Kína az ukrajnai háború kezdete óta támogatja Oroszország gazdaságát, megvásárolja az olajat és különböző árucikkekkel látja el. Ugyanakkor saját hasznot is húz ebből az együttműködésből.
A The Wall Street Journal szerint egy szervezet – amelyet Kína hozott létre Oroszország teljes körű ukrajnai invázióját követően – folyamatosan tanulmányozza a nyugati szankciókat. A szervezet rendszeres jelentéseket készít az ország vezetése számára, hogy megértse, hogyan lehet enyhíteni a szankciók hatásait, különösen arra az esetre, ha a Tajvan körüli konfliktus arra késztetné az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy hasonló szankciókat vezessenek be Kínával szemben.
Pekinget „nagyjából minden érdekli, a kijátszásuk módjától kezdve a mindenféle pozitív hatásokig, például a hazai termelés ösztönzéséig” – mondta egy forrás az amerikai lapnak.
Megjegyezték azt is, hogy emiatt kínai tisztviselők rendszeresen látogatnak Moszkvába, hogy megbeszéléseket folytassanak az orosz központi bankkal, a pénzügyminisztériummal és más, a szankciók elhárításában érintett ügynökségekkel.
A források szerint azonban Kína ezen lépései nem jelentik azt, hogy inváziót tervez. Peking inkább egy fegyveres konfliktus „szélsőséges forgatókönyvére” és annak gazdasági következményeire készül.
Christine Lambrecht, az új német kormány védelmi minisztere egy lapinterjúban azt javasolta, hogy az Oroszország elleni szankciókat Vlagyimir Putyin elnökre és a legfelső orosz vezetőkre kell kihegyezni, hogy ne repülhessenek Párizsba, és vásárolhassanak a Champs-Eliséesen – adta hírül vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a védelmi tárca vezetője a Bild című német lapnak nyilatkozva azt mondta: „nagy aggodalommal figyelem, mi történik”, amikor arról kérdezték, hogyan értékeli az orosz csapatösszevonást Ukrajnai határai közelében. „Jól megértem az ukránok félelmeit. Ezért az első utam vasárnap Litvániába, a NATO Gyorsreagálású Erőihez vezet, hogy képet kapjak arról, hogyan látják a katonák a helyzetet a régióban.”
Lambrecht rámutatott: „nyilvánvaló, hogy Oroszország az agresszor. Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk az eszkalációt, beleértve a szigorú szankciókkal való fenyegetést is.” Kérdésre válaszolva, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték is bekerülhet-e a szankciós listába, nem adott egyenes választ. „Minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használnunk. Putyin és belső köre elleni szankciókat kell bevezetnünk. Az agresszióért felelősöknek érezniük kell a következményeket. Például úgy, hogy ne repülhessenek Párizsba vásárolni a Champs-Elyséesen” – mutatott rá a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e német csapatok telepítése Ukrajnába Oroszország agressziótól történő elrettentése céljából, azt mondta, hogy a NATO most más nyomásgyakorlási eszközökkel kíván fellépni. „Ki kell merítenünk a diplomáciai és gazdasági szankciók minden eszközét. És minden további lépést szorosan össze kell hangolnunk az Észak-atlanti Szövetség tagjai között” – szögezte le Christine Lambrecht.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Christine Lambrecht, az új német kormány védelmi minisztere egy lapinterjúban azt javasolta, hogy az Oroszország elleni szankciókat Vlagyimir Putyin elnökre és a legfelső orosz vezetőkre kell kihegyezni, hogy ne repülhessenek Párizsba, és vásárolh...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639948560
[modified] => 1639942696
)
[title] => A nyugati szankciókat Putyinra és szűk környezetére kell kihegyezni az új német védelmi miniszter szerint
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36196&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36196
[uk] => 36203
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36197
[image] => Array
(
[id] => 36197
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[original_lng] => 46151
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1639941514:8
[_thumbnail_id] => 36197
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3742
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_94eac9b4170b3d936aacd960387fee50] =>
Verteidigungsministerin Lambrecht in der #Ukraine. Die Ministerin besichtigte Defensivstellungen in der Region #Odessa und machte sich ein Bild von der aktuellen Lage. pic.twitter.com/j2piILVdmG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) October 2, 2022
Hosted my ??colleague Christine Lambrecht in the southern ??.Frau Minister brought good news & more tools to strengthen #UAarmy. We had a discussion about current geopolitical and security situation.Minister was glad to talk with our soldiers and see Gepard system on combat duty. pic.twitter.com/IKSMnSyqkR
Verteidigungsministerin Lambrecht in der #Ukraine. Die Ministerin besichtigte Defensivstellungen in der Region #Odessa und machte sich ein Bild von der aktuellen Lage. pic.twitter.com/j2piILVdmG
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) October 2, 2022
Hosted my 🇩🇪colleague Christine Lambrecht in the southern 🇺🇦.Frau Minister brought good news & more tools to strengthen #UAarmy. We had a discussion about current geopolitical and security situation.Minister was glad to talk with our soldiers and see Gepard system on combat duty. pic.twitter.com/IKSMnSyqkR