Ukrajnát sorozatban érik a politikai és gazdasági kudarcok, ami nem lehet véletlen, meg kell csak nézni, mennyi baj történt azokon a helyeken, ahol Volodimir Zelelenszkij elnök külföldi látogatásai során megfordult – mondta el a Majdan filozófusának is nevezett Szerhij Dacjuk közgondolkodó egy csütörtök esti televíziós műsorban.
Az excentrikus gondolkodásáról ismert filozófus az InterVizor Youtube-csatorna interjúműsorában Zelenszkij davosi Világgazdasági Fórumon szerdán elmondott beszédének arra a részére reagált, amelyben az államfő felrótta, hogy Ukrajnát nem szeretik eléggé a világban. Szerinte Ukrajnának és elnökének is rossz a karmája, hiszen amikor Zelenszkij tavaly áprilisban, még csak elnökjelöltként, felkereste párizsi hivatalában Emmanuel Macron francia elnököt, három nap múlva leégett a Notre Dame székesegyház. Vagy a múlt év júniusában – utalt vissza –, Angela Merkel német kancellár egész testében remegni kezdett, amikor hivatalos látogatáson fogadta Zelenszkijt, s a bajából azóta sem gyógyult meg. Az ukrán államfőnek elegendő volt telefonon beszélnie Donald Trump amerikai elnökkel, hogy impeachment-eljárás induljon ellene – emlékeztetett. De tragikus esetek követték Zelenszkij közelmúltbeli ománi látogatását is, amely során meghalt a szultán, és a térségben az irániak lelőtték az ukrán utasszállító repülőgépet – sorolta a filozófus.
Amennyiben hinnék a misztikumban, azt mondanám, ha az elnökünk nem is maga az ördög, azért van benne valami misztikusság, mert ez a sok egybeesés már szinte nem a véletlen játéka – fejtette ki Dacjuk. Úgy vélte, a politikusok között sok a babonás, így vélhetőleg Trumpot is a hideg rázza, ha meghallja az Ukrajna szót, s szerinte így van ezzel a többi vezető is.
(vb/InterVizor)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnát sorozatban érik a politikai és gazdasági kudarcok, ami nem lehet véletlen, meg kell csak nézni, mennyi baj történt azokon a helyeken, ahol Volodimir Zelelenszkij elnök külföldi látogatásai során megfordult – mondta el a Majdan filozófusán... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1579869731 [modified] => 1579869732 ) [title] => Baj és pusztulás jár Zelenszkij nyomában, a Majdan filozófusa szerint [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=1518&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1518 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 1519 [image] => Array ( [id] => 1519 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk.jpg [original_lng] => 220175 [original_w] => 1530 [original_h] => 1020 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk.jpg [width] => 1530 [height] => 1020 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk.jpg [width] => 1530 [height] => 1020 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/szerhij-dacjuk.jpg [width] => 1530 [height] => 1020 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1579862532:5 [_thumbnail_id] => 1519 [_oembed_1cf2d77467f588a963a685289222cc07] => [_oembed_time_1cf2d77467f588a963a685289222cc07] => 1579862532 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3282 [_oembed_690be610ff12dc3b66591ff8e8b2fd48] => [_oembed_time_690be610ff12dc3b66591ff8e8b2fd48] => 1582147875 [_oembed_a9a1bb77360e08c5dc374245cf07daac] => [_oembed_time_a9a1bb77360e08c5dc374245cf07daac] => 1582147875 [_oembed_b188f9973b5f268bcbaa4bd98c7a2858] => [_oembed_time_b188f9973b5f268bcbaa4bd98c7a2858] => 1582821993 [_oembed_930e1f737137a9767c0fd95a06b3f31f] => [_oembed_time_930e1f737137a9767c0fd95a06b3f31f] => 1582945634 [_oembed_d307a8753040e7b9ab7e96b1be3c2eeb] => [_oembed_time_d307a8753040e7b9ab7e96b1be3c2eeb] => 1585849613 [_oembed_461724d21ded723caf347d8d348f996d] =>
Володимир Зеленський провів зустріч з Прем’єр-міністром України Олексієм Гончаруком і поставив перед урядом низку невідкладних завдань. Зокрема, було обговорено оптимізацію роботи Кабміну, питання нарахування справедливих зарплат міністрам і топ-менеджерам держкомпаній, звільнення очільників міністерств, які не досягли реальних результатів, а також налагодження діалогу з парламентом.«Зараз не той час, щоб розхитувати державу економічно й політично», – наголосив Президент під час розмови.
Володимир Зеленський підписав указ щодо окремих заходів, спрямованих на деокупацію та реінтеграцію Кримського півострова. Зокрема, Глава держави повідомив про те, що уряду доручено організацію та запуск «Кримської платформи», а також реалізацію заходів для розвитку й підтримки кримськотатарської мови, культури та захисту прав мешканців тимчасово окупованого Криму. «Я щиро вірю, що настане день, коли я зможу скасувати власний указ просто тому, що він втратить актуальність і Крим повернеться до складу України», – наголосив Президент.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2