Noha Csehország a teljes körű orosz invázió kezdete óta Ukrajna egyik legerősebb támogatója, az utóbbi hónapokban az Andrej Babis vezette ellenzék egyre többször hangoztatja a béketárgyalások szükségességét – írja a Radio Prague International közszolgálati televízió.
Petr Fiala miniszterelnök szerint Csehország biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, hogy Ukrajna segítsen megvédeni magát Oroszországgal szemben, mivel Putyin nem áll meg az ukrán határnál.
A hírportál megjegyzi, hogy miközben az ellenzéki ANO párt következetesen a kormány összes Ukrajnát támogató kezdeményezése mellett állt, vezetője egyre gyakrabban beszél a béketárgyalások támogatásának szükségességéről, amit azzal indokol, hogy a katonai segítség nem hozta meg a kívánt hatást.
A kormánypártok válasza sem maradt el: Jan Lipavsky külügyminiszter „biztonsági fenyegetésnek” bélyegezte Babist, Petr Fiala a parlamenti vitában pedig azt állította, hogy ellenzék „szándékosan aláássa a kabinet lépéseit”. A korábbi kormányfő többször bírálta a cseh hadsereg vezérkari főnökét, amiért a háborúra való felkészülés és az adminisztratív sorozás megfontolásának szükségességéről beszélt. Ugyanakkor visszautasította azt a vádat, hogy pártja eltávolodik a nyugati értékektől és Oroszország felé hajlana. Azt mondta, soha nem kérdőjelezte meg az ország NATO-tagságát, és azt sem javasolta, hogy Ukrajnának át kellene engednie területeit Moszkvának, de azt viszont elismerte, hogy béketárgyalások nélkül a vérontás soha nem érne véget.
Az ellenzéki ANO-mozgalom három hónappal az EP-választások előtt stabilan vezeti a közvélemény-kutatásokat, a 34 százalékos támogatottsága pedig azt is jelenti, hogy 7 százalékponttal népszerűbb, mint a 2021-es országgyűlési választások során, amikor kikerült a kormányrúdból.
[type] => post [excerpt] => Noha Csehország a teljes körű orosz invázió kezdete óta Ukrajna egyik legerősebb támogatója, az utóbbi hónapokban az Andrej Babis vezette ellenzék egyre többször hangoztatja a béketárgyalások szükségességét – írja a Radio Prague International közs... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711893300 [modified] => 1711883204 ) [title] => A cseh ellenzék vezetője az ukrán béketárgyalással kampányol [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=108351&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 108351 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 108352 [image] => Array ( [id] => 108352 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg [original_lng] => 94574 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/babis.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1711872404:12 [_thumbnail_id] => 108352 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1990 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 831674203002 [_oembed_4fd8f629a253007c14c6372548ed1f32] =>
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq