„Alapjául szolgálhat az ukrajnai konfliktus végleges rendezésének Donald Trump amerikai elnök 28 pontos béketerve, de ennek tartalmát Oroszországgal nem vitatták meg” – jelentette ki Vlagyimir Putyin államfő az orosz biztonsági tanács péntek esti tanácskozásán.
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy az orosz és az amerikai fél már az alaszkai csúcstalálkozó előtt megvitatta Trumpnak az ukrajnai rendezésre vonatkozó békekezdeményezéseit, amelyeken Anchorage után javítottak. Mint mondta, a konkrét új szövegről Oroszországgal nem tárgyaltak, feltételezése szerint azért nem, mert az Egyesült Államoknak nem sikerült elérnie Ukrajna beleegyezését ehhez.
Beszámolója szerint az Egyesült Államok az ukrajnai rendezésről szóló előzetes megbeszélésen arra kérte Oroszországot, hogy legyen rugalmas, és Moszkva megerősítette, hogy hajlandó erre. Az orosz elnök hangoztatta: az ukrán vezetés szövetségeseivel együtt valószínűleg abban az illúzióban ringatja magát, hogy stratégiai vereséget tud mérni Oroszországra.
Arra figyelmeztetett, hogy Kupjanszk város orosz elfoglalásának esete más frontszakaszokon is megismétlődhet, és az orosz hadsereg továbbra is azon lesz, hogy elérje céljait. Mindazonáltal ismét hangsúlyozta, hogy Oroszország kész a békés rendezésre.
„Összességében ez (a háború alakulása) megfelel nekünk, mert a különleges hadművelet céljait fegyveres küzdelemben el tudjuk vele érni. De készek vagyunk béketárgyalásokra is, a problémák békés megoldására, azonban ehhez természetesen a javasolt terv minden részletének érdemi megvitatása szükséges. Erre készek vagyunk” – mondta Vlagyimir Putyin.
Donald Trump kormánya erőteljesen és őszintén törekszik a „válság” megszüntetésére, véli a Kreml vezetője.
Az amerikai kormányzat „meglehetősen erőteljes és őszinte erőfeszítéseket tesz” az ukrajnai harcok megszüntetése és a „mindenki számára elfogadható megállapodások” elérése érdekében, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 14-én, csütörtökön Moszkvában, az alaszkai csúcstalálkozó előtt.
„Értekezletet hívtam össze, hogy elmondjam, melyik szakaszban vagyunk jelenleg az amerikai kormánnyal, amely, véleményem szerint meglehetősen energikus és őszinte erőfeszítéseket tesz a harcok leállítására, a válság lezárására” – mondta. Putyin elmondta, hogy az Egyesült Államok is erőfeszítéseket tesz „olyan megállapodások elérésére, amelyek a konfliktusban érintett összes fél érdekeit szolgálják, hogy hosszú távú békefeltételeket teremtsenek országaink, Európa és az egész világ között abban az esetben, ha a következő szakaszokban megállapodásokra jutunk a stratégiai támadófegyverek feletti ellenőrzésről”.