Csehország kiutasította a prágai orosz nagykövetség két munkatársát, mert tevékenységükkel kárt okoztak a cseh–orosz kapcsolatokban – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten pénteken Prágában.
A döntés összefügg azzal a cseh sajtóértesüléssel, miszerint márciusban egy orosz ügynök érkezett Prágába azzal a céllal, hogy meggyilkoljon három cseh önkormányzati politikust
„A Biztonsági Információs Szolgálattól kapott információk és bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az egész ügy a prágai orosz nagykövetség munkatársai közt folyó belső harc következménye. Egyikük szándékosan kitalált információt küldött a Szolgálatnak az állítólagos, cseh politikusok ellen tervezett támadásról. Ez az álinformáció feleslegesen kötötte le a cseh titkosszolgálatokat, tovább bonyolította a cseh-orosz kapcsolatokat és megkárosította Oroszország jó hírnevét Csehországban” – mondta Andrej Babis kormányfő.
A cseh külügyminiszter pedig úgy fogalmazott, hogy diplomáciai megoldásra végül nem volt lehetőség. Mint mondta, Moszkva hozzáállása nem adott más lehetőséget, csak a kiutasítást, még annak tudatában is, hogy válaszlépésekre számíthatnak.
A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek a prágai főpolgármesterrel, és két kerületi polgármesterrel kellett volna végeznie, akik szovjet szobrokat távolíttattak el közterekről, illetve az egyik főbb teret a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzékiről Borisz Nyemcovról neveztették el.
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
A brit nagykövetség Facebook-bejegyzésére reagálva, mely szerint az ukrán állampolgárok a Külügyminisztérium (MZSZ) engedélye nélkül nem utazhatnak külföldre, az MZSZ nyilatkozatot tett közzé.
„Az érvényben lévő jogszabályok értelmében nincsenek kiegészítendő korlátozások az ukrán állampolgárok külföldre történő utazását illetően. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a kormány elrendelte egyes határátkelők bezárását, beleértve a légi közlekedést is.
Ennek függvényében a Külügyminisztérium tájékoztatta az Ukrajna területén lévő külföldi diplomáciai hivatalokat azokról a határátkelőkről, melyek nem működnek. További információkat a külföldre történő utazások korlátozásáról, a külügyminisztériumtól való engedély beszerzésének szükségességéről – ideértve a külföldi lakhatási engedéllyel rendelkező személyekre vonatkozó szabályokat is –, az MZSZ nem közölt.
A koronavírus-járvány alatt a Külügyminisztérium kommunikációs funkciót lát el a központi, utasszállítással és államhatár védelmével megbízott végrehajtó szervek, valamint az Ukrajna területén lévő külképviseletek között.
Mindemellett felhívjuk a figyelmüket arra, hogy Nagy-Britannia nagykövetsége megváltoztatta bejegyzését a fent leírtakkal kapcsolatban” – olvashatjuk a nyilatkozatban.
Nagy-Britannia ukrajnai nagykövetsége arról tájékoztatott, hogy Kijev hivatalosan értesítette partnereit, hogy a külügyminisztérium külön engedélye nélkül nem utazhatnak ki az ukrán állampolgárok külföldre. A közleményt a nagykövetség hivatalos Facebook-oldalán tették közzé – jelentette a Jevropejszka Pravda.
„Az ukrán hatóságok arról tájékoztattak, hogy csak a másik országban állandó lakhellyel rendelkező ukrán állampolgárok hagyhatják el Ukrajnát” – áll a nagykövetség nyilatkozatában. A britek adatai szerint azok az ukrán állampolgárok, akik rendelkeznek az erre vonatkozó dokumentumokkal, külügyminisztériumi engedélyt kell kapniuk az ország elhagyására. A nagykövetség segít ilyen engedélyek megszerzésében, ha legkésőbb 72 órával az charterjárat tervezett indulása vagy a szárazföldi határ átlépése előtt megkapja az utazásról szóló szükséges információkat az állampolgároktól.
„Azok az ukrán állampolgárok, akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek az Egyesült Királyságban, és oda akarnak menni, az ukrán külügyminisztérium megadhatja a kiutazási engedélyt. A brit nagykövetség azáltal támogatja ezt a folyamatot, hogy tájékoztatja a külügyminisztériumot a tervezett utazásról, és elküldi számukra az Egyesült Királyságban való tartózkodási engedéllyel kapcsolatos információkat” – jelentette ki a nagykövetség, megjegyezve, hogy az új rendelet Egyesült Királyságba és más országokba induló járatokra, valamint a szárazföldi határokon történő kiutazásokra vonatkozik (nyilván azokra, akik Minszken keresztül szeretnének utazni, ugyanis Ukrajna szomszédai bezárták a határaikat). A nagykövetség az Ukrajnából való kiutazási kérelmek igénylésében segítségét csak azoknak tudja felajánlani, akik brit biometrikus tartózkodási engedéllyel (Biometric residence permits) rendelkeznek, és hangsúlyozta, hogy nem tud segíteni azoknak, akik bármilyen típusú vízummal rendelkezik, de nincs BRP-je. Ez lehetetlenné teszi, különösen az idénymunkások számára, hogy ezen eljárás szerint kiutazzanak Nagy-Britanniába.
A Jevropejszkaja Pravdának más országok is beszámoltak, még állandó tartózkodási engedéllyel is rendelkező állampolgárok kiutazási problémáiról, valamint arról, hogy a névsorokat is a külügyminisztériummal kellett egyeztetni. Figyelemre méltó viszont az, hogy az ukrán hatóságok nyilvánosan nem jelentették be a kiutazással kapcsolatos szabályok változásait. Mint ismeretes, Ukrajna korábbi kísérletei a munkavállalók kiutazásával kapcsolatos korlátozásai botrányhoz vezettek.
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
I’ve been encouraged by support from colleagues who want a fresh start, a united party and leadership in the national interest.
I’m running to be the leader of the Conservative Party and your Prime Minister - to unite our country, deliver our pledges and win the next GE.#PM4PMpic.twitter.com/MM0NTHJ5lH
As the Party starts the process of looking for a new leader, I would like to put on the record that I will not be letting my name go forward as a candidate. I am privileged to be the UK Defence Secretary and the current threat requires stability in that office.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi