„Fenn kell tartani az Oroszországra helyezett nyomást! Szükség van a 18. szankciós csomagra, és folytatni kell a katonai támogatást Ukrajna számára” − hangoztatta hétfőn Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban.
Kallas közölte, az EU és tagállamai az Ukrajnának szánt kétmillió lőszerre vonatkozó kötelezettségvállalás keretében a lőszerek 80 százalékát már felajánlották, azonban további erőfeszítésekre van szükség a vállalás teljesítéséhez.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter érkezésekor kijelentette: minden békekezdeményezésre Oroszország válasza egy és ugyanaz: további halálos támadások indítása. Az elmúlt órák támadásai és halottai is bizonyítják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háborúpárti − hangoztatta.
Itt az ideje minden diplomácia eszközzel fellépni az orosz agresszió ellen, tárgyalásra, majd békére kényszeríteni Oroszországot. Ideje van újabb szankciók bevezetésének, valamint egy különleges bíróság megalakításának − mondta. Szankciók, elszigetelés és vagyonbefagyasztás − tette hozzá az ukrán külügyi tárca vezetője.
Ugyanakkor Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós külügyi tanács hétfői, brüsszeli ülését követően közölte, hogy az elmúlt majdnem tizenegy éves karrierje egyik legdurvább mondatát hallotta az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől, Kaja Kallastól a kárpátaljai magyar közösség jogfosztásai kapcsán – adta hírül az MTI.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Ukrajnában a magyar nemzeti közösség jogait továbbra is lábbal tiporják. „Az ukránok tíz éve hülyének néznek minket, és tíz éve azért nem adják vissza a magyar nemzeti közösség jogait, mert azt gondolják, hogy majd itt az EU-tagországok meg Brüsszel úgyis elég nagy nyomást fognak kifejteni Magyarországra a tiltakozó álláspont feladása érdekében” – vélekedett. Elmondta, hogy a mai napon pályafutása egyik legdurvább mondatát hallotta, mégpedig Kaja Kallastól, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől, aki úgy reagált a kárpátaljai magyar közösség ügyében tett felszólalására, hogy „az Európai Unión belül védjük a kisebbségi jogokat, nem azon kívül”.
„Nincsen az a nyomás Brüsszelből, ami feladásra kényszerítene minket a kárpátaljai magyarok védelme tekintetében”
[type] => post
[excerpt] => „Fenn kell tartani az Oroszországra helyezett nyomást! Szükség van a 18. szankciós csomagra, és folytatni kell a katonai támogatást Ukrajna számára” − hangoztatta hétfőn Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az orosz–ukrán há...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750762080
[modified] => 1750743780
)
[title] => Kallas szerint fenn kell tartani az Oroszországra helyezett nyomást, és a kisebbségi jogokat csak az Európai Unión belül kell védeni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=154722&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154722
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 146398
[image] => Array
(
[id] => 146398
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas.png
[original_lng] => 598141
[original_w] => 988
[original_h] => 504
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas-300x153.png
[width] => 300
[height] => 153
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas-768x392.png
[width] => 768
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas.png
[width] => 988
[height] => 504
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas.png
[width] => 988
[height] => 504
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas.png
[width] => 988
[height] => 504
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kallas.png
[width] => 988
[height] => 504
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1750732980:12
[views_count] => 1008
[_thumbnail_id] => 146398
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 149780208001
[_oembed_2dc3cb5f2679c823dff1a3777c324d38] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 154
[1] => 305012
[2] => 273002
[3] => 41575
[4] => 124
[5] => 192
[6] => 426
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => Kaia Kallas
[2] => kárpátaljai kisebbség
[3] => nyomásgyakorlás
[4] => Oroszország
[5] => szankciók
[6] => Szijjártó Péter
)
)
[1] => Array
(
[id] => 115021
[content] =>
Észtország felszólítja szövetségeseit, hogy növeljék Ukrajna katonai támogatását, mivel meg van győződve arról, hogy az elnöki tisztség elnyerése után Putyin a balti államok felé fordítja figyelmét.
Észtországnak nincs tartalék terve arra az esetre, ha Ukrajna elveszíti az orosz–ukrán háborút, ezért szükséges az ukrán csapatok katonai támogatásának növelése.
Ezt az észt kormányfő, Kaia Kallas nyilatkozta a BBC-nek adott interjújában.
Megjegyezte: ha az összes partnerország többet segített volna Ukrajnának, az határozottan nyert volna. Kallas azt is hangsúlyozta, hogy Észtország kormánya GDP-jének több mint 1 százalékát fordítja Ukrajna támogatására, és szövetségeseit is erre szólította fel.
„Ha minden NATO-ország ezt tenné, Ukrajna nyerne” – mondta Kallas.
Arra a kérdésre, hogy van-e Észtországnak B-terve Ukrajna veresége esetére, Kallas azt válaszolta, hogy nincs ilyen terv.
„Ukrajnában a győzelem nem csak a terület. Ha Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, még a terület egy része nélkül is, az győzelem, mert a NATO ernyője alá kerül” – mondta.
[type] => post
[excerpt] => Észtország felszólítja szövetségeseit, hogy növeljék Ukrajna katonai támogatását, mivel meg van győződve arról, hogy az elnöki tisztség elnyerése után Putyin a balti államok felé fordítja figyelmét.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1717452300
[modified] => 1717431158
)
[title] => Nincs B-tervünk arra az esetre, ha Oroszország megnyeri a háborút – Észtország miniszterelnöke
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115021&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115021
[uk] => 114917
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 114918
[image] => Array
(
[id] => 114918
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large.jpg
[original_lng] => 79567
[original_w] => 895
[original_h] => 596
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large.jpg
[width] => 895
[height] => 596
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large.jpg
[width] => 895
[height] => 596
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large.jpg
[width] => 895
[height] => 596
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200707-1-large.jpg
[width] => 895
[height] => 596
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717420358:5
[_thumbnail_id] => 114918
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2589
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2df4d3c0ae57b38b9a4f5bcee2655c2] => {{unknown}}
[_oembed_225c6effd79666c3925d0574caee2e14] => {{unknown}}
[_oembed_315aea52053606cea72a02c8c7041823] =>
[_oembed_time_315aea52053606cea72a02c8c7041823] => 1732717615
[_oembed_fa03e93177c5456e145ed77dbb47c4dd] =>
On my way to London to highlight Europe’s ongoing support to Ukraine that can lead to just and lasting peace in Ukraine.
The path to peace is strength.
Weakness breeds more war.
We will support Ukraine, while undertaking a surge in European defence.
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Ukrajna First Ladyje, Olena Zelenszka bekerült az idei év 25 legbefolyásosabb nőjének listájára a Financial Times kiadványa szerint, a fotójához tartozó kommentárt Kaia Kallas, Észtország miniszterelnöke tette fel a kiadvány weboldalára. Az észt miniszterelnök elmondása szerint Zelenszka férjéhez hasonlóan a megingathatatlanság globális szimbólumává vált.
„Olena Zelenszkában az őszintesége nyűgöz le a legjobban. Hivatása szerint forgatókönyvíró, tudja, hogyan ne keverje össze a szavakat, miközben lefegyverző ember marad. Tudja, hogy milyen érzés felébredni, és látni, hogy hazáját egy imperialista szomszéd szállja meg […] honnan legyen ereje a szabadságharchoz, mindenek ellenére… Lenyűgöz a részletekre való odafigyelésével és azzal a képességével, hogy meghallgatja az embert, idézi Kallast a kiadvány.
Emellett, ahogy az észt miniszterelnök megjegyezte, Zelenszka elsősége az ukránok mentális egészségi problémáinak megoldásában a háború alatt, létfontosságú.
„A világnak meg kell hallania Zelenszkát, és meg kell adnia Ukrajnának, amire szüksége van ahhoz, hogy legyőzze Oroszországot, és véget vessen a szenvedésnek” – írta a miniszterelnök.
A Financial Times legbefolyásosabb nők listáján Ukrajna first ladyje mellett többek között Ursula von der Leyen, Marina Silva, Narges Mohammadi, Lisa Dyson, Mary Barra, Makiko Ono, Barbara Kingsolver, Beyonce szerepelt.
I had an honor of attending the reception of Queen Consort of ?? Camilla, dedicated to the fight against violence against women. Expressed gratitude to her for taking care of refugees and explained what crimes are Ukrainians facing on the occupied territories. 1/2 pic.twitter.com/RUdRhWyrOb
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q