A hatóságok azzal indokolták döntésüket, hogy a Líbiában tartózkodó menekültek magas száma veszélyezteti az ország etnikai arányainak egyensúlyát – számolt be a hvg.hu.
A líbiai hatóságok azzal vádoltak meg afrikai menekülteket segítő szervezeteket, hogy a segéllyel maradásra ösztönzik az afrikaikat, ezzel pedig veszélyeztetik az ország etnikai összetételének egyensúlyát – mondta csütörtökön Salem Gheit, a belbiztonsági hatóság szóvivője. Ezt úgy akarták megelőzni, hogy kitiltottak tíz segélyszervezetet Líbiából, köztük van az Orvosok Határok Nélkül (MFS), az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) és a Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) is – írja a BBC.
Tunéziában két évvel ezelőtt hasonló intézkedéseket hajtottak volna végre, de az ottani döntéshozókat gyorsan elítélték feketeellenes rasszizmus miatt.
Líbia és Tunézia is a Földközi-tenger partján fekszik, mindkét ország kulcsfontosságú tranzitpontja a tengeren át Európába tartó afrikai migránsoknak. A líbiai hatóságok vádjai között elhangzott az is, hogy a segélyszervezetektől kapott gyógyszer, ruha miatt végső célállomásként és nem tranzitországként tekintenek az afrikaiak Líbiára.
A menekültek helyzetét is nehezíti, hogy elszaporodtak az embercsempészek Moammer Kadhafi líbiai vezető 2011-es megbuktatása és a kormányzás összeomlása után. Ekkor az ország két részre oszlott, külön kormánnyal. A milicistákat azzal vádolják, hogy olyan fogolytáborokat működtetnek, ahol halálra verik és éheztetik az embereket, a líbiai őrséget pedig azzal vádolják, hogy a tengerben segítségre szoruló embereknek nem segítenek, hanem inkább csak lefilmezik őket. A líbiai hatóságok ezekre a vádakra nem reagáltak. A segélyszervezetek kiutasításáról szóló rendeletet a fővárosban, Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert kormány hozta.
Az Orvosok Határok Nélkül már egy héttel a döntés előtt felfüggesztette munkáját az országban, mert a líbiai hatóságok kihallgatásokra hívták be a szervezet munkatársait, folyamatosan zaklatták őket.
„A szervezetünk nagyon aggódik a döntés következményei miatt, amelyek érintik majd az általunk kezelt betegeket és humanitárius dolgozóink biztonságát is” – olvasható az MFS közleményében.
Az ENSZ menekültügyi szervezete is reagált: szerintük az általuk megsegített emberek nem migránsok, hanem nagy szükségben lévő menekültek. Hozzátették, eddig a tripoli kormány beleegyezésével működtek Líbiában, több mint 30 éven át. A szervezet igyekszik mihamarabb tisztázni a helyzetet, hogy munkáját folytatni tudja az országban.
A humanitárius segítségnyújtás még nehezebbé válik a fegyveres konfliktus sújtotta közel-keleti térségben, mivel az izraeli parlament, a kneszet hétfő este elfogadta az ENSZ palesztinokat támogató segélyszervezetének (UNRWA) izraeli működését betiltó törvényt.
Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője szerint a szervezet működésének betiltása Izrael területén „csak tovább súlyosbítja majd a palesztinok szenvedését, különösen a Gázai övezetben”. Az UNRWA ugyanis ezentúl nem működtethet képviseleti irodát, nem nyújthat semmilyen szolgáltatást és nem végezhet semmilyen tevékenységet sem közvetlenül, sem közvetve Izrael területén.
A törvényt nyugati és arab országok nemzetközi tiltakozása ellenére szavazták meg második és harmadik olvasatban anélkül, hogy meghatároztak volna alternatívát a palesztinok további segélyezéséhez. A segélyszervezetet a kelet-jeruzsálemi Suafat menekülttáborban is betiltották, ahol köztisztasági, oktatási, egészségügyi és más szolgáltatásokat nyújtott.
Szembe megy a nemzetközi joggal
Az Euronews azt írja, hogy a törvény az izraeli bankok számára is megnehezíti az együttműködést a segélyszervezettel, amelynek vezetői attól tartanak, hogy a fizetések átutalásának és a beszállítók kifizetésének gondja a szervezet összeomlását okozza Ciszjordániában és a Gázai övezetben, ugyanis ezt eddig az izraeli Bank Leumival végezték.
Az Európai Unió is „komoly aggodalmát” fejezte ki a jogszabály miatt, mondván, „szöges ellentétben áll a nemzetközi joggal és az alapvető emberiességi elvekkel”. Ugyanígy reagált az Egyesült Államok külügyminisztériuma is, majd Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és más országok külügyminiszterei vasárnap közös nyilatkozatot adtak ki az UNRWA elleni törvényjavaslatokkal szemben.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW