Antigua és Barbuda (egy szigetország a Karib-tengeren) csatlakozott a Globális Béke Csúcstalálkozó közleményéhez, számolt be Volodimir Zelenszkij elnök X közösségi oldalán.
Antigua és Barbuda lett az első ország, amely nem képviseltette magát a békecsúcson, de aláírta a dokumentumot.
„Ez azt mutatja, hogy a békeképletünket és az igazságos és tartós békéről alkotott víziónkat a világ minden kontinense és régiója támogatja – Európától a Karib-térségig. És ez a koalíció csak bővülni fog” – jegyezte meg Zelenszkij.
A Kárpátaljai Szövetség elnöksége megdöbbenéssel értesült a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának határozatáról, amely alapján a munkácsi vár bástyáján felállított turulszobrot leszerelték és elszállították. A történelem megismételte önmagát, hiszen a szobor elődjét 1924-ben a csehszlovák hatóságok leszereltették, majd a szovjetek pedig beolvasztották. 2008-ban Pákh Imre Amerikában élő üzletember anyagi támogatásának köszönhetően, a Munkácsi Városi Tanács döntése alapján került vissza a turulmadár eredeti helyére.
Az elnökség szomorúan vette tudomásul, hogy Munkács városát olyan emberek irányítják, akik nem tisztelik a másik nemzetiség múltát, jelenét és ezáltal a jövőjét sem. Ebből kiindulva, az elnökség egyetért az UMDSZ és a KMKSZ napokban kiadott nyilatkozataival, amelyek élesen elítélik a munkácsi polgármesteri hivatal provokációra és uszításra alkalmas döntését. Ez a meggondolatlan döntés nagymértékben hozzájárulhat az etnikai alapú feszültségek gerjesztéséhez mind városi, mind pedig megyei szinten.
Az elnökség hiszi és vallja, hogy a nemzeti szimbólumok örök életűek, miközben a politikusok mulandó kategóriát képeznek. A város vezetőinek ez az átgondolatlan és időszerűtlen lépése sehova nem vezet, csupán az értelmetlen és elkerülendő gyűlölethez. Ezért is fontos szorgalmazni a megyei szervek hathatós közbenjárását, hogy a szobor újra a helyére kerüljön, mivel az emlékmű nem csak kulturális és történelmi, de művészeti értéket is képvisel.
A Kárpátaljai Szövetség a kárpátaljai magyar közösség támogatójaként továbbra is azért fáradozik, hogy a soknemzetiségű Kárpátalján békében éljenek egymással magyarok, ukránok, szlovákok, románok, csehek és ruszinok. Mi minden velünk élő nemzetiségre értékként tekintünk, elítéljük a kulturális háborút!
Szemtelen próbálkozás Oroszország részéről Ukrajna határainak átrajzolása, az Egyesült Államok viszont sosem fogja elismerni az ukrán megyék annexióját és továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel és anyagi forrásokkal – kommentálja Joe Biden elnök egy frissen kiadott közleményben Vlagyimir Putyin pénteki bejelentését.
Joe Biden bejelentésében hevesen kritizálja Oroszország annexiós próbálkozását Ukrajnában és támogatásáról biztosítja továbbra is az ukrán népet.
Azt írja: a héten bejelentett, 1,1 milliárd dolláros fegyvercsomaggal és a várható, 12 milliárd dolláros pénzügyi csomaggal további segítséget nyújt majd a megtámadott országnak.
Biden arra is kitér, hogy újabb szankciók lesznek, ezek részleteit viszont nem ismerteti a szemlélővel.
Az egész bejelentéssel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta pár perce, hogy az Egyesült Államok a területek annexiója miatt újabb fegyvercsomagot jelentett be Ukrajnának, de ez úgy néz ki, nem történt meg. Ráadásul a hét elején bejelentett, 1,1 milliárd dolláros csomag leszállítása még hónapok kérdése lehet, mert az eszközöket frissen kell legyártani majd.
[type] => post
[excerpt] => Szemtelen próbálkozás Oroszország részéről Ukrajna határainak átrajzolása, az Egyesült Államok viszont sosem fogja elismerni az ukrán megyék annexióját és továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel és anyagi forrásokkal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664636580
[modified] => 1664631791
)
[title] => Oroszország nem ijeszti meg az USA-t, még több fegyver jön Ukrajnába
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58887&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58887
[uk] => 59032
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 58888
[image] => Array
(
[id] => 58888
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643.jpg
[original_lng] => 155333
[original_w] => 1125
[original_h] => 632
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/joe-biden-557643.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664704510:8
[_thumbnail_id] => 58888
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1637
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2a3ca3d6da87066775db0664cd512d18] =>
Не хотіли ескалації? А ось вона. Анексією, «ядерними» погрозами й тотальною мобілізацією Росія каже цивілізованому світу: «І що ви зі мною зробите?» Москва намагається поставити Демократію на коліна. Продовжимо вести розмову про те, як не спровокувати та не масштабувати війну?
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Feltétlenül abba kell hagyni az ellenségeskedést Hegyi-Karabahban, és vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az örmény–azeri határon hétfő éjjel kitört harcokra reagálva.
Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: mindkét ország katonai erejének vissza kell térnie a helyzet hétfő éjjeli elmérgesedése előtti pozícióihoz, és a mintegy két évvel ezelőtt megkötött tűzszünetet teljes mértékben tiszteletben kell tartani.
Az EU elkötelezett amellett, hogy továbbra is tisztességes közvetítőként lépjen fel Örményország és Azerbajdzsán között annak érdekében, hogy segítse elérni azt a közös célt, amely a dél-kaukázusi régió biztonságát, virágzó és békés jövőjét, és minden népe javát szolgálja – mondta a főképviselő.
Végezetül közölte, Toivo Klaar, a dél-kaukázusi és a grúziai válságért felelős különleges uniós képviselő azonnal a térségbe utazik, hogy támogassa a dezeszkalációt, és megvitassa az örmény és az azeri vezetők között folytatott brüsszeli párbeszéd következő időpontját.
Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke, valamint Simon Coveney ír külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke közös nyilatkozatban ítélte el a kiújult erőszakot, és azt írták: katonai erő alkalmazása teljességgel elfogadhatatlan az Európa Tanács tagállamai közötti viták rendezésében.
A nyilatkozattevők felszólították Azerbajdzsánt és Örményországot, hogy álljanak el minden olyan további lépés megtételétől, amely ronthatja a helyzetet, tartsák tiszteletben a nemzetközi megállapodásokat, és haladéktalanul kezdjenek béketárgyalásokat.
„Felszólítjuk az Európa Tanács mindkét érintett tagországát, hogy tartsák be a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeiket, nevezetesen a konfliktus békés úton történő rendezését” – fogalmaztak, majd hozzátették: az Európa Tanács kész támogatni a két országot ez irányú törekvéseikben.
Charles Michel, az Európai Unió tagországainak vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében „rendkívül aggasztónak” nevezte az örmény-azeri határon zajló harcokról szóló jelentéseket, és kijelentette: teljes és fenntartható tűzszünetre van szükség.
A békének és a stabilitásnak nincs alternatívája, és ennek biztosítására nincs más lehetősége a diplomáciának sem – húzta alá. Az Európai Tanács elnöke közölte továbbá, mindkét érintett ország vezetőjével felvette a kapcsolatot, továbbá arról tájékoztatott, hogy Josep Borrell uniós főképviselő arra kérte Toivo Klaar különleges megbízottat, hogy a helyszínen dolgozzon a további eszkaláció megelőzésén.
Az azeri–örmény határon hétfő éjjel törtek ki harcok, amelyek kedd reggel is folytatódtak. Az örmény védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az azeri fél egyebek között ágyúval lövi az örmény oldalon lévő katonai és polgári infrastruktúrát Vardenisz, Szotk, Gorisz és Kapan térségében.
A Hegyi-Karabahhal kapcsolatos több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én éleződött ki újra. Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a területébe ékelődött, örmények ellenőrizte enklávé és az örmények által elfoglalt környező területek visszafoglalására, és hadműveletei döntően sikerrel jártak. Noha a felek 2020. november 9-én fegyverszünetben állapodtak meg, a határ menti térségben rendszeresek a konfliktusok.
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma közleményben reagált, azokra az Ukrajnai sajtóban megjelent téves információkra, amelyekben egy esetleges Magyarországi katonai beavatkozást vizionáltak Kárpátalja területén az itt élő Magyar kisebbség védelmében. Mint fogalmaznak „Magyarország NATO-tagként és Ukrajnával szomszédos országként a kezdetektől fogva világos állásponton van: szövetségeseinkkel együttműködve minden lehetséges humanitárius segítséget megadunk Ukrajnának, azonban semmilyen szinten nem vagyunk hajlandóak kockáztatni a háborúba való belesodródást és Magyarország biztonságát. Ez az álláspont továbbra is változatlan, így minden ezzel ellentétes állítást megfogalmazó hírportál valótlanságot közöl. A magyar külügyminiszter nem vázolt fel egyetlen olyan forgatókönyvet sem, amelynek nyomán a magyar honvédség átlépné az ukrán határt, fogalmaznak a közleményben. Továbbá kiemelik, hogy a félrevezető álhírekkel szemben a valóság az, hogy Magyarország tovább folytatja történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját Ukrajna megsegítése érdekében, és szilárdan kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy nem engedünk semmiféle provokációnak, így nem küldünk sem fegyvert, sem katonát a háborúba.”
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
A Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye egyes ukrajnai sajtóorgánumokban megjelent téves információkkal kapcsolatban:
„Magyarország NATO-tagként és Ukrajnával szomszédos országként a kezdetektől fogva világos állásponton van: szövetségeseinkkel együttműködve minden lehetséges humanitárius segítséget megadunk Ukrajnának, azonban semmilyen szinten nem vagyunk hajlandóak kockáztatni a háborúba való belesodródást és Magyarország biztonságát.
Ez az álláspont továbbra is változatlan, így minden ezzel ellentétes állítást megfogalmazó hírportál valótlanságot közöl. A magyar külügyminiszter nem vázolt fel egyetlen olyan forgatókönyvet sem, amelynek nyomán a magyar honvédség átlépné az ukrán határt.
A félrevezető álhírekkel szemben a valóság az, hogy Magyarország tovább folytatja történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját Ukrajna megsegítése érdekében, és szilárdan kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy nem engedünk semmiféle provokációnak, így nem küldünk sem fegyvert, sem katonát a háborúba.”
A közleményt Magyarország Kijevi Nagykövetségének hivatalos Facebook-oldalán olvasható.
Magyarország kijevi nagykövetségének hivatalos Facebook-oldalán a következő közlemény olvasható:
Az Orbán Viktor miniszterelnök által a tegnapi napon, 2022. május 24-én bejelentett háborús veszélyhelyzet kapcsán az esetleges félreértések és nemkívánatos félremagyarázások elkerülése érdekében az alábbiakról tájékoztatjuk partnereinket:
A szomszédos országban fennálló háborús helyzettel összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet az Alkotmány módosítása szerint arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén a kormány számára minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, támogatására, elhelyezésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében.
Az elmúlt napokban az ukrán sajtóban széles körben nyilvánosságot kapott az a felvétel, amelyen a Kárpátalja megyei Szürte település önkormányzatának megválasztott képviselői állítólag Magyarország himnuszát éneklik a testület alakuló ülését követően. A híradás nyomán számos kommentár, indulatosan vagy visszafogottabban megfogalmazott bírálat, támadás érte az önkormányzat képviselőit, a kárpátaljai magyarokat, illetve Magyarországot.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezen vélemények megfogalmazói, ahogyan a felvételt kritikátlanul közzé tevő sajtó munkatársai sem tájékozódtak kellően a kérdésben.
Időközben kiderült, hogy a felvételt készítő és nyilvánvalóan rosszindulattal közzé tevő személy – aki mellesleg a választáson vereséget szenvedett politikus hozzátartozója – szándékosan elmulasztotta megörökíteni azt, hogy az ülés végén felcsendült Ukrajna nemzeti himnusza, majd csak ezt követően énekelték el a magyarok több évszázados nemzeti imádságát, amely történetesen valóban Magyarország nemzeti himnusza is lett idővel. Ezen imádság a világon bárhol élő magyarság kulturális örökségének és identitásának része, hasonlóan a magyar nemzeti színekhez (piros-fehér-zöld). A világszerte élő magyar közösségek ezeket nem Magyarország, hanem a magyar nemzethez tartozás szimbólumaként őrzik és használják, ahogyan ezt történik az Ukrajnában élő magyarok esetében is.
Ukrajna 1992-ben elfogadott törvénye a nemzeti kisebbségek jogairól 6.cikke garantálja a nemzeti szimbólumok használatát ezen kisebbségek számára. Ezen példamutató és modern jogszabályi rendelkezés nyomán vált lehetővé, és immár évtizedes gyakorlat az, hogy a magyarok által lakott településeken láthatóak a magyar nemzeti színek és ünnepi alkalmakkor felcsendül a nemzeti imádság.
Reméljük, hogy a különböző etnikumok közötti és kisebbségi identitás iránti tisztelet ezen szép és nagyra értékelendő hagyománya Ukrajnában zavartalanul folytatódhat.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja gyalázatosnak tartja és mélységesen elítéli, hogy az ukrán hatóságok fegyveres erővel rárontottak a kárpátaljai magyar közösség vezetőire és szervezeteire.
A hétfői durva események annak az elfogadhatatlan folyamatnak a részét jelentik, melynek során az ukrán kormányzat már évek óta lábbal tiporja a nemzeti kisebbségi jogokat. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a magyar kormány már az oktatási törvénnyel és a nyelvtörvénnyel kapcsolatban is tiltakozott, és előre jelezte, hogy azok a jogsértések, melyeket a nemzeti kisebbségek különböző hatóságoktól elszenvednek, durva következményekkel járhatnak. A fegyveres lerohanás mindezek folytatása.
November 30-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) fegyveres kommandósai rontottak rá a kárpátaljai magyar szervezetekre: a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházára, illetve Brenzovics László, a KMKSZ elnöke ungvári lakására. A felfegyverzett belügyisek érvényes házkutatási paranccsal rendelkeztek, amelyet Ukrajna egy távoli megyéjében, Zaporizsjában állítottak ki november 23-án és szeparatizmus vádja alapján végezték a fegyveres akciót.
A súlyos attrocitás azon elfogadhatatlan folyamatnak a része, melynek során az ukrán kormányzat lábbal tiporja már évek óta a nemzeti kisebbségi jogokat. A KMKSZ és a magyar kormány már az oktatási törvénnyel és a nyelvtörvénnyel kapcsolatban is tiltakozott és előre jelezte, hogy azok a jogsértések, melyeket a nemzeti kisebbségek különböző hatóságoktól elszenvednek, durva következményekkel járhatnak. A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának álláspontja szerint a támadás politikai indíttatású, célja a megfélemlítés és nyomásgyakorlás volt. Az összehangolt, rajtaütésszerű akció a magyar kisebbség legitim szervezetei ellen a sztálini totalitárius rendszer módszereit idézik, ami megengedhetetlen egy jogállamban. Az Európai Unió társult országában, mely számtalanszor deklarálta az európai uniós és NATO-integrációs szándékát, elfogadhatatlan, hogy ilyen esetek megtörténjenek, ezért kezdeményezzük az Európai Parlamentben, hogy tűzzék a decemberi plenáris ülés napirendjére ennek a példátlan jogsértésnek az ügyét.