Ezen a héten Ukrajnába látogatnak Donald Trump amerikai elnök csapatának a képviselői, a vizitre még a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt kerül sor – jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszki elnök Kijevben a Nadia Calvinóval, az Európai Beruházási Bank elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta:
„Fontos, hogy az ukrán és az amerikai csapat gyakorlati munkájára és a főbb dolgok közös jövőképére koncentráljunk.”
„Természetesen lehetnek eltérőek a vélemények, de a legfontosabb dolgokról közös elképzelésnek kell lennie – hogyan lehet megállítani Putyint, és hogyan lehet biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának. Ezen a héten Trump elnök csapatából néhány komoly ember itt lesz Ukrajnában, még a müncheni konferencia előtt. Utána lesz a müncheni konferencia, számos találkozóm lesz ott, elsősorban az amerikai alelnökkel”
Ma, február 23-án amerikai szenátorok küldöttsége érkezett Ukrajnába.
Erről Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete számolt be.
A delegáció Chuck Schumerből, Richard Blumenthalból, Jack Reedből, Michael Bennettből és Maggie Hassanból áll.
„Várom, hogy megvitassuk, mennyire fontos az amerikai segítség Ukrajna szabadságáért és függetlenségéért folytatott harcában” – írta Brink.
A The New York Times ma arról számolt be, hogy a szenátus demokrata többségének vezetője Ukrajnába utazott, hogy nyomást gyakoroljon a republikánusokra a segélyek odaítélése ügyében.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) elfogadta Ukrajna meghívását, hogy küldöttséget vezessen a zaporizzsjai atomerőműbe – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
„Hangsúlyoztam a misszió sürgősségét az oroszországi ellenségeskedések okozta nukleáris biztonsági fenyegetések kezelése érdekében” – tette hozzá Kuleba a Guardian híre szerint.
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
Kuleba Twitter-bejegyzésében számolt be a NAÜ főigazgatójával, Rafael Mariano Grossival folytatott telefonbeszélgetéséről, de részleteket nem közölt, így egyelőre nem tudni, mikor érkezhet a NAÜ-küldöttség.
Az oroszok által megszállt, de ukrán személyzet által működtetett atomerőművet a háború alatt intenzív lövésekkel bombázták, és mindkét fél egymást vádolja a támadásokkal.
A minap őrizetbe vették a zaporizzsjai atomerőmű két alkalmazottját, mert az ukrán tüzérség segítésével vádolják őket – akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak az oroszoktól.
Nemrég Magyarország is aláírta azt a nyilatkozatot, melyben felszólítják az oroszokat, hogy vonják ki katonáikat az atomerőműből, amely Európa legnagyobb ilyen létesítménye.
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
Január 31-én megkezdte munkáját Ukrajnában a litván kormány újonnan létrehozott missziója, amely felméri Ukrajna szükségleteit és koordinálja a támogatásokat.
A missziót Jonas Danilauskas, a külügyminisztérium képviselője, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet vezeti, áll a litván kormány honlapján.
„A misszió tagjai a kormány, a nemzeti védelmi, energiaügyi, belügyi és egészségügyi minisztériumok, valamint a társadalombiztosítási és munkaügyi minisztérium képviselői” – áll a közleményben.
A misszió ukrajnai tartózkodása során találkozik a kormányhivatalok képviselőivel, felméri az ország különböző területeken való igényeit, és jóváhagyja a támogatási mechanizmusokat. A misszió közel egy hónapig dolgozik Ukrajnában.
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
Január 30-án Ukrajnába látogat az Európai Parlament képviselőiből álló küldöttség.
A strasbourgi hivatalos jelentés szerint a külügyi és a biztonsági és védelmi albizottság tagjai utaznak 4 napos látogatásra Ukrajnába. A képviselők látogatásának célja az ukrajnai „helyzetelemzés”, valamint az Európai Parlament támogatásának demonstrálása.
Az Európai Parlament adatai szerint 8 képviselő is részt vesz az utazásban. Köztük van David Makalister német EP-képviselő, aki az Európai Parlament Külügyi Bizottságát vezeti és Natalie Luazo francia politikus, aki korábban az európai ügyekért felelős miniszteri posztot töltötte be.
Hivatalos információk szerint az ukrajnai látogatás során az Európai Parlament küldöttsége találkozik az ukrán parlament elnökével. Az EP képviselői kifejezték azon szándékukat is, hogy tárgyaljanak Ukrajna elnökével, a miniszterelnökkel és más magas rangú politikusokkal és tisztségviselőkkel. „Ez a látogatás az egyik módja annak, hogy diplomáciai eszközökkel befolyásoljuk a helyzetet, csökkentsük a feszültséget és elkerüljük egy esetleges ukrajnai háború pusztító következményeit” – emelték ki az Európai Parlamentben.
Amint azt Natalie Luazo korábban a France Info francia rádió adásában kijelentette, az Európai Parlament meg van győződve az Oroszország és Ukrajna közötti válság „komolyságáról”. „Nem kevesebb, mint 100 000 orosz katona tartózkodik a határ közelében. Szeretnénk előmozdítani a párbeszédet, és meggyőződni arról, hogy nem szegeznek pisztolyt Ukrajna halántékához, mint ahogyan ez jelenleg van” – hangsúlyozta ki Luazo asszony.
Mint ismeretes, az Oroszország és Ukrajna közötti válság enyhítésére a korábban Emmanuel Macron francia elnök tett kísérletet, aki tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az Elysee-palota adatai szerint a telefonbeszélgetés több mint egy órán át tartott. A beszélgetés során, a francia elnöki hivatal jelentése szerint, az „orosz elnök ismét biztonsági garanciákat követelt a NATO-tól, Emmanuel Macron pedig kijelentette, hogy tiszteletben kell tartani más országok szuverenitását, emlékeztetve a Krím-félsziget 2014-es annektálására”.
Párizsban kihangsúlyozták, hogy „békés megoldást remélnek a Moszkva és Kijev közötti nézeteltérések megoldása kapcsán”. A francia védelmi tárca vezetője a France Inter rádió adásában bejelentette, hogy a kormány a jövőben készen áll arra, hogy a NATO erre vonatkozó döntése alapján, készen áll „több száz” katonát elhelyezni Romániában.