Rusztem Umjerov védelmi miniszter Olekszandr Kubrakovot nevezte ki tanácsadójának (társadalmi alapon), számolt be Umjerov Facebookon.
„Miniszterelnök-helyettesi, infrastrukturális miniszteri és az Ukravtodor vezetői pozícióiban szerzett tapasztalatai fontosak, és segítenek az ukrán fegyveres erők ellátási és logisztikai rendszerének fejlesztésében.
Bízom benne, hogy állami és gyakorlati tapasztalata hozzá fog járulni a védelmi folyamatok hatékonyságának növeléséhez és védelmi képességünk erősítéséhez”, fogalmazott Umjerov.
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén megszavazta Olekszandr Kubrakov elbocsátását Ukrajna újjáépítéséért felelős miniszterelnök-helyettesi és közösségfejlesztési, területi és infrastrukturális miniszteri tisztségéből – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A honatya közlése szerint Kubrakov leváltását 272 képviselő szavazta meg. Ugyanakkor 35 képviselő tartózkodott a voksolástól.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Kubrakov leváltásának az okait hivatalosan nem nevezték meg. A felmentéséről nem tárgyalt sem az elnökkel, sem a miniszterelnökkel, amit a Facebook-oldalán is megerősített.
„A frakció vezetése és Denisz Smihal kormányfő nem tárgyalta velem erről a döntésről. Nem kaptam meghívást a frakció és a szakbizottság ülésére” – jegyezte meg Olekszandr Kubrakov.
Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes, közösség-, terület- és infrastruktúrafejlesztési miniszter nem erősítette meg és nem is cáfolta az esetleges menesztésével kapcsolatos információkat – számolt be az Ekonomicsna Pravda (EP) április 22-én, hétfőn este.
A tárcavezetőnek a portál által szervezett Ukrajna újjáépítése című konferencián tették fel a jövőjére vonatkozó kérdést.
„Az elmúlt három évben sokszor hallottam ilyen történeteket (a menesztéséről – a szerk.), így kialakult bennem egy bizonyos immunitás [a híresztelésekkel szemben]” – mondta Kubrakov.
„Ha csak erre (a híresztelések megvitatására – a szerk.) szánsz időt, akkor mással akár ne is foglalkozz” – tette hozzá.
Ugyanakkor Kubrakov csapatának egyik magát meg nem nevező tagja közölte, hogy a miniszter távozásáról vagy maradásáról „ma (április 22-én – a szerk.) döntenek”.
Az EP egy másik tájékozott forrása szerint viszont Kubrakov lemondásának kérdése a közeljövőben nem kerül napirendre.
Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális miniszter szerdán Marcin Kerwiński lengyel belügyminiszterhez fordult az ukrán buszok határon történő blokkolása miatt – számolt be az rbc.ua hírportál az infrastrukturális minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Kubrakov jelezte, hogy az Állami Határőrszolgálat és a lengyel határőrség jelentései szerint 11:10 óra körül megkezdődött a buszforgalom blokkolása a Medyka–Sehinyi határátkelőhelyen.
„A lengyel tüntetők leállították a forgalmat a Medyka ellenőrzőpont előtti úton. Ismeretes, hogy óránként egy-egy buszt engednek át, mind a be-, mind a kilépéshez. A blokád határideje jelenleg nem ismert” – írta a miniszter.
„Alig 10 napja a lengyel rendőrség arról számolt be, hogy a személyszállító buszok akadálytalanul lépik át a határt. Mit látunk ma? Sztrájkolók akadályozzák a forgalmat az ukrán Sehinyi ellenőrzőponttal szomszédos lengyel Medyka átkelőhely előtti úton Tisztelt Marcin Kerwiński Miniszter úr, miért engedi ezt meg? Kell-e embereket túszul ejteni egy civilizált ország politikai konfrontációiban?” – tette fel a kérdést Olekszandr Kubrakov.
Ma lengyel tüntetők blokkolni kezdték a buszok mozgását az ukrán határon a Medyka – Sehinyi ellenőrzőpontnál. Ugyancsak ma nagyszabású tiltakozást tartanak a lengyelországi gazdálkodók, akik követelik a „zöld irányvonal” és az ukrán termékek korlátozására vonatkozó követeléseik teljesítését.
Ukrajna nem zárja le a lengyel határt, és nem is tárgyal erről – jelentette ki szerdán Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes.
„Ukrajna nem zárja le a Lengyelországgal közös határait. Az ukrán fél részéről senki nem tárgyal erről” – írta Kubrakov. A népünk a létezéséért harcol az orosz agresszorral vívott háborúban. Számunkra a stabil határok a túlélést jelentik.
Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán Varsóban közölte, hogy a lengyel kormány a kereskedelmet érintő átmeneti határzárról egyeztet Kijevvel.
„Nem árulok el semmilyen titkot: az ukrán féllel a határ átmeneti lezárásáról, általában az árucsere leállításáról egyeztetünk” – válaszolt Tusk a norvég hivatali partnerével, Jonas Gahr Storével közös sajtóértekezleten egy újságírói kérdésre.
Tusk jelezte: a határzár témáját azon a csütörtökre tervezett találkozón is napirendre tűzi, amelyen az ukrán áruk behozatala miatt is zajló lengyelországi gazdatiltakozások szervezőit fogadja.
Rossz lépés lenne a lengyel áruk ukrán bojkottja a határblokádra válaszul, mivel Lengyelországban és Ukrajnában sok minden közös – jelentette ki hétfőn Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kubrakov elmondta: „Úgy gondolom, hogy ez végül is rossz stratégia.” Egyúttal felidézte, hogy a háború kezdetén Lengyelország lakossága és a lengyel hatóságok az ukrán állampolgárok millióinak nyújtottak menedéket, hamar megszervezték a katonai logisztikát, és az üzemanyagválság kezdetekor is résen voltak. „Úgy gondolom, hogy sok pozitív együttműködési történetünk van, közös ellenségünk van” – mutatott rá.
A miniszter úgy vélte, „ezek a kis csoportok számítanak ránk, hogy veszekedni kezdünk velük”. Ugyanakkor nem fejtette ki, kire gondol. „Biztos, hogy nekünk nem szabad veszekednünk, sokkal több dolog van bennünk, ami összeköt, mint ami elválaszt” – hangsúlyozta Olekszandr Kubrakov.
[type] => post
[excerpt] => Rossz lépés lenne a lengyel áruk ukrán bojkottja a határblokádra válaszul, mivel Lengyelországban és Ukrajnában sok minden közös – jelentette ki hétfőn Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter az ukrán televízió maratoni háborús adásában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1708369200
[modified] => 1708367786
)
[title] => Rossz stratégia az ukránok kezdeményezése a lengyel áruk bojkottálására – Kubrakov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=104180&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104180
[uk] => 104184
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 23885
[image] => Array
(
[id] => 23885
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov.jpg
[original_lng] => 407941
[original_w] => 1175
[original_h] => 661
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov.jpg
[width] => 1175
[height] => 661
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov.jpg
[width] => 1175
[height] => 661
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/kubrakov.jpg
[width] => 1175
[height] => 661
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1708360847:3
[_thumbnail_id] => 23885
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1421
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] =>
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter sürgős tárgyalásokat folytatott Jacek Severával, a lengyel nemzetbiztonsági hivatal vezetőjével a határzár megengedhetetlenségéről, különös tekintettel a személyszállításra – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál az Infrastrukturális Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a közösségi oldalakon videofelvétel terjed, amelyen lengyel tüntetők tömege akadályozta meg ukrán buszok áthaladását a határon utasokkal.
Kubrakov kijelentette, hogy „a háború elől menedéket kereső és különféle okok miatt hazatérő nők és gyerekek nem válhatnak üzleti érdekek túszaivá”. Szerinte hasonló akciókat és példákat az ukránokkal szembeni embertelen bánásmódra az Európai Unió határán felhasználhatnak az orosz különleges szolgálatok „konfliktus mesterséges szítására országaink között”.
„Várjuk lengyel kollégáink konkrét intézkedéseit az ilyen helyzetek megelőzése és a probléma általános megoldása érdekében” – hangsúlyozta Olekszandr Kubrakov.
Február 18-án olyan információ jelent meg a közösségi oldalakon, hogy a lengyel határőrök a határon megállítják az utasokat szállító ukrán buszokat, és nem engedik át őket a határon.