Oroszország Ukrajna elleni támadásának megindítása óta először küld magas rangú diplomatát Peking Kijevbe – közölte a kínai külügyminisztérium pénteken.
Li Huj, Peking volt oroszországi nagykövete, a kínai kormány eurázsiai ügyekkel foglalkozó különmegbízottja a jövő héten Ukrajnába, Lengyelországba, Franciaországba, Németországba és Oroszországba látogat, hogy minden érintett féllel tárgyaljon az ukrán válság politikai megoldásáról.
Két héttel ezelőtt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Hszi akkor közölte Zelenszkijjel: álláspontja szerint a párbeszéd és a tárgyalások az egyetlen járható út, és leszögezte, hogy egy atomháborúnak nincs győztese, illetve bejelentette hogy különleges kormányzati képviselőt menesztenek Ukrajnába és más országokba, de pontos dátumot akkor még nem közölt.
A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a különmegbízott látogatása Ukrajnába és az érintett országokba azt mutatja, hogy országa elkötelezett a béke és a tárgyalások előmozdítása mellett.
Az ukrán külügyminiszter-helyettes április végén úgy nyilatkozott, hogy nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban.
A héten pedig Annalena Baerbock német külügyminiszter jelentette ki, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként döntő szerepet tölthet be a háború lezárásában és meghatározó mértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy a konfliktus Ukrajna területi épségének helyreállításával és az orosz csapatok kivonásával véget érjen.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc