Miután pénteken több iráni városban összecsapás volt tüntetők és a kormányerők között, az iráni szunniták vallási vezetője, Molávi Abdolhamid népszavazás kiírását követelte.
Egy iráni szunnita vallási vezető arra szólította fel az ország síita vallási vezetését, szervezzenek népszavazást, miután a kormányerők összecsaptak a kormányellenes tüntetőkkel a keleti Szisztán és Beludzsisztán tartományok több, főleg szunniták lakta városában, írja az Iranwire.
Pénteki prédikációján Molávi Abdolhamid ezt mondta: „Az emberek többsége nem boldog. Tartsanak népszavazást nemzetközi megfigyelők jelenlétében és fogadják el az eredményt.” Arról azonban, hogy milyen népszavazásra gondolt, nem közölt részleteket.
A síita többségű Iránban hat hete tartanak a Mahsza Amíni erkölcsrendészeti őrizetben bekövetkezett halála miatt kirobbant tüntetéssorozatok. A nagyrészt békés tiltakozásokra a karhatalom többször is kőkeményen csapott le, több mint 270 tüntető veszítette eddig életét, de az állami média szerint a hatóságok között is több tucatnyi a halálos áldozat.
A tüntetések kezdetben az Iszlám Köztársaság kötelező hidzsábviselési szabályai ellen indultak, azonban hamar átcsaptak az országot több mint negyven éve irányító teokrata vezetés elleni tiltakozásba.
„Ezeket a nőket megalázták. Mivel mindentől meg lettek fosztva és a kormánynak nem számít más, csak hogy mi takarja a fejüket, hát felgyújtották fejkendőiket. Az iráni nők gyűlölik a hidzsábot” – mondta beszédében Molávi.
A pénteki imákat követően ismét több tüntetés robbant ki a két tartomány városaiban, Khashban a rohamrendőrség éles lőszerrel lőtt a tiltakozók közé, számolt be róla a Rasad nevű beludzsisztáni hírcsatorna.
Szombaton reagált a vezetés Molávi Abdolhamid felvetésére, az Iran International szerint az Iráni Forradalmi Gárda alá tartozó Tasznim hírügynökség annyit írt, „inkább kérje a szaúdi diktátor haverjait arra, hogy tartsanak népszavazást.”
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
A jemeni polgárháború rendezése érdekében Szaúd-Arábia új békekezdeményezést terjesztett elő hétfőn, egyebek mellett országos tűzszünetet helyezve kilátásba az ENSZ felügyelete alatt – jelentette be a szunnita királyság külügyminisztere.
Feiszal bin Farhán Ál Szaúd tájékoztatása szerint a szaúdi tervezet magában foglalja a szanaai repülőtér és a hodeidai kikötő újranyitását, lehetővé téve az élelmiszer és az üzemanyag behozatalát, valamint a tárgyalások újraindulását a Rijád támogatását élvező kormány és az iráni segítségben részesülő síita húszi lázadók között.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés azonnal hatályba lép, ahogy a felkelők elfogadják azt.
A húszik szóvivője, Mohammed Abdul-Szalam azonban kisebbítette a kezdeményezés jelentőségét, mondván, az nem tartalmaz semmi újat. Hozzátette, hogy ennek ellenére folytatják a tárgyalásokat Szaúd-Arábiával, Ománnal és az Egyesült Államokkal a békés rendezés érdekében. Abdul-Szalam mindemellett hangsúlyozta, hogy a kikötők és repterek megnyitása nem kezelhető nyomásgyakorlási eszközként.
A jemeni kormány üdvözölte a szaúdi kezdeményezést.
Hírügynökségek megjegyzik, hogy Szaúd-Arábia lépésének hátterében az állhat, hogy a lázadók fokozták drón- és rakétatámadásaikat a királyság olajlétesítményei ellen, rövid ideig megingatva ezzel a globális olajárakat a koronavírus-járvány közepette. Másrészt Rijád igyekszik javítani arculatán, tekintettel Joe Biden amerikai elnökre, aki már a választási kampány során pellengérre állította a királyságot az emberi jogok megsértése miatt.
Jemenben 2014 óta polgárháború dúl az Irán támogatását élvező húszik és a szaúdi királysággal szövetséges, nemzetközileg elismert kormány erői között.
A felkelők elűzték az országból a hivatalosan elismert kormányt, amely jelenleg Szaúd-Arábiában működik. Rijád szövetségeseivel 2015 tavaszán katonailag is beavatkozott a konfliktusba, amely miatt az ország mintegy 28 milliós lakosságának tetemes részét immár éhínség fenyegeti. Szaúd-Arábiát komoly nemzetközi bírálatok érik a civil áldozatokat is követelő légicsapásai, illetve a jemeni élelmiszer-ellátást veszélybe sodró embargója miatt.
Egyelőre nem világos, hogy a kezdeményezésnek lesz-e foganatja, egy egyoldalú szaúdi tűzszünet tavaly összeomlott.
A harcok jelenleg az olajban gazdag Márib tartomány azonos nevű székhelyére összpontosulnak. Ráadásul az arab koalíció vasárnap bombázta a lázadók kezén lévő fővárost, Szanaát. Az ENSZ helyi missziója szerint légicsapás ért egy élelmiszer-feldolgozó vállalatot is Hodeida kikötőjében.