A tisztviselő kijelentette, az Ukrajnában rekedt gabona problémáját a következő hónapban, az új aratás kezdete előtt meg kell oldani.
A brit külügyminiszter, Liz Truss ankarai látogatása során azzal vádolta Oroszországot, hogy „fegyverként használja az éhezést”, az ukrán gabona blokádja miatt pedig „az élelmezésbiztonsággal játszik, amelyet a háború érzéketlen eszközeként alkalmaz”.
A török kollégájával, Mevlut Cavusoglu-val közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Egyesült Királyság és Törökország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy a gabonaszállítmányokat kijuttathassák Ukrajnából.
Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin blokkolta az ukrán kikötőket, ezzel megakadályozva, hogy 20 millió tonna gabonát exportáljanak globálisan, ezáltal a tettei arra utalnak, hogy „váltságdíjként tartja fogva a világot”.
A brit külügyminiszter megosztotta, törökországi látogatása során a gabona kijuttatásának tervéről fognak tanácskozni, amelyet az ENSZ is támogat, majd hozzátette, a kereskedelmi hajóknak biztonságos átjárásra van szükségük ahhoz, hogy elhagyhassák az ukrán kikötőket, amelyeket meg kell védeni az orosz támadásoktól – írta a Sky News.
Kiemelte, hogy támogatják az ENSZ-tárgyalásokat, ám nem engedhetik meg, hogy Oroszország kitérjen a következmények elől, így az a legfontosabb, hogy a következő hónapban, az új aratás kezdete előtt lépéseket tegyenek, amelyeket a szövetségesekkel együttműködve valósítanak meg.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Az előrelépés érdekében fel kell gyorsítani az iráni nukleáris programról folyó tárgyalásokat – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök, akinek szavait hivatala idézte vasárnap. Előző este a politikus iráni kollégájával, Ebrahim Raiszivel folytatott megbeszélést telefonon.
A francia köztársasági elnök a 2015-ös nukleáris megállapodás (JCPOA) felújításával kapcsolatban megismételte azt a meggyőződését, hogy a diplomáciai megoldás lehetséges és elengedhetetlen. Jelezte egyben, bármilyen megállapodáshoz világos és elegendő kötelezettségvállalásra lesz szükség minden fél részéről, amelynek érdekében Franciaország valamennyi partnerével együtt dolgozik.
A tájékoztatásban kiemelték, a francia elnök iráni kollégájával folytatott hosszú eszmecseréje során hangsúlyozta, hogy Iránnak konstruktív hozzáállást kell tanúsítania, és vissza kell térnie kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez.
Az iráni elnökség közleményében úgy fogalmazott, hogy a tárgyalásokon az iszlám köztársaság bizonyította, hajlandó és komolyan gondolja a megállapodás elérését, és a másik fél minden ilyen irányú erőfeszítésének tartalmaznia kell a szankciók feloldását, az ellenőrzést és az érdemi garanciát.
Pénteken Franciaország azt mondta, hogy a tárgyalások „sikerrel járhatnak”. Ezzel egy időben a Nyugat és Teherán közötti bécsi tárgyalásokat szüneteltették, hogy a résztvevők visszatérhessenek fővárosaikba konzultációra, és új utasításokat kapva ismét Bécsben találkozzanak a jövő héten.
Teherán ezen a héten arról számolt be, hogy jó irányban haladnak, bár még mindig vannak fontos nyitott kérdések, amelyek politikai döntéseket igényelnek Washingtontól. A tárgyalások öt hónapos szünet után november végén folytatódtak Bécsben Irán és a 2015-ben kötött megállapodásban még részes országok (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Kína) között.
A hét évvel ezelőtt kötött szerződésben a felek megállapodtak arról, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkentik a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. A nyugati országok azzal vádolták Iránt, hogy atomfegyverre kíván szert tenni, amit Teherán mindvégig tagad.
Donald Trump akkori amerikai elnök azonban 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszul fokozatosan felmondta az általa tett kötelezettségvállalásokat.
A francia elnökség tájékoztatója szerint a Macron és Raiszi közötti telefonbeszélgetés lehetővé tette a regionális kérdések megvitatását is, különös tekintettel a libanoni helyzetre és az Öböl menti biztonságra.
A francia elnök egyben aggodalmát fejezte ki Benjamin Briere francia állampolgár helyzete miatt is, akit Iránban nyolc év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek kémkedés és a rezsim elleni propaganda terjesztése miatt. Az Elysée-palota szerint Macron ismét kérte a Teheránban bebörtönzött francia-iráni kutató, Fariba Adelkhah azonnali szabadon bocsátását.
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
Ukrajnának két kérdést kell megoldania a donbászi helyzet rendezéséhez: meg kell tartani a választásokat ukrán ellenőrzés alá vont lezárt államhatár mellett és beszüntetni az orosz propaganda sugárzását a térségben – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Enöki Hivatal tanácsadója csütörtökön az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Az elnöki tanácsadó elmondta, hogy szerinte Donbász lakói tudják, hogy az „orosz világ” nem hoz jobb életet. Donbász kiváló védőoltást kapott, és most tudja, hogy az „orosz világ” valamiféle fekete lyuk, nem versenyképes feltételekkel, az életszínvonal zuhanásával és teljes kilátástalansággal – tette hozzá.
Podoljak hangsúlyozta, hogy most két fő feladatot kell megoldani. Az első: valós versenyen alapuló választások megtartása ukrán ellenőrzés alá vont, Oroszország befolyását megakadályozó lezárt államhatár mellett, a második: ha Donbászon megszűnik a durva orosz propaganda abban a mértékben, amilyenben jelenleg folyik – mutatott rá. Megjegyezte, hogy ebben az esetben Donbász hamar és világosan megmutatja, hogy melyik oldalon áll ideológiai és politikai értelemben. Szerinte Krím már most is meg tudná mutatni, tekintettel az ott zajló folyamatokra. Podoljak arra is emlékeztetett, hogy Ukrajnában jelenleg nagyon jelentős „az idegen médiapropaganda hatás”.
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…