Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) február 18-ai ülésén tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, aggasztó helyzetét.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálénak (IDC-CDI) soron következő közgyűlésén, amelynek a KMKSZ is megfigyelői státuszú tagja.
A közgyűlés során felhívtam a tagpártok és az Internacionálé elnökének, Andres Pastrananak, a figyelmét az Ukrajnában az utóbbi években zajló szisztematikus kisebbségi jogszűkítő folyamatokra a nyelvhasználat és az oktatás terén, valamint a kárpátaljai magyar közösség és annak szervezeteivel, vezetőivel szembeni fenyegető és megfélemlítő fellépésekre, melyek politikai nyomásgyakorlásként, titkosszolgálati eszközökkel történnek.
Ezen aggasztó folyamatokra való tekintettel a KMKSZ elnöke, Brenzovics László, levélben, illetve én is hozzászólásomban kértem az IDC-CDI elnökét, hogy nyilatkozatban ítélje el a kárpátaljai magyarsággal szembeni politikai nyomásgyakorlást és rendszerszintű kisebbségi jogszűkítést.”
(Facebook.hu)
[type] => post [excerpt] => Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1613679455 [modified] => 1613679483 ) [title] => Bocskor Andrea a Kereszténydemokrata Internacionálén is kiállt a kárpátaljai magyarokért [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18984&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 18984 [uk] => 19007 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 18985 [image] => Array ( [id] => 18985 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [original_lng] => 63170 [original_w] => 720 [original_h] => 540 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [width] => 720 [height] => 540 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [width] => 720 [height] => 540 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [width] => 720 [height] => 540 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [width] => 720 [height] => 540 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg [width] => 720 [height] => 540 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1613723635:3 [_oembed_2422cd0daba82da3cc5e1264216bddf2] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő...