Izrael bejelentette diplomáciai képviseleteinek bezárását világszerte, közölte az ukrajnai izraeli nagykövetség.
„A legutóbbi események fényében Izrael világszerte bezárja a külképviseleteit, és a konzuli szolgáltatásokat sem fogják biztosítani” – áll a közleményben.
A külföldön tartózkodó izraeliek számára online űrlap áll rendelkezésre, amellyel bejelenthetik tartózkodási helyüket és aktuális állapotukat.
Vészhelyzet vagy katasztrófa esetén az izraeli állampolgároknak azt tanácsolják, hogy azonnal vegyék fel a kapcsolatot a minisztérium helyzetközpontjával.
A nagykövetség emellett kibővítette az általános biztonsági szabályokat a külföldön tartózkodó izraeliek számára. Többek között azt tanácsolják nekik, hogy:
kerüljék a zsidó vagy izraeli szimbólumok nyilvános helyeken való kihelyezését
tartózkodjanak a tartózkodásukkal vagy utazási terveikkel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát a közösségi médiában
kerüljék az Izraellel vagy zsidó közösségekkel kapcsolatos nagy összejöveteleken vagy eseményeken való részvételüket
működjenek együtt a helyi biztonsági erőkkel, és kövessék azok utasításait ellenséges tevékenység esetén
legyenek különösen óvatosak nyilvános helyeken.
Vészhelyzet esetén vegyék fel a kapcsolatot a tartózkodási országban lévő képviselettel a segélyhívó számok alkalmazásával.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A Bosznia-Hercegovinában élő szlovén állampolgárok nem adhatják le szavazataikat a közelgő európai parlamenti választásokon a szarajevói szlovén nagykövetségen, miután a boszniai kormány másodszor is elutasította Szlovénia kérelmét. Azért döntöttek így, mert Ljubljana támogatta a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjára vonatkozó ENSZ-határozatot – közölte kedden a szlovén közszolgálati televízió.
A boszniai kormány ugyanezen okból elutasította Lengyelország és Románia kérését is, hogy vasárnap szavazóhelyiségeket rendezhessenek be a diplomáciai képviseleteken – jelentette a szlovén STA hírügynökség. Mivel a szövetségi kormánynak egyhangúlag kell döntéseket hoznia, és a boszniai szerb miniszterek ellene szavaztak, a kérést elutasították.
Az első, múlt heti szavazás után Szlovénia elfogadhatatlannak minősítette a döntést. „Elfogadhatatlan egy olyan ügy átpolitizálása, mint az európai választások megtartása (…) egy olyan ország részéről, amely nemrég kapott zöld jelzést az uniós tagságról szóló csatlakozási tárgyalások megkezdésére” – írta akkor a tárca közleményében.
Az elmúlt időszakban lezajlott további konzultációk eredménytelenek maradtak – írta a szlovén sajtó. A belügyminisztérium adatai szerint a választói névjegyzékben közel 2000 olyan Bosznia-Hercegovinában élő szlovén szerepel, aki szavazati joggal rendelkezik az EP-választáson.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban meggyilkoltak.
A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.
Dmitro Kuleba külügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy a minisztériumban rendszert hoznak létre a nagyköveti posztokra való jelöltek felkutatására, akiket a diplomáciai rendszeren kívülről vonnak be a külügyminisztérium kötelékébe.
Kuleba elmondása szerint jelenleg több mint két tucat országnak nincs ukrán nagykövete a munkaerőhiány miatt.
„Meggyőződésem, hogy erős és profi emberek vannak Ukrajnában. A probléma csak az, hogy vagy: a) még nem találtuk meg őket, vagy b) ők maguk még nem értesültek arról, hogy elvállalhatják Ukrajna nagykövetének rendkívül nehéz, de rendkívül szükséges munkáját” – véli a miniszter.
„Ezért példátlan lépésre szánjuk el magunkat: létrehozunk egy nyitott mechanizmust, amely lehetővé teszi mind a rendszeren belüli diplomaták, mind a kívülről érkezők számára, hogy pályázzanak a nagyköveti posztra. Az erre vonatkozó oldal már elkészült a Külügyminisztérium honlapján a Betöltetlen állások rovatban” – tette hozzá.
Nyolc feladat Ukrajna nagyköveteinek: Zelenszkij beszéde a „háborús diplomáciáról”.
A Külügyminisztérium vezetője úgy véli, a nagykövetek nyílt felkutatása lehetővé teszi a rendszer „látókörének kiszélesítését”, és lehetőséget ad az arra érdemes jelölteknek, hogy „kipróbálják magukat ott, ahol korábban csak zárt intézményi mechanizmusokon keresztül lehetett eljutni”.
„A különös hangsúly most az afrikai országokon van. Ha ezekben az országokba pályáznak, az automatikusan növeli az esélyeket. Továbbá, ha egyenlőek a szakmai mutatók, a nőket részesítem előnyben. Egyszerűen azért, mert a diplomácia hosszú évtizedek óta igazságtalan volt a nők karrierje szempontjából” – jegyezte meg Kuleba.
A Külügyminisztérium szerda este kiadott nyilatkozatában üdvözölte a külföldi partnerek túlnyomó többségének döntését, hogy nem változtat az ukrajnai diplomáciai képviseletek működési módján, beleértve a családtagok és az alkalmazottak evakuálását – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál a külügyi tárca honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a közlemény megállapította: „ebben a szakaszban megerősítjük, hogy koraiaknak tartjuk az ilyen lépéseket. Ugyanakkor továbbra is szorosan együttműködünk partnereinkkel, hogy felmérjük az orosz agresszió további kockázatait és fenyegetéseit – áll a dokumentumban.
Mint a Külügyminisztérium írta, „felszólítjuk a külföldi partnereket, hogy tartózkodjanak a feszültség keltésétől az információs térben és a társadalmat destabilizáló lépésektől.” Végezetül a tárca leszögezte: „meggyőződésünk, hogy a jelenlegi kihívásokat csak összefogással és a közös fellépések összehangolásával lehet leküzdeni.”
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024