Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) hivatalosan is elismerte a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsot – közölte az ukrán delegáció egyik tagja, Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő a Telegramon.
Hozzátette, a PACE csütörtökön elfogadott egy határozatot, amely az ukrán gyermekek és felnőttek Oroszországba való erőszakos deportálásáról szól.
Közölték: bizonyítékok vannak arra, hogy a deportált ukrán gyermekek az orosz nyelv, az orosz kultúra és a történelem célzott tanítása révén „oroszosodási folyamatban” vesznek részt. Dokumentumok szerint a gyerekeknek megtiltották az ukrán nyelv használatát, orosz propagandának vannak kitéve, valamint „hazafias” online felületeket olvastatnak velük, vagy a katonai kiképzésen kell részt venniük – írták.
A közgyűlés szerint az ukrán gyermekek áthelyezését Oroszországba „szisztematikusan tervezték és szervezték meg” állami politika szerint, és az a nyilvánvaló célja, hogy „megsemmisítse a gyerekeknek az ukrán identitásukhoz fűződő minden kapcsolatát”.
Honcsarenko kiemelte, először említik a „népirtás” kifejezést Oroszország tetteivel kapcsolatban egy ilyen szintű hivatalos dokumentumban. Megjegyzi, hogy a nemzetközi jog szerint az erőszakos deportálás a népirtás jele, ezért minden esetet ki kell vizsgálni, és minden érintettet felelősségre kell vonni – mondta.
Hozzátette, a határozat bővíti azoknak az országoknak a listáját, ahol Putyint hivatalosan is háborús bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.
Putyin körözött háborús bűnös. Ezt most a PACE is megerősítette – hangsúlyozta Honcsarenko az Unian beszámolója szerint.
[type] => post [excerpt] => A Legfelső Tanács keddi ülésén első olvasatban elfogadta az Ukrajna területén tartózkodó lengyel állampolgárok jogi és szociális garanciáiról szóló törvénytervezetet, az elnöki törvényjavaslatot 321 képviselő támogatta – számolt be Olekszij Honcsa... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658246760 [modified] => 1658246689 ) [title] => Első olvasatban elfogadta a lengyel állampolgárok ukrajnai különleges státuszáról szóló törvényt a Legfelső Tanács [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53676&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53676 [uk] => 53660 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 53678 [image] => Array ( [id] => 53678 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [original_lng] => 43633 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/torvenyhozas-legfelso-tanacs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1658235889:12 [_thumbnail_id] => 53678 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3641 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => [_oembed_time_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => 1658235965 [_oembed_fc7db47485fd700664c2d98be24a76fd] =>
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.