Ukrajna az idén megkapja szövetségeseitől az összes szükséges katonai segélyt, amit 2022-ben nem kapott meg, az ezzel kapcsolatos munka pedig folyamatban van – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál a tárcavezető Facebook-közvetítésére hivatkozva.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „ma még a gyerekek is azt kérik, hogy Leopardot hozzon nekik a Jézuska a karácsonyfa alá, és mi megértjük, hogy a gyerekek elsősorban nem játékleopárdokra gondolnak.” Mindannyian nem csak gondolunk rá, hanem nagyon keményen dolgozunk is rajta – mutatott rá. „Tavaly azt mondtam, hogy 2023-ban megkapjuk azt, amit 2022-ben különböző okok miatt nem kaphattunk meg. Csak megerősíteni tudom a szavaimat, hogy ez megtörténik. Szánjanak rá időt, várják meg a híreket” – összegezte Dmitro Kuleba.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Kuleba ugyanezen a sajtótájékoztatón kijelentette: az idei év és a mostani téli hónapok nagyon fontosak lesznek Ukrajna európai uniós csatlakozása felé vezető úton. Hangsúlyozta: „az idei év és már ezek a téli hónapok is nagyon fontosak lesznek az Ukrajna EU-tagsága felé vezető úton. Meghívást kaptam Josep Borrelltől, hogy 2023-ban vegyek részt az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának első ülésén, amelyen február 3-án fontos téma lesz az ukrajnai csúcstalálkozóra való felkészülés.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna az idén megkapja szövetségeseitől az összes szükséges katonai segélyt, amit 2022-ben nem kapott meg, az ezzel kapcsolatos munka pedig folyamatban van – jelentette ki Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1672840920
[modified] => 1672840871
)
[title] => Kuleba: Ukrajna 2023-ban minden olyan fegyvert megkap, amit a múltban nem
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=66519&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66519
[uk] => 66528
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 66520
[image] => Array
(
[id] => 66520
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[original_lng] => 27123
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1672838408:2
[views_count] => 3647
[_thumbnail_id] => 66520
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh