Az Egyesült Nemzetek Szervezete hallgatott, mint a sült hal azon a napon, amikor az oroszok felrobbantották a Kahovkai Vízerőmű gátját, hiba volt a részéről a hallgatás – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy péntek esti televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva megjegyezte, hogy a gyors reagálás nem a nemzetközi szervezetekről szól, hiszen megvan a maguk bürokráciájuk és visszatartó tényezőik. „Itt egyszerű a helyzet, elnézést a nem diplomatikus kifejezésért, de az ENSZ nagyon konkrétan, és diplomata leszek, hibázott a terrortámadás napján. Ünnepelték az orosz nyelv napját és hallgattak, mint a sült hal. Szerintem ha a Dnyeper motorolajjal és vérrel kevert vizét innák, talán kicsit másképp viselkedtek volna. De mivel New York messze van és ott más a víz, így sikerült egész nap csendben maradniuk és ne csinálni semmit” – mutatott rá.
A külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy meg akarja védeni az ENSZ ukrajnai irodáját, mivel az egy kis csapatot szervezett Herszonba, hogy segítsenek. De egy ilyen reakció nem volt megfelelő a tragédia mértékéhez képest – tette hozzá. „Az iroda munkatársaival folytatott beszélgetésem után megkettőzték erőfeszítéseiket, és két csapatot alakítottak, amelyek készen állnak arra, hogy a régió bal partjára menjenek, és segítsenek az evakuálásban és a humanitárius segítségben, ha Oroszország biztonsági garanciákat nyújt, jóllehet az utóbbi valószínűleg nem fog megtörténni” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Nemzetek Szervezete hallgatott, mint a sült hal azon a napon, amikor az oroszok felrobbantották a Kahovkai Vízerőmű gátját, hiba volt a részéről a hallgatás – jelentette ki Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1686394800
[modified] => 1686394396
)
[title] => Kuleba élesen bírálta az ENSZ-t, amiért nem reagált azonnal a kahovkai gátrobbantásra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81255&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 81255
[uk] => 81227
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 81256
[image] => Array
(
[id] => 81256
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[original_lng] => 37394
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1686383596:12
[_thumbnail_id] => 81256
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2865
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7002146694b220e57c4629c0c7ea4329] =>
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…