Egy az ukrán parlamenthez benyújtott törvénytervezet megtiltaná a katonai sorozóbiztosságoknak, hogy erőszakkal vigyenek el férfiakat az utcákról, közterületekről.
A Strana Today pénteken arról számolt be, hogy a Nép Szolgája párt egyik képviselője, Szerhij Hrivko benyújtott az ukrán parlamentnek egy törvényjavaslatot, amely megtiltja az ukrán toborzóiroda (TCK) alkalmazottainak, hogy erőszakkal, az utcáról vigyenek el embereket a hadseregbe.
A dokumentum az ukrán parlament honlapján jelent meg, és az Ukrajna mozgósításról, kiképzésről, az állampolgárok katonai regisztrációs dokumentumai ellenőrzésének és szolgálati idézései kézbesítési eljárásának szabályozásáról szóló törvény módosítása nevet viseli.
A portál tudósítása szerint a törvénymódosítás célja, hogy a mozgósítást csak személyes kézbesítéssel vagy a behívót levélben küldve hajthassák végre, és ha valaki azt megtagadja, és az idézés ellenére nem jelenik meg a sorozáson, a TCK alkalmazottainak joguk van a megjelenés hiánya után 14 napon belül adminisztratív bűncselekmény ügyében eljárást indítani, illetve elkészíteni egy adminisztrációs protokollt. A döntés meghozatala után fel kell venniük a kapcsolatot a rendőrséggel, amely szintén adminisztratív eszközökkel léphet fel, letartóztathatja a besorozást elkerülni szándékozót, és elkísérheti a TCK-hoz.
„A katonai regisztrációs dokumentumok ellenőrzése és a idézések kézbesítése során a területi toborzási és szociális támogatási központ képviselőinek, valamint a rendőröknek nincs joguk indokolatlanul fizikai erőt vagy különleges eszközöket alkalmazni katonai szolgálatra kötelezett emberek és más állampolgárok ellen. A rendőröknek kötelességük megelőzni a bűncselekményeket, és a törvény keretein belül reagálni minden illegális cselekményre, függetlenül attól, ki követi el azokat” – áll a Strana Today által ismertetett törvényjavaslatban.
Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter legfontosabb feladatai közé tartozik a buszifikácó, azaz a kényszersorozás kérdésének rendezése, a légvédelem és a szerződéses hadsereg megerősítése – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „Három kulcsfontosságú feladatot tűztem ki Fedorov védelmi miniszter elé. Az első a légtér lezárása. A légtér lezárása minden esetben fontos, függetlenül attól, hogyan alakul a helyzet. Nagyon nehéz, ezért az első. A második pont: a buszifikáció rendezése.” Szerinte a harmadik feladat a szerződéses hadsereggel kapcsolatos megoldatlan kérdések lezárása. „Sok szerződésformátumot már kidolgoztak, a szerződéseknek ténylegesen működniük kell” – hangsúlyozta.
Az államfő azt is közölte, hogy a drónok kérdése fontos. Korábban a hadsereg azt mondta, hogy több drón lesz – kevesebb tüzérségre lesz szükség. Most több drónra van szükség, és több tüzérségre is. „Megértjük, hogy ez egy összetett kérdés – egy nagy hatótávolságú lövedék. A rövid hatótávolságú tüzérség pedig már nem működik. Mert a támadási zóna már nagyobb, szélesebb, mint a lövedék képességei. Együttműködünk a Kormánnyal is, mert a légtér lezárása ma az energetikához kapcsolódik” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Denisz Smihal újonnan kinevezett védelmi miniszter a Legfelső Tanácsban csütörtökön mondott beszédében elismerte, hogy léteznek a kényszermozgósítás buszifikációnak nevezett esetei – számolt be az rbc.ua hírportál Smihal beszédére hivatkozva, amelyet a Védelmi Minisztérium élére történt kinevezéséről szóló szavazás előtt mondott.
A jelentés szerint a volt miniszterelnök elmondta:
„A hadsereg minőségi irányítása, a fegyveres erőink parancsnokaiba és vezetésébe vetett bizalom természetesen elsődleges prioritás és alapja annak, hogy az emberek ne féljenek csatlakozni a fegyveres erőkhöz, és nem lesz szükség az erőszakos mozgósításra, amiről néha hallani”
A volt kormányfő szerint vannak az erőszakos mozgósításnak „bizonyos esetei”. De általánosságban véve a véleménye szerint a mozgósítás a tervek szerint halad, és most nagyon sokan jelentkeznek az ukrán fegyveres erőkbe. „A Védelmi Minisztérium feladata, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy ezekről az emberekről gondoskodjanak, hogy a fegyveres erőkben a rendszer az ukrán katona felé orientálódjon” – tette hozzá Denisz Smihal.
A beregszászi férfit állítólag a toborzók bántalmazták, majd később belehalt sérüléseibe. A magyar Külügyminisztérium diplomáciai lépésekkel reagált az esetre.
Bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium – erről Magyar Levente parlamenti államtitkár tájékoztatott csütörtökön, amit a 24.hu vett észre. A lépés előzménye az az eset, amelyben egy magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljai férfi életét vesztette.
A Mandiner információi szerint a 45 éves férfit ukrán toborzók vasdoronggal bántalmazták, miután elfogták és egy furgonba tuszkolva elszállították a toborzóközpontba.
„A hírek szerint az ukrán toborzók vasdoronggal ütötték a férfit, miután elfogták, furgonba tuszkolták és elvitték a toborzóközpontba. A magyar családtagoknak azt mondták, hogy minden rendben, de az elfogott férfi végül belehalt sérüléseibe”
– tette hozzá Magyar Levente a bejegyzésben.
A férfi testvére vasárnap egy videót osztott meg a közösségi médiában. A felvételen egy térdeplő, korábban négykézláb mászó férfi látható, aki kezeit a hasa előtt összefonva ukrán nyelven beszél egy másik emberhez, aki a videón nem látszik.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban kifejezte részvétét az elhunyt férfi családjának.