Áttörés és sok érdekesség lesz az Ukrajnának szállítandó fegyverek kapcsán a közelgő Rammstein-konferencián, amit az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió előestéjén tartanak – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy szombat esti televíziós műsorban, számolt be vasárnap a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Danilov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy a háború kezdete óta találkozókat tartanak egy németországi amerikai légitámaszponton, ahol a szövetségesek megvitatják az ukrajnai háborút és bejelentik az új fegyverszállításokat. A Ramstein-féle találkozót a németországi amerikai katonai támaszponton a tervek szerint Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója évfordulójának előestéjén tartják – tette hozzá.
Az RNBO titkára kifejtette, hogy a Ramstein-konferencián a hagyománynak megfelelően ismét az Ukrajnába irányuló fegyverszállításról lesz szó. Ugyanakkor nem részletezte, hogy a partnerek pontosan milyen típusú fegyverekről fognak beszélni. Azonban azt elmondta, hogy ez „áttörést fog jelenteni a nyugati partnerekkel fenntartott kapcsolatokban. „Azt akarom mondani, hogy jövő héten új Rammstein lesz. Sok érdekességet fogunk látni ott” – jósolta Olekszij Danilov.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Rammstein-találkozó február 20-án lesz.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Áttörés és sok érdekesség lesz az Ukrajnának szállítandó fegyverek kapcsán a közelgő Rammstein-konferencián, amit az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió előestéjén tartanak – jelentette ki Olekszij Danilov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676202600
[modified] => 1676199615
)
[title] => Sok érdekesség lesz a fegyverszállítások kapcsán a közelgő Rammstein-konferencián – Danilov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70445&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70445
[uk] => 70450
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70446
[image] => Array
(
[id] => 70446
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[original_lng] => 60847
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/danilov-2.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676203036:3
[_thumbnail_id] => 70446
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3283
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9c7d677a54c06ee2f850410559bf6846] =>
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Ukrajna harci repülőgépekkel történő ellátásának kérdése elmozdult a holtpontról, a következő ramsteini konferencia nagy reményekre jogosít – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy hétfő esti televíziós műsorban, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnának nagy mennyiségű fegyverre van szüksége, és nagy reményeket fűz a következő, Rammstein formátumú találkozóhoz. „Új döntések lesznek a különféle típusú fegyverek szállításával kapcsolatban. Mert nagy háború van, és ehhez a háborúhoz egész egyszerűen nagy mennyiségű fegyverre van szükség” – mutatott rá.
Dmitro Kuleba megjegyezte, hogy jelenleg az egyetlen fegyvertípus, amelyet a nyugati partnerek még nem kezdtek el szállítani, a harci repülőgépek és a nagy hatótávolságú rakéták.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Oleksij Reznyikov védelmi miniszter megerősítette, Ukrajna védelmével foglalkozó következő ramsteini konferencia februárban lesz. Korábban Andrij Szibiha az Elnöki Hivatal helyettes vezetője azt mondta, hogy a következő ramsteini találkozó februárban lesz és a harci repülőgépek Ukrajnának történő szállítása lesz napirenden. A partnerek legutóbbi ramsteini konferenciáján Volodimir Zelenszkij elnök felszólította a résztvevőket, hogy vitassák meg F-16-os vadászgépek szállítását Ukrajnának.
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.