A magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a lengyel határőrök és rendőrök jelenleg nemcsak Lengyelországot védik, hanem egész Európát is.
Magyarország szolidaritásáról biztosította lengyel kollégáját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és köszönetet mondott neki, amiért a lengyel határőrök és rendőrök megvédik Lengyelországot, ezáltal az Európai Unió és a schengeni zóna külső határát.
A miniszter csütörtök kora reggeli Facebook-posztjában tudatta, hogy szerda késő este telefonon egyeztetett lengyel kollegájával, Zbigniew Rauval. Szijjártó Péter – a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozójának helyszínéről, Isztambulból írt – bejegyzésében kitért arra, hogy lengyel kollégája már jól van, felgyógyult, és hétfőn újra egymás mellett ülnek Brüsszelben a Külügyek Tanácsán.
“Ami viszont nem jó hír, hogy továbbra is komoly illegális migrációs nyomás alatt áll Lengyelország keleti határa. Szegény lengyel barátaink most közvetlenül is átélik azt, ami a mi esetünkben gyakorlatilag hat éve folyamatos jelenség, vagyis illegális migránsok fittyet hánynak szabályainkra, törvényeinkre, a szuverenitásunkra és tömegével akarják megsérteni országaink határait” – írta a miniszter.
Hozzátette: “világosan kell beszélni: a határsértés bűncselekmény, az arra való felszólítás is az, az embercsempészetről már nem is beszélve. Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítottam lengyel kollégámat, megköszöntem neki azt, hogy a lengyel határőrök és rendőrök megvédik Lengyelországot, ezáltal az Európai Unió és a schengeni zóna külső határát.”
Szijjártó Péter kiemelte: “a lengyel határőrök ezekben az órákban és napokban nemcsak Lengyelországot, hanem egész Európát védik, mint ahogy a magyar határőrök is hazánk déli határát”.
Szerinte mindazon brüsszeli politikusoknak, akik az elmúlt hat évben migrációpárti álláspontot képviseltek, napirenden tartották a kötelező letelepítési kvótát, és megtagadták a forrásokat a határokat védő országoktól, most el kellene menniük a lengyel-belorusz határra, és “jó mélyen el kellene szégyellniük magukat”.
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja