Olaf Scholz német kancellár tűzszünetet és politikai rendezést sürgetett hétfőn a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásának az évfordulóján.
„Kedves barátaink Izraelben, együtt érzünk veletek (…), a ti oldalatokon állunk” – jelentette ki a német kancellár egy hamburgi konferencia megnyitóján.
A szociáldemokrata politikus mindemellett szóvá tette a palesztin lakosság szenvedését is a Gázai övezetben egy éve dúló háború kapcsán. „Az erőszak és éhség napi szintű magtapasztalása nem olyan alap, amelyből valami jó fakadhatna” – figyelmeztetett Scholz. Hangsúlyozta: az embereknek reményre, illetve jövőképre van szükségük.
„A német szövetségi kormány ezért szorgalmazza a tűzszünetet, a túszok elengedését valamint a politikai folyamatot, amely ma messzebb került, mint valaha” – mondta Scholz. Kiemelte, hogy számára e folyamat végén csakis egy kétállami megoldás állhat, aminek keretében „izraeliek és palesztinok tartósan békében élhetnek egymás mellett”. Ez azonban csakis akkor működhet, ha sikerül elejét venni a teljes térség lángba borulásának – tette hozzá Scholz, és követelte, hogy Irán és szövetségesei, köztük a libanoni Hezbollah milícia hagyjanak fel az Izrael elleni támadásokkal.
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Ukraine has repeatedly stated that we are ready for symmetrical steps. We proposed a ceasefire during the Easter holidays this year and will act accordingly. People need an Easter free from threats and real movement toward peace, and Russia has a chance not to return to strikes…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2026