A Korea Herald írta meg, hogy Észak-Korea felgyorsítaná a nukleáris meghajtású tengeralattjárók fejlesztését, ami súlyos biztonsági kockázatokat jelent a távol-keleti régióban.
Az elmúlt években jelentősen romlott a kapcsolat Phenjan és Szöul között, az északi diktatúra pedig a nukleáris fegyverkezésben nagyszabású célokat jelölt ki. Dél-Korea igyekszik enyhíteni a feszültséget, de Kim Dzsongun északi vezető egyelőre nem mutatkozik nyitottnak a közeledésre, Donald Trump amerikai elnök fokozódó nyomása ellenére sem. A Koreai Központi Hírügynökség szerint a déliek tervét kockázatosnak tartják Phenjanban. Szöul korábban jelezte, hogy az Egyesült Államokkal közösen nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal erősítenék a haditengerészetüket.
Kim Dzsongun mindezt nemzetbiztonsági kockázatnak veszi, ezt egy épülőben lévő, mintegy 8700 tonnás tengeralattjáró látogatásánál tette.
Hangsúlyozta, hogy a déliek törekvése támadó cselekmény, amely súlyosan sérti (Észak-Korea) biztonságát és tengeri szuverenitását”.
A diktátor kiemelte, hogy folytatni fogják a fejlesztéseket a jövőben is, valamint szerinte az új tengeralattjárójuk „korszakalkotó” lesz és megerősíti az ország politikáját. A projekt már régi álom Phenjanban, először 2021-ben jelentették be.
Észak-Korea december 24-én, szerdán tesztelt egy nagy hatótávolságú légvédelmi rakétát. A Reuters jelentése szerint a rakétát személyesen Kim Dzsongun észak-koreai vezető irányította.
A teszt célja az ország stratégiai technológiájának értékelése egy új típusú nagy magasságú rakéta kifejlesztésére, 200 km-es (124 mérföldes) távolságból megsemmisített célpontokat a levegőben.
Kim egy másik létesítmény építési munkálatait is felügyelte, amelyben egy 8700 tonnás, légvédelmi rakéták indítására alkalmas atomtengeralattjáró kapott helyet.
Észak-Korea bemutatta első atommeghajtású tengeralattjáróját, amely méretében és képességeiben is felveszi a versenyt az Egyesült Államok haditengerészetének csúcstechnológiás egységeivel. A csütörtökön közzétett állami felvételeken Kim Dzsongun személyesen szemléli meg az óriási hadieszközt, amelyet egy zárt építési létesítményben mutattak be – ez arra utal, hogy a tengeralattjárót még nem bocsátották vízre.
Oroszország nagy-britanniai nagykövete nem cáfolta a sajtóértesüléseket, miszerint szenzorokat rejtettek el a szigetország körüli tengerben azzal a szándékkal, hogy nyomon kövessék a brit haditengerészet nukleáris meghajtású tengeralattjáróit.
„Nem” – válaszolta a BBC élő műsorában arra a kérdésre, hogy kifogásolja-e a sajtóban megjelent állításokat.
„Nem tagadom, de azon tűnődöm, valóban érdekünkben áll-e az összes brit tengeralattjáró megfigyelése, hisz nagyon régi, elavult robbanófejekkel rendelkeznek” – fejtette ki Andrej Kelin, aki a fenyegetéseket eltúlzottnak minősítette.
Azt viszont erélyesen tagadta, hogy a megfigyelés fenyegetéssel ér fel. Koholt vádnak nevezte, hogy az Egyesült Királyságot Oroszország részéről bármilyen támadó szándék veszélyeztetné.
Az orosz nagykövet beismerése azok után hangzott el, hogy a Sunday Times a hónap elején azt írta: Oroszország titkos háborút folytat a brit felségvizeken. A cikk szerint Moszkva érzékelőket helyezett el a tengerben, hogy hírszerzési információkat gyűjtsön a nukleáris rakétákkal felfegyverzett négy brit Vanguard tengeralattjáróról.
Ezek egyike egy több mint kétszáz napos járőrözés után tért vissza kikötőjébe.
A brit hadsereg felfedezte az eszközöket, amelyek megítélése szerint potenciális veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra – számolt be a lap. A szenzorok szakértők szerint a Vlagyimir Putyin orosz elnök által vívott „hibrid háború” elemei.
Az ilyen hadviselés egyéb veszélyes tevékenységei közé sorolják az infrastruktúrában, például energia- vagy kommunikációs vezetékekben okozott kárt.
Kémkedés és szabotázs
Az Oroszország elleni vádak azután merültek fel, hogy a Királyi Haditengerészet márciusban egy orosz hadihajót követett a La Manche csatornán. A Bojkij korvett csak egyike azoknak az orosz hajóknak, amelyek Nagy-Britannia közelében bukkantak fel.
— 🇬🇧 The_Sub_Hunter 🇨🇦 (@TheSubHunter1) April 8, 2025
Áprilisban már egy éles hadgyakorlaton vett részt a Balti-tengeren.
A Királyi Haditengerészet felfigyelt a brit vizek közelében hajózó orosz Jantarra, amelyet a védelmi miniszter januárban kémhajónak nevezett. John Healey szerint a Jantart hírszerzésre és az Egyesült Királyság víz alatti infrastruktúrájának feltérképezésére használták.
Elődje a poszton, a konzervatív Tobias Ellwood akkor arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Királyság „lemaradt” Oroszország mélytengeri műveleteinek nyomon követésében.
Folyamatos és észrevétlen járőrözés
A kémkedés azonban „csak a történet fele” – hívta fel a figyelmet Ellwood nemrég a The Guardianben. A volt védelmi és külügyminiszter szerint Oroszország „távoli tengerfenéki platformokat” hozott létre, amelyek több tucat mini-tengeralattjáró töltőállomásaként szolgálnak, hogy „feltérképezzék tenger alatti kábelhálózatainkat a potenciális szabotázs céljából”.
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
Elkötelezettek vagyunk a tenger alatti kritikus infrastruktúra biztonságának és ellenálló képességének fenntartása és fokozása mellett – így reagált a brit védelmi minisztérium szóvivője.
Ígéretet tett: a NATO-val és a szövetségesekkel megerősítik a válaszlépéseket annak érdekében, hogy az „orosz hajók és repülőgépek ne tudjanak titokban tevékenykedni az Egyesült Királyság vagy a NATO területeinek közelében”. Ehhez a legújabb technológiát, köztük a mesterséges intelligenciát is bevetik.
Nukleáris elrettentő erőink továbbra is folyamatosan és észrevétlenül járőröznek a világ óceánjain, ahogyan azt 56 éve teszik – jelentette ki a védelmi minisztérium képviselője.
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.