Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök hétfőn fogadja Herbert Kicklt, az Osztrák Szabadságpárt elnökét, hogy az új helyzetet megvitassa vele.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) bejelentette, hogy készen áll kormánykoalíciós tárgyalás kötni az Osztrák Szabadságpárttal (ÖFP) – írja az Euronews. Az ÖVP újonnan kinevezett ügyvezető elnöke, Christian Stocker arról is beszélt, hogy elfogadja az Osztrák Szabadságpárt esetleges felkérését, miután ezt az ÖVP elnöksége is egyhangúlag támogatta.
A Néppárt Christian Stocker korábbi főtitkárt jelölte ügyvivő vezetőjének vasárnap, miután az előző nap az addigi pártelnök és kancellár, Karl Nehammer benyújtotta lemondását mindkét tisztségéről a koalíciós tárgyalások összeomlása nyomán. Stocker új tisztségében adott első nyilatkozatában közölte, hogy az ÖVP kész a tárgyalásokra az FPÖ-vel.
Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások szombaton szakadtak meg az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a NEOS liberális párt pénteken meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből. A tárgyalások azóta húzódnak, hogy Alexander Van der Bellen államfő októberben megbízta Karl Nehammer kancellárt egy új kormány összeállításával. A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat.
A szeptember 29-i választásokon az Osztrák Szabadságpárt a szavazatok 28,8 százalékát kapta. A második helyen az Osztrák Néppárt végzett a szavazatok 26,3 százalékával, a harmadik pedig az Osztrák Szociáldemokrata Párt lett a voksok 21,2 százalékával. Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Mint mondta, beszélgetésre hívta az FPÖ elnökét, hogy ezzel lehetőséget biztosítson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ esetleges együttműködésének. Van der Bellen hangsúlyozta, Nehammer arról számolt be neki, hogy „az ÖVP-n belül elcsitultak a Kickllel való együttműködést elutasító hangok”. Az államfő szerint ezzel „egy új, eddig nem létező út nyílhat”.
„A Kickl-kormány-ellenes hangok lényegesen halkabbak lettek” – Van der Bellen pedig ezzel magyarázta, hogy megbeszéléseket kíván folytatni az Osztrák Szabadságpárt elnökével. Az államfő a jövő héten nevezi meg, hogy kit nevez ki Nehammer utódjának az ügyvezető kancellári tisztségben.
Nationalrat liefert Kickl aus Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
Ausztriában meghiúsultak a hárompárti kormány megalakításáról szóló tárgyalások, mert a leendő koalíciós partnerek közül a legkisebb, a liberális NEOS pénteken visszalépett a tárgyalásoktól.
A tárgyalások azóta húzódtak, hogy Alexander Van der Bellen államfő októberben megbízta Karl Nehammer konzervatív kancellárt egy új kormány összeállításával. A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat.
Nehammer a saját pártjából, vagyis az ÖVP-ből, a balközép SPÖ-ből és a liberális NEOS-ból próbált koalíciót létrehozni. Az ÖVP és az SPÖ korábban együtt kormányoztak Ausztriában, de a szeptemberben megválasztott parlamentben a 183 képviselői helyből együttesen csupán 92 mandátumuk van, ami nem jelentene stabil többséget, ezért a két párt a NEOS bevonását határozta el.
Beate Meinl-Reisinger, a NEOS vezetője azonban azt mondta egy pénteken sebtében összehívott sajtótájékoztatón: pártja „nem folytatja” a tárgyalásokat arról, hogy partner legyen egy új kormányban. Mint mondta, nem sikerült előrelépést elérni, és nem sikerült megállapodásra jutni az „alapvető reformokról”. Szerinte a konzervatív Néppárttal és a szociáldemokratákkal folytatott tárgyalásokból „hiányzott az ambíció”.
Hozzátette azonban, hogy pártja továbbra is hajlandó támogatni a parlamentben a tárgyalásokon már elfogadott projekteket, utalva annak lehetőségére, hogy az SPÖ és az ÖVP kétpárti koalíciót alakíthat, még akkor is, ha csak egymandátumos többséggel rendelkeznek az alsóházban.
Este már az ÖVP szóvivője bejelentette, hogy pártja és az SPÖ megállapodott a tárgyalások folytatásában, és ebbe továbbra sem vonják be az FPÖ-t.
Ezt Alexander Van der Bellen államfő is megerősítette: Karl „Nehammer és Andreas Babler (SPÖ-vezető) személyesen közölték ma velem, hogy folytatják a koalíciós tárgyalásokat. És ebben nem lehet késedelem. Egyértelmű helyzetet akarok!” – szögezte le az elnök tévés nyilatkozatában.
A közvélemény-kutatási eredmények szerint az euroszkeptikus FPÖ támogatottsága csak nőtt azóta, hogy a szeptember 29-i választásokon megszerezte a szavazatok 29 százalékát. A párt a koalíciós tárgyalásokat nem demokratikus, „vesztesek koalíciójának” létrehozására irányuló kísérletnek minősítette.
A német kormánykoalíció tegnap éjjeli felbomlása után a szociáldemokraták kisebbségben kormányoznak tovább – valószínűleg az első parlamenti szavazásig. Olaf Scholz kancellár a kirúgott szabaddemokraták miniszteri posztjait a Zöldeknek adta át.
A német kormánykoalíció tegnap éjjel szétszakadt, a szociáldemokrata Scholz kancellár kivágta a szabaddemokratákat (FDP), a Bild című német lap információi szerint az FDP-s tárcákat a Zöldek kapták meg, így kisebbségben kormányoznának tovább. A Zöldekhez tartozó Robert Habeck gazdasági miniszter vette át az FDP-s Christian Lindnertől a pénzügyminiszteri posztot.
Az általában jól értesült német lap úgy tudja, hogy az új vörös-zöld kisebbségi kormányban egyelőre jelentősen megnő a Zöldek szerepe, miután ők veszik át az FDP-s miniszteri posztokat, míg Scholz nem nevez ki új vezetőket a tárcák élére. Ugyanakkor Volker Wissing közlekedési miniszter a hírek szerint a helyén maradhat, ő ugyanis nem volt jelen tegnap éjjel, amikor Lindner kiborította a bilit, s előre hozott választásokat sürgetett; s a pletykák szerint átáll Scholzékhoz.
Az, hogy ezek a miniszterek (volt) FDP-s kollégáikat váltják, nem a körülmények által kikényszerített ötlet. A Bild szerint a kabinet a koalíciós kormányzás kezdetén döntött a kormánytagok úgynevezett reprezentációs szabályozásáról. Ez rögzíti, hogy ilyen esetekben ki melyik minisztériumot veszi át, vagyis Scholzék már a legelejétől kezdve felkészültek a koalíció bukására.
A legnehezebb feladat Robert Habeck gazdaság- és pénzügyminiszterre vár, az ő feladata lenne a 2025-ös költségvetést keresztülverni a Bundestagon. Parlamenti többség nélkül azonban ennek valószínűsége meglehetősen csekély. Mindez keresztülhúzhatja Scholz számításait, aki január 15-re szeretett volna bizalmi szavazást kérni maga ellen a törvényhozásban. Ennek valószínű sikertelensége esetén a német elnök 21 napon belül feloszlathatja a parlamentet, és 60 napon belül – legkésőbb április 6-án – előrehozott választásokat rendelhet el.
Korábban is bukhat Scholz, mint ahogy tervezte
A közvélemény-kutatásokban toronymagasan vezető CDU/CSU pártszövetség azonban könnyen lehet, hogy már korábban bizalmatlansági indítvánnyal él, hiába jelentette be Scholz, hogy megkeresi őket a közös kormányzás érdekében.
Az elnök pártja és a jobbközép törvényhozók sikeresen összefogtak, hogy megakadályozzák a baloldali hatalomátvételt a Nemzetgyűlés felett. Macronnak így esélye nyílik arra, hogy saját politikai táborából nevezzen ki miniszterelnököt.
Elkerülheti a politikai-gazdasági paralízist Franciaország, ugyanis Emmanuel Macron elnök összetákolt egy koalíciót, amely csütörtök éjjel újra megválasztotta a törvényhozás korábbi elnökét. Így halvány esély nyílik arra, hogy egy Macron által kinevezett miniszterelnök megkapja a nemzetgyűlés támogatását.
A két képviselőcsoport ad-hoc szövetséget hozott létre, hogy Yaël Braun-Pivet-t, újraválasszák nemzetgyűlés élére. A szavazást széles körben annak tesztjeként tekintették, hogy ki tud együttműködni az erősen fragmentálódott parlamentben a leendő miniszterelnök és kormánya megszavazása érdekében.
Az erők egyesítésével a centristák és a jobbközép politikai lendületet vettek, és egyúttal megdöbbentő csapást is mértek a baloldali riválisaikra. Úgy tűnik tehát, hogy Macron taktikája – ha némi szerencsével is –, de bejött.
A választásokon összefogott a baloldallal és a szélsőballal, hogy megakadályozza a Marine Le Pen nevével fémjelzett radikális jobboldal tarolását a második fordulóban.
Ehhez az kellett, hogy a centristák és a jobboldal, valamint a baloldalt és a szélsőbalt egyesítő Új Népfront jelöltjei kölcsönösen visszalépjenek egymás javára.
A választásokat így végül az Új Népfront nyerte, de többséget nem szerzett, a részt vevő pártok nem tudtak megállapodni a miniszterelnök jelölt személyéről sem.
A helyzetet Macron ügyesen használta ki, s a házelnök újraválasztásával magához ragadta a politikai kezdeményezést.
Braun-Pivet győzelme valószínűvé teszi, hogy Macron képes lesz miniszterelnököt kinevezni a saját táborából – kommentálta a helyzetet a Politico című lapnak nyilatkozva Matthieu Hocque, a párizsi Millénaire közpolitikai agytröszt politikai elemzője.
„Franciaország modern kori történelmében a nemzetgyűlés elnöke mindig ugyanabba a táborba tartozott, mint a miniszterelnök, történelmi lenne, ha ez nem így lenne” – tette hozzá.
A választások eredménytelensége a francia politikát zűrzavarba sodorta, és az EU második legnagyobb gazdaságát hónapokig vagy akár évekig tartó politikai és gazdasági bénulás fenyegeti. A csütörtök esti szavazás a nemzetgyűlésben azonban fényt jelez az alagút végén.
A házelnök megszavazása azonban a végsőkig kiélezett volt. Miután a háromfordulós szavazás első fordulója után a jobbközép visszaléptette saját jelöltjét, Braun-Pivet és baloldali ellenfele, a kommunista André Chassaigne között mindössze nyolc szavazat volt a különbség.
Braun-Pivet végül csak néhány független törvényhozó támogatásának köszönhetően győzött.
Utóbbiak játszanak majd kulcsszerepet, ha Macron saját táborából kér fel valakit – várhatóan Gabriel Attal korábbi kormányfőt –, hogy alakítson kormányt.
Macron még nem mehet biztosra
Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy a konzervatívok hajlandóak lesznek hosszabb távon is összebútorozni az elnökkel. Egy konzervatív törvényhozó a brüsszeli lapnak elmondta, hogy az újonnan alakult Republikánus Jobboldal nevű politikai csoport lépésről lépésre halad majd, erőfeszítései egyelőre a nemzetgyűlésben betöltött kulcspozíciók biztosítására összpontosítanak, nem pedig a közös kormányalakítás megvitatására.
A republikánusok hivatalosan az ellenzék részeként regisztráltatták magukat – tette hozzá a törvényhozó.
A konzervatívok korábban nyilvánosan elutasították a Macron-párti táborral való nyílt koalíció lehetőségét, de folyamatosan jelezték, nyitottak arra, hogy közös nevezőre jussanak a politikában – egy „jogalkotási csomagot” terjesztettek elő, amely a „munka jobb elismerését és a tekintély helyreállítását” célzó politikákra összpontosít. (Jelentsen ez bármit is – a szerk.)
Népfront a pácban
A Népfront viszont választási győzelem ide – választási győzelem oda – közelebb áll az összeomláshoz, mint valaha. A szövetség civakodása és belharcai megakadályozták, hogy egyetlen miniszterelnök-jelölt mögé sorakozzanak fel, és még a viszonylag népszerű és respektált parlamenti képviselőnek számító Chassaigne személyében való megegyezéshez is napokig tartó tárgyalásokra volt szükség a szavazás előtt.
A koalíciókötés és a pártok közötti kompromisszum meglehetősen ritka a francia politikában. Egy kisebbségi kormány azonban valószínűleg túl törékeny lenne ahhoz, hogy túlélje a bizalmatlansági indítványok várható sorozatát. Mivel az előrehozott választásokon egyetlen politikai párt sem jutott közel az abszolút többséghez, a koalíciós kormányzás már régóta a legvalószínűbb eredménynek tűnik.
Nincs más választásunk. Ki kell jönnünk egymással, együtt kell működnünk, kompromisszumot kell kötnünk, párbeszédet kell folytatnunk, meg kell hallgatnunk és előre kell lépnünk – mondta Braun-Pivet győzelmi beszédében.
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
A két legnagyobb görög ellenzéki párt kedden elutasította a koalíciós kormányalakításra felajánlott mandátumot, ezáltal júniusra újabb szavazást írnak ki Görögországban – írja a Reuters.
Kiriákosz Micotákisz – akinek pártja, az Új Demokrácia vasárnap a szavazatok 40,8 százalékát szerezte meg a Sziriza 20,1 százalékával szemben – ellenezte a koalícióra lépést, és második szavazást sürgetett a teljes többség megszerzéséért.
A második szavazást az előzetes tervek szerint június 25-én tartják, amikor életbe lép a győztes pártnak járó bónuszszavazatok rendszere, mely biztosíthatja az Új Demokráciának azt a parlamenti többséget, amellyel egyedül kormányozhat. Katerina Sakellaropoulou görög elnökasszony ideiglenesen egy ügyvivő kormányt fog kinevezni.
A baloldali Sziriza vezetője, Alekszisz Ciprasz és a szocialista PASOK párt vezetője, Nikosz Androulakisz visszautasította a külön-külön felajánlott mandátumot.
Nincs okom titkolni, hogy a választási eredmény váratlanul ért – mondta a Sziriza vezetője, Ciprasz, akinek pártja 2015 és 2019 között kormányzott. A Sziriza veresége a görög baloldal megosztottságát tárta fel. A korábbi Sziriza-tagok által alapított két kis baloldali párt nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe. Az ellenzéki pártoknak pedig nincs elég mandátumuk ahhoz, hogy az Új Demokrácia nélkül kormánykoalíciót alakítsanak.
A görög kormányfő a Reutersnek a választások előtt úgy nyilatkozott, hogy pártjának kényelmes többséget akar biztosítani, mondván, hogy az egypárti kormányzás stabilabb, mint a koalíció.
Bónuszmandátumokat szerezhet az Új Demokrácia
A választási szabályok szerint az eredménytelen első fordulót követően a második szavazás győztese a szavazatok 25 százalékának megszerzése esetén 20, 40 százalékos eredmény esetén pedig akár 50 bónusz mandátumot is kaphat a parlamentben. Ha Micotákisz ismét a szavazatok 40 százalékát, vagy ennél is kevesebbet szerezne, akkor is meglenne a többsége.
A bónusz mandátumok bebiztosítására az Új Demokráciának van a legnagyobb esélye, mivel riválisa, a Sziriza május 21-én a szavazatok mindössze ötödét szerezte meg. Az, hogy Mitsotakis összesen hány mandátumot szerez, attól függ, hogy hány más párt juthat be a parlamentbe.
A Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette izraeli kormánykoalíció elutasította, az ellenzék viszont üdvözölte Jichák Hercog államfő szerda este bejelentett kompromisszumos javaslatát az igazságügyi rendszer átalakítására – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Mindössze hét perccel azután, hogy Hercog elmondta minden helyi tévé által élőben közvetített beszédét, a Netanjahu vezette jobboldali Likud közölte, hogy a párt szerint Hercog javaslata egyoldalú, elfogult és ezért elfogadhatatlan.
A koalíciós pártok két órával később kialakították közös állaspontjukat, és eszerint az államfő javaslata „az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásának szükségességét teljesen figyelmen kívül hagyja”, sőt, még súlyosbítja is a mélyen gyökerező problémákat.
Netanjahu késő este a repülőtéren, Berlinbe indulása előtt adott nyilatkozatában azt mondta: szerinte az államfő javaslatai csak „állandósítják a fennálló helyzetet, és nem teremtik meg a szükséges egyensúlyt a hatalmi ágak között”.
A Likud szerint ugyanis a bíróknak, akik nem választás útján jutnak pozíciójukba, túl nagy hatalmuk van a végrehajtó hatalomhoz képest.
Jair Lapid, az ellenzék vezetője ezzel szemben gratulált Hercognak a javaslatáért, és kijelentette: mindent meg kell tenni „az ország ellenállóképességét súlyosan károsító gazdasági, biztonsági és társadalmi szétesés megakadályozására”.
A Beni Ganz vezette ellenzéki Nemzeti Tábor párt szintén elfogadta Hercog javaslatát, és gratulált neki azért, hogy „erőfeszítéseket tesz a nemzet egységének megőrzésére, valamint az alkotmányos válság és egy esetleges gyilkos testvérháború megelőzésére”.
A tüntetőmozgalom civil vezetői közleményükben ugyan üdvözölték Hercog terveit, de szerintük ezek nem garantálják kielégítően az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmét, nagyon súlyos engedményeket tartalmaznak, ami ellen harcolni fognak.
„Felszólítjuk a pártokat, hogy ne vigyenek bennünket zsákutcába. Nem fogunk beleegyezni a társadalom szétszakításába! Ez nem a mi utunk!” – szögezte le az önkormányzatok országos szövetsége, amely szintén támogatja az elnöki kompromisszumot és a konszenzusos megoldást az ügyben.
Az izraeli szakszervezetek vezetése kiállt Hercog javaslatai mellett, és hasonlóképpen nyilatkoztak a legnagyobb izraeli cégek vezetőiből és tulajdonosaiból álló Üzleti Fórum vezetői is.
Hercog javaslatának egyik pontja szerint a kormánynak nem lenne többsége a legfelsőbb bíróság tagjainak parlamenti kinevezésénél, mint ahogy a kormány akarja. A bírói kinevezéseket egy koalíciós és ellenzéki törvényhozókból, bírákból és közszereplőkből álló bizottság hozná meg. A kinevezésekhez széles körű konszenzusra volna szükség, és egyetlen párt sem vétózhatna.
Az államfő szerint kétharmados képviselői támogatás kell a sarkalatos törvények elfogadásához, nem pedig csak abszolút többség, azaz 61 szavazat a 120-ból, ahogy a koalíció szeretné.
A legfelsőbb bíróság tagjainak kétharmados többsége megsemmisíthetne törvényeket, de nem a sarkalatos törvényeket, amelyek kvázi alkotmányként szolgálnak Izraelben.
A kormány álláspontja az, hogy a kneszetben az abszolút többség felülbírálhatna minden legfelsőbb bírósági döntést.
A kormánykoalíció korábban bejelentette, hogy a kneszet húsvéti szünetéig szeretné elfogadtatni az igazságszolgáltatási rendszert átalakító törvényeket, amelyek ellen többszázezres tüntetések sorozatával tiltakozott az ellenzék az elmúlt hetekben. Izraelben az államfőnek jórészt jelképes szerepe van, de a törvény szerint megtestesíti a nemzet egységét, és erkölcsi iránymutatást ad.
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Újból benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön, miután kudarcba fulladt a kormánykoalíció újjáélesztésére tett kísérlete – írja az MTI.
Sergio Mattarella olasz államfő „tudomásul vette” Draghi lemondását, és arra kérte a távozó miniszterelnököt, hogy a továbbiakban ügyvivő kormányfőként folytassa munkáját – írta közleményében a római elnöki hivatal.
A miniszterelnök szerdán megnyerte a bizalmi szavazást a szenátusban, de elveszítette a parlamenti többség támogatását, miután a kormánykoalíció három tagja, a Hajrá, Olaszország (FI), a jobboldali Liga, valamint az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megtagadta a részvételt a voksoláson.
Mario Draghi múlt héten mondott le először, azt követően, hogy az M5S kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról. Sergio Mattarella akkor elutasította lemondását. A miniszterelnök korábban kijelentette, hogy akkor hajlandó miniszterelnök maradni, ha a koalíciós partnerei támogatják a reformprogramját.
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Felmondta szerdán koalíciósszerződést a SaS, továbbá napokon belül pedig közlik Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel, milyen feltételek mellett hajlandóak egy új felállásban folytatni. Ha Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter augusztus 31-ig nem mond le, az SaS kilép a kormánykoalícióból, a miniszterei beadják a lemondásukat – jelentette be a Richard Sulík, az SaS elnöke a párt Országos Tanácsát követően, írja az Új Szó.
Sulík arról is beszélt, hogy amennyiben az OĽaNO azt kívánná, hogy Matovičcsal együtt ő is mondjon le, az SaS fontolóra venné a követelést, azonban szeretné meghallgatni az érveket, miért kellene így tennie, hiszen azt állítja, az ő tárcája jó munkát végzett.
Az Új Szó ismertetése szerint a kormánykoalícióban azt követően éleződött ki ismét a helyzet, hogy a parlament június 22-én megtörte Zuzana Čaputová elnöki vétóját és újra megszavazta Igor Matovič pénzügyminiszter ún. infláció elleni csomagját.
A lap emlékeztet arra, hogy az SaS az ellenzékkel és a fasisztákkal való szövetkezéssel vádolta meg Matovičot, aki hasonlóval vágott vissza. A pénzügyminiszter újabb támadásai miatt az SaS ismét távol maradt a koalíciós tanács üléseiről, az OĽaNO pedig a kormánykoalíció szétverésével vádolta meg a liberális pártot. Mindezt követően az SaS a kormányból való távozást kommunikálta, miközben a munkát is folytatták volna. Matovič békülésre szólította fel Sulíkékat – tették hozzá.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
Új koalíciós kormánya van Csehországnak. A Petr Fiala kormányfő vezette kabinet minisztereit pénteken a Prágától nyugatra fekvő Lányban, a cseh elnökök vidéki rezidenciáján nevezte ki Miloš Zeman államfő.
Az ötpárti kormánynak 18 tagja van, hárommal több, mint az előző kabinetnek.
A kormány 16 minisztere azonnal kinevezése után letette az alkotmány által előírt esküt. A hivatalos aktusról hiányzott az agrárminiszter-jelölt, Zdenek Nekula, aki jelenleg karanténban van, ezért kinevezésére csak a jövő héten kerülhet sor.
Az ötpárti koalíciós kormányban a Polgári Demokratikus Párt (ODS) adja a kormányfőt és öt minisztert, míg a KDU-CSL-nek három, a TOP 09 Pártnak két, a Polgármesterek és Függetlenek Pártnak (STAN) négy, a Kalózpártnak pedig három minisztere van.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblzpic.twitter.com/Cscu5OuUd4
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Az új német kormánykoalícióba tartozó három politikai párt vezetője megkötötte a koalíciós szerződést, amelynek eredményeként a szociáldemokrata Olaf Scholz lett Németország kancellárja.
Ha a megállapodást mindegyik párt jóváhagyja, akkor a szociáldemokraták, a „zöldek” és a liberális szabaddemokraták kormánya már a jövő hónapban megkezdik a munkát. Ezzel lezárul az Angela Merkel vezette 16 éves konzervatív uralom korszaka.
A balközép szociáldemokraták nyertek a szeptemberi választásokon, legyőzve az egykori kancellárasszony kereszténydemokrata pártját. Ez a tény tette Olaf Scholz-ot, aki Angela Merkel legutolsó kormányában pénzügyminiszter volt, a soron következő kormány élére.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy Olaf Scholz a szövetségi kancellári posztot a fertőzéses esetek rendkívül magas számának hátterében tölti be, ami arra kényszerítette Németország vezető politikusait, hogy azon vitatkozzanak, vezessenek be esetleg újabb korlátozásokat, valamint miként növeljék az átoltottság szintjét az országban.
Az új koalíciós megállapodás aláírása a csaknem öthetes hivatalos tárgyalásoknak vetett véget, amelyeken közel 300 tárgyaló vett részt, akik 22 munkacsoportban dolgozták ki a politikai álláspontokat. Mindezek a csoportok zárt ajtók mögött dolgoztak, és a pártok vezetői többször is megtagadták a tárgyalásokkal kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát.
De ennek ellenére köztudott, hogy a tárgyalások kezdete óta a szociáldemokraták, a „zöldek” és a szabad demokraták, akik „közlekedési lámpa koalícióként” váltak ismertté színeik miatt – a szocdemek színe a vörös, a szabad demokratáké a sárga, a zöldeké pedig a zöld – mindig is civilizáltabbnak és optimistábbnak akartak látszani és megpróbálták tárgyalásaikat szembeállítani Angela Merkel kaotikus és sikertelen koalíciós tárgyalásaival a Zöldekkel és az FDP-vel.
Ugyanakkor az FDP és a „zöldek” soha nem számítottak természetes szövetségeseknek tekintettel arra, hogy az FDP ragaszkodik a szabad piac és az alacsony adók ideológiájához, a „zöldek” pedig kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és a szociális egyenlőségre.
Ismertté váltak Olaf Scholz kormánya már egyeztetett miniszteri tárcái. Így várhatóan az FDP vezetője, Christian Lindner lesz az új pénzügyminiszter, ami kulcsfontosságú feltétele volt pártja kormányban való részvételének. Lindner posztja jelentős mértékben a „zöldek” kompromisszum készségének köszönhető.
A „zöldek” várhatóan két nagy minisztériumot kapnak vezetőik, Robert Habeck és Annalena Baerbock számára: az új gazdasági és klímaügyi és a rangos külügyminisztériumot.
Mielőtt az új szövetségi kormányt jóváhagyják, a megállapodást a párt többi tagja elé terjesztik megvitatásra. És ha a paktumot jóváhagyják, akkor Olaf Scholz, a német szociáldemokraták vezetője december elején Németország kancellárja lesz.
Ha azonban a koalíciós dokumentum elfogadása a vártnál kicsit tovább tart, akkor Angela Merkel megelőzi Helmut Kohl-t, politikai „keresztapját”, aki az a német vezető, aki 1945 utáni időszakban a leghosszabb ideig volt hatalmon.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Az új német kormánykoalícióba tartozó három politikai párt vezetője megkötötte a koalíciós szerződést, amelynek eredményeként a szociáldemokrata Olaf Scholz lett Németország kancellárja.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1638216240
[modified] => 1638197261
)
[title] => Mit lehet tudni az új németországi kormánykoalícióról, és kik lettek a vesztesei ennek a politikai „csatának”?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34535&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34535
[uk] => 34267
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 34268
[image] => Array
(
[id] => 34268
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33.jpg
[original_lng] => 786463
[original_w] => 1199
[original_h] => 742
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33-1024x634.jpg
[width] => 1024
[height] => 634
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33.jpg
[width] => 1199
[height] => 742
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33.jpg
[width] => 1199
[height] => 742
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/1-33.jpg
[width] => 1199
[height] => 742
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1638190061:12
[_thumbnail_id] => 34268
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2554
[_oembed_ffd0064763dd3353bf9295279fdb682e] =>
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024