Az amerikai külügyminisztérium a minap hozta nyilvánosságra titkosszolgálatai nyomozásának adatait, amely szerint 2014 óta Oroszország mintegy 300 millió dollárt fizetett külföldi pártoknak, politikusoknak és tisztviselőknek.
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke adminisztrációjának tagjai számoltak be a vizsgálat eredményeiről az amerikai sajtó újságíróinak, többek között az amerikai főváros legbefolyásosabb lapjának, a The Washington Postnak. Nevüket ismert okok miatt nem nevezték meg. A vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatala előtt azokat átadták az amerikai követségeknek.
Az amerikai hírszerzés megállapította, hogy az Oroszországi Föderáció befolyása növelésének céljából pártokat finanszírozott a világ több mint 20 országában. Ezt a 300 millió dolláros összeget az Egyesült Államok titkosszolgálata a „jéghegy csúcsának” nevezte, mivel csupán ezt az összeget tudták nyomon követni.
A dokumentum konkrét országokat nem nevez meg, de néhány információ már megjelent az amerikai sajtóban. Többek között olyan országokat neveztek meg, mint Albánia, Montenegró, Bosznia, Madagaszkár és Ecuador.
Az egyik ázsiai országban az orosz nagykövet az elnökjelöltnek több millió dollárt adott át készpénzben – számolt be az RFI kiadvány.
Azt állítják, ezt a rendszert Oroszország az egész kontinensen létrehozta. A jelentés azonban nem tartalmazza az Egyesült Államok esetleges orosz finanszírozását, amelyet a hírszerzés külön vizsgált.
Köztudott, hogy a korrupciós finanszírozás készpénzben vagy kriptovalutában, valamint drága ajándékok formájában valósult meg, amelyeket az orosz követségek fiktív megállapodások keretein belül vagy bűnbandák bevonásával kézbesítettek.
Az műveleteket orosz intézmények, többek között az FSZB (orosz biztonsági szolgálat) és megbízott személyek felügyelték. A források Jevhen Prigozsint, a „wagneristák” alapítóját és vezetőjét, valamint Olekszandr Babakovot, az Állami Duma elnökének helyettesét nevezték meg.
Érdekesség, hogy Olaszországban a parlamenti választások előtt két héttel a jelentést „információs bombának” nevezték, amely „politikai és intézményes szinten robbant”.
A jól ismert La Repubblica napilap pedig arról számolt be, hogy a felfedést követően Róma azonnal felvette a kapcsolatot Washingtonnal. Azonban ezen hirtelen lépés részleteit nem hozták nyilvánosságra.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025