Az Európai Parlament csütörtöki ülésén szokatlan eset történt, amikor Diana Sosoaca, az SOS Romania párt képviselője hangos bekiabálásokkal zavarta meg az ülés menetét. A képviselő, aki egy balkáni szent ikonját tartotta a kezében, Valerie Hayer liberális szónok beszédét szakította félbe kiáltásaival.
„Embereket öltél, jogom van beszélni” – hangzott el többek között Sosoaca szájából, feltehetően Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökének címezve. Az eset után Roberta Metsola, a parlament elnöke utasítást adott Sosoaca ülésteremből való eltávolítására.
A román képviselő, aki először kapott helyet az Európai Parlamentben, már korábban is felhívta magára a figyelmet szokatlan viselkedésével. Első parlamenti napján hagyományos román népviseletben jelent meg, és olyan tárgyakat hozott magával, mint a mirha és az illatos gyanta.
A 444 írása alapján Sosoaca parlamenti tevékenységét eddig is ellentmondásos javaslatok és cselekedetek jellemezték. Korábban felvetette, hogy papot kellene hívni az Európai Parlament felszentelésére és az „ördögök elűzésére”, illetve hasonló javaslatot tett korábban a román parlamentben is.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
La presidente della Commissione europea, Ursula von der Leyen, e il presidente americano, Donald Trump, si sono stretti la mano e hanno avuto un breve scambio sul sagrato di piazza San Pietro prima dell'avvio della cerimonia funebre per l’ultimo saluto a Papa Francesco… pic.twitter.com/VAZoQMalyJ
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
Diana Sosoaca, a román szenátus képviselője a parlamenti ülésen Dicsőség Moszkvának! felkiáltással válaszolt a vádakra, amelyek szerint a számítógépe kapcsolatban áll Oroszországgal.
Tekintettel arra, hogy a laptop a szenátusé, a bejelentkezés pedig a képviselőház wifijén keresztül történik, ez azt jelenti, hogy ez a képviselőház közvetlenül kapcsolódik Putyinhoz, a VPN pedig Moszkvából származik. Tehát a szenátust becsapták. A szenátus Putyiné. Ez Putyin laptopja, Putyin VPN-jével, Putyin wifijével. Igen? Dicsőség Moszkvának! – idézte a képviselő szavait a Ziare román napilap.
Korábban ő volt az a képviselő, aki Romániának követelte Ukrajna déli részét. Erre válaszul az ukrán külügyminisztérium szankciók bevezetését kezdeményezte a „nemzetbiztonsági fenyegetést jelentő személy ellen”, amit Sosoaca halálos fenyegetésnek tekint. Szerinte Ukrajna ezen lépése csak megerősíti annak helyességét, hogy az általa elcsatolni kívánt területeknek Romániához kell tartozniuk a jövőben.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz