Sir Richard Knightont, a Nagy-Britanniai Királyi Légierő parancsnokát választották a Védelmi Vezérkari Főnökké, ami az ország legmagasabb katonai pozíciója. Erről a BBC számolt be saját forrásaira hivatkozva.
Várhatóan Sir Tony Radakin admirálist váltja majd, aki 2021 novembere óta tölti be a pozíciót.
A kinevezés hivatalos bejelentésére várhatóan a királyi eljárások befejezése után, a következő napokban kerül sor.
A brit védelmi minisztérium ugyanakkor túlzásnak nevezte a hírt. A minisztérium megjegyezte, hogy a kinevezési eljárás folyamatban van, és minden bejelentést a szokásos módon tesznek közzé.
Sir Richard 2023 júniusától vezeti a Királyi Légierőt (RAF). Ezt megelőzően, 2019 és 2022 között a Védelmi Vezérkari Főnök helyettese volt.
A vezetőváltásra a kormány azon tervei közepette került sor, hogy a GDP 2,3%-áról 2,5%-ára, 2027-re pedig 3%-ára növelje a védelmi kiadásokat.
John Healy védelmi miniszter hétfőn a parlamentben azt nyilatkozta, hogy több milliárd fontot fognak befektetni, hogy Nagy-Britannia „háborús készenléti” üzemmódba kerüljön, válaszul az atomhatalmak, köztük Oroszország és Kína fenyegetéseire.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Egy politikai vita miatt kinevezett parancsnok nélkül maradt az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (US Marines), ami több mint 100 éve most fordult elő először.
David Berger tábornok 4 év szolgálat után köszönt le a parancsnoki tisztségről, eddigi helyettese, Eric Smith tábornok, akit Joe Biden az utódjául jelölt, szenátusi jóváhagyás nélkül csak megbízott parancsnokként vezetheti az amerikai fegyveres erők, gyors reagálású egységeiről ismert haderőnemét.
A szenátusi jóváhagyást Tommy Tuberville, Alabama állam republikánus szenátora akadályozza, aki korábban közölte, hogy minden szenátusi jóváhagyást igénylő katonai kinevezést blokkolni fog tiltakozásul a védelmi minisztériumnál érvényben lévő abortusztámogatás miatt.
Emiatt az új vezető, a tengerészgyalogság 38. parancsnokaként, nem foglalhatja el a székhelyét és nem adhat ki vezetési iránymutatást. Ugyanakkor kiképzési, költségvetési és egyéb személyi döntéseket hozhat.
Lloyd Austin miniszter döntése alapján, a Pentagon utazási támogatást ad a védelmi erők kötelékében Alabama államban szolgáló nők számára az államon kívül elvégzett terhesség-megszakításhoz, miután Alabama törvénye tiltja az abortuszt.
Lloyd Austin miniszter és a leköszönő David Berger hétfőn Washingtonban egy nyilvános rendezvényen szólította fel a szenátust, hogy lépjen a jóváhagyások ügyében.
A haditengerészet parancsnoki pozíciója az első magas rangú katonai tisztség, amelyet érint Tommy Tuberville szenátor politikai blokádja, akit pártján belül is többen próbálnak rávenni arra, hogy hagyjon fel a tiltakozásnak ezzel a módjával.
A közeljövőben megszűnik a haditengerészet (US Navy), a hadsereg (US Army), és a légierő parancsnokának (US Air Force) megbízatása, és szeptember végén távozik posztjáról az Egyesült Államok vezérkari főnöke, Mark Milley dandártábornok is, aki nyugállományba vonul.
A posztokra kinevezett utódok nem foglalhatják el a pozíciót egyöntetű szenátusi döntés nélkül.
Júniusban hasonló, az elnök jelöltjeire vonatkozó politikai blokádot jelentett be JD Vance Ohio állam republikánus szenátora az igazságügyi minisztériumi posztokra vonatkozóan tiltakozásként a Donald Trump elleni júniusi szövetségi vádemelés miatt.
[type] => post
[excerpt] => Egy politikai vita miatt kinevezett parancsnok nélkül maradt az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (US Marines), ami több mint 100 éve most fordult elő először.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689158580
[modified] => 1689144412
)
[title] => Abortuszvita miatt parancsnok nélkül maradt az USA tengerészgyalogsága
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84338&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84338
[uk] => 84388
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 84339
[image] => Array
(
[id] => 84339
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[original_lng] => 54921
[original_w] => 700
[original_h] => 467
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/d-as20180703001.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689161118:3
[_thumbnail_id] => 84339
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2960
[_oembed_247fea3ac39feb453001703b3badea45] =>
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Alexander Dvornikov tábornok személyében új parancsnoka van az ukrajnai orosz hadműveleteknek, a tábornok korábban Szíriában szerzett tapasztalatot.
From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
Alekszandr Dvornyikov hadseregtábornokot, Oroszország déli katonai körzetének parancsnokát magas rangú források szerint Oroszország ukrajnai hadjáratának parancsnokává nevezték ki.
A tábornok tapasztalatait nagyra tartják Oroszországban.
The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblzpic.twitter.com/Cscu5OuUd4
Dvornikov az orosz haderőcsoport vezetésével szerzett feltűnést Szíriában, ahol Moszkva 2015 óta folytat katonai missziót Bassár Aszad elnök támogatására.
Dvornikov a pályafutását szakaszparancsnokként kezdte 1982-ben. Harcolt a második csecsenföldi háború alatt, és több vezető pozíciót is betöltött, mielőtt 2015-ben a szíriai orosz csapatok élére állították.
2016-ban Putyin Dvornyikovot Oroszország hőse éremmel tüntette ki, amely az ország egyik legmagasabb kitüntetése.
From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblzpic.twitter.com/Cscu5OuUd4
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi