Svédország továbbra is tagadja Törökország vádjait, miszerint Svédország „terrorszervezeteket támogat”, Ankara ugyanis erre hivatkozva változatlanul bojkottálja a finn és a svéd NATO-csatlakozást.
A svéd kormány csütörtökön kiadott nyilatkozatában az ország segélynyújtási stratégiáját részletezi, ezzel cáfolva Ankara állítását, miszerint a skandináv ország a terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) támogatná.
Magdalena Andersson svéd miniszterelnök szerdai stockholmi sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, hogy sem pénzt, sem fegyvert nem adnak terrorszervezeteknek, és mielőbb szeretnék eloszlatni az ezzel kapcsolatban kialakult félreértéseket.
Ann Linde svéd külügyminiszter, még a múlt pénteken, „szándékos félretájékoztatásnak” minősítette Törökország kommunikációját arról, hogy Stockholm támogatja a PKK-t. A svéd diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Törökország után Svédország volt az első, amely terrorszervezetnek nyilvánította a PKK-t, még 1984-ben, és – mint hozzátette – Stockholm „álláspontja azóta sem változott” ez ügyben.
Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke a múlt hétvégén telefonon egyeztetett Finnországgal és Svédországgal a két ország NATO-csatlakozásáról, s szerdán kezdődtek el a tárgyalások a svéd és a finn küldöttség, valamint a Törökország képviselői között Ankarában. A megbeszélések célja szintúgy a közös álláspont és konszenzus kialakítása.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
Törökország ellenkezése Finnország és Svédország NATO csatlakozása kapcsán ismét felvetette a kérdést a szövetségen belül: Van-e helye a kisázsiai országnak a szövetségen belül? Tekintve, hogy nem először merülnek fel a török tagsággal kapcsolatban kétségek.
Miután Recep Tajjip Erdogan 2016-ban kemény kézzel sújtott le a balul elsült puccskísérletet követően, majd amikor 2019-ben Törökország megtámadta Szíria északkeleti részét, az észak atlanti szervezet tagjai borzadva nézték a történéseket, és mind a két esetben fel is merült, hogy kitegyék Ankara szűrét a szövetségből, az utóbbi esetet követően pedig meg is születtek azok a szankciók, melyeket most Erdogan Finnországon és Svédországon számon kér.
Lindsey Graham amerikai szenátor Törökország NATO-tagságának felfüggesztését is javasolta, amíg a török haderő nem áll le az ISIS legyőzésében az amerikaiakat segítő kurdok elleni támadásokkal.
A szenátor javaslatának gyenge pontja azonban, hogy a szövetséget létrehozó szerződésben nincs meg a lehetősége annak, hogy egyes országok tagságát felfüggesszék, ahogy arra sincs lehetőség, hogy valakit kizárjanak az onnan.
Valami hasonlót viszont lehet csinálni, amennyiben valaki kudarcot vall népe szabadságának, az ország demokráciájának vagy éppen a joguralomnak a megőrzésében. Ebben az esetben a többi tag egyhangúlag határozhat úgy, hogy nem segíti többé a renitens szövetségest.
Azonban ez a lépés is rendkívül messze van a realitástól, hiszen a szövetség második legnépesebb országáról van szó, mely ráadásul rendkívül fontos földrajzi pozíciót foglal el. Mivel ezzel Erdogan is tisztában van, nem meglepő, hogy igyekszik előnyére fordítani a finn és svéd csatlakozási törekvések nyújtotta lehetőségeket.
Törökország legfőbb sérelmei közé tartoznak azok a nyugati kritikák, melyek az ország belpolitikai kérdései kapcsán fogalmazódnak meg, a disszidensek bebörtönzésével vagy épp a kurdokkal szemben tanúsított bánásmóddal kapcsolatban. Erdogan szeretné, ha ezek miatt nem kellene folyton magyarázkodnia és a nyugati vezetők kioktatásait meghallgatnia.
A NATO főtitkára Jens Stoltenberg egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség közeli kapcsolatban áll a két északi országgal, ahogy a törökökkel is. Ugyanakkor nem árult el részleteket a tárgyalások kapcsán, ám elmondta, hogy amikor egy olyan fontos szövetséges, mint Törökország aggodalmakat fogalmaz meg, akkor le kell ülni azokat megvitatni és megtalálni azt a közös alapot, amire építeni lehet.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Question to "peacekeepers". Want to negotiate? The algorithm is simple. 1. See photos/videos from mass burials. 2. Offer Kremlin to withdraw military from the sovereign territory of ??. 3. Form a tribunal and demand the extradition of ?? war criminals. Less fantasy, more reality.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Törökországnak legitim biztonsági aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy Svédország és Finnország „terrorszervezeteket támogat”, és emiatt Ankarának fenntartásai vannak NATO-csatlakozásukat illetően is – erősítette meg Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hazája álláspontját szerdán New Yorkban.
Hangsúlyozta, hogy Ankara megérti a stockholmi és a helsinki vezetés biztonsági aggályait, de fontosnak tartja, hogy ők is tekintettel legyenek a török aggodalmakra.
A török külügyminiszter röviddel azelőtt nyilatkozott, hogy amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel megbeszélést tartott. A több mint egyórás tanácskozás végével a török tárcavezető mindössze annyit mondott, hogy Blinken a megfelelő fórumokra „tolmácsolni fogja a török aggályokkal kapcsolatban szükséges üzeneteket”.
A NATO-tagállamok többsége támogatja a két skandináv ország mielőbbi felvételét, de Törökország fenntartásai megnehezíthetik a folyamatot. Ankara azzal vádolja Finnországot és Svédországot, hogy támogatja a terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és nem hajlandó kiadni Törökországnak olyan embereket, akiket azzal vádolnak, hogy a szervezethez tartoznak.
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi
Törökország blokkolta a NATO döntését Finnország és Svédország csatlakozási kérelmének elbírálásáról, kétségessé téve a két skandináv ország gyors belépését az Észak-atlani Szövetségbe – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál szerdán a Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az újság saját forrása nyomán közölte, a NATO-nagykövetek szerdán üléseztek, hogy még azon a napon megkezdjék a csatlakozási tárgyalásokat, amikor Finnország és Svédország benyújtotta a kérelmét, de Ankara felfüggesztett minden szavazást. A halasztás kétségessé teszi, hogy a NATO egy-két héten belül képes lesz jóváhagyni Finnország és Svédország kérelmének első szakaszát, ahogyan azt Jens Stoltenberg főtitkár szerette volna.
Törökország hivatalos képviselője megerősítette, hogy Ankara lefékezte a folyamatot, de kitartott amellett, hogy Törökország nem zárja ki Svédország és Finnország csatlakozásának lehetőségét. „Nem azt állítjuk, hogy ők nem lehetnek a NATO tagjai. Csak egy hullámon, egy lapon kell lennünk azzal a fenyegetéssel kapcsolatban, amellyel szembesülünk” – mondta a török tisztségviselő.
Korábban szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy Ankara mindaddig nem fogja jóváhagyni Svédország és Finnország NATO-tagságát, amíg mindkét ország továbbra is támogatja a török nemzetbiztonságra közvetlen veszélyt jelentő terrorista csoportokat.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.
- 6 people dead, 53 others injured - Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives - Türkiye not to bow down to terrorism - All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi