Arszen Avakov, a Belügyminisztérium vezetője videoüzenetben szólította fel a választási kampány résztvevőit a törvény szigorú betartására.
„Néhány nap múlva a regisztrált jelöltek kampányolni kezdenek. Ennek előestéjén szeretném felszólítani a választási folyamat minden résztvevőjét, hogy szigorúan tartsák be a törvényeket, ne sértsék meg a kampányszabályokat, ne folyamodjanak illegális sémákhoz és megállapodásokhoz, ne bomlasszák a helyzetet választókörzetükben. Az ukrán belügyminisztériumnak van elegendő ereje, eszköze és motivációja a választási folyamat ellenőrzéséhez… Egyetlen párt és egyetlen jelölt sem kap preferenciákat a Belügyminisztériumtól vagy a rendőrségtől, de mindenki számíthat törvényes jogainak biztosítására és védelmére. Vezessük le ezt a kampányt, a korábbi elnök- és parlamenti választásokhoz hasonlóan – rendben, tisztán és becsületesen!”.
Avakov megígérte, hogy szigorúan fognak reagálni a „választási hálózatok” kiépítésére tett minden kísérletre, a választók megvesztegetésére, a provokációkra és más jogsértésekre. Elmondása szerint a rendvédelmi tisztviselők már rendelkeznek erre utaló információikkal az ilyenfajta kísérletekről. A Nemzeti Rendőrségen belül működik egy külön egység, amely ellenőrzi az összes bejelentést.
A választási folyamat megsértéséről a 044-254-97-56 telefonszámon lehet tájékoztatást adni.
Mivel ezek a választások a Covid-19 járvány és karantén intézkedések feltételei betartásával tartják meg, Avakov felszólította a jelölteket és a kampányirodákat, hogy vegyék figyelembe a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályokat és ne kockáztassák választóik egészségét.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO
🚨 SCOOP‼️: Ukrainian Ambassador to the UK, Gen. Valeriy Zaluzhny, is quietly preparing a run for president – in direct opposition to Zelensky.
A source close to the budding campaign tells me his HQ is already active in London, and recruitment is underway. This isn’t just… pic.twitter.com/ULxtpdc0gD
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm