Ukrajna számára 2025 határozottan jobb év lesz, mint 2024 és „sok szép esemény” várható – jelentette ki kedden Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov felidézte, hogy 2023 végén megkérdezték a 2024-es várakozásairól. Akkor őszintén azt válaszolta, hogy 2024 „nem lesz jó” Ukrajnának, és „nagyon nehéz lesz”. „Ha 2025-re vonatkozóan megfogalmazzuk ugyanezt a kérdést, akkor itt sokkal több az optimizmusom. 2025 biztosan jobb lesz, mint ez az év. Ennek konkrét okai vannak. És remélem, hogy 2025-ben sok szép eseményt fogunk látni, ami végül mindent elhoz, amire várunk” – hangsúlyozta.
A tábornok kifejtette: ha Oroszország 2025 közepéig „nem tér magához”, nagyon nehéz döntéseket kell hoznia az ország pénzügyi és gazdasági rendszerét illetően. „Készen állnak (az oroszok – a szerk.) erre? Lehet, hogy készen állnak. Akarják? Száz százalékosan tudom mondani, hogy nem. És mindent meg fognak tenni annak megakadályozására” – mondta.
A fő katonai hírszerző arra is felhívta a figyelmet, hogy az a kérdés, hogyan lehet Oroszországot rákényszeríteni arra, hogy a béke abszolút minden méltányos feltételét teljesítse, nagyobbrészt az ukránokon múlik. Ugyanakkor hozzátette, hogy Ukrajnában nemcsak a győzelmet várják, hanem mindent megtesznek, amit tenni kell. „Hiszünk a győzelemben, így biztos vagyok benne, hogy el is fogjuk érni. Javaslom, hogy ezzel lépjünk be a 2025-ös évbe” – összegezte Kirilo Budanov.
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy lapinterjúban úgy vélte, hogy az elkövetkező években Oroszország számos régiója fogja kinyilvánítani a szuverenitását, és ennek eredményeként az Oroszországi Föderáció több államra fog szétesni – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Reznyikov a The Times című brit lapnak nyilatkozva azt mondta: „biztos vagyok benne, hogy a következő néhány évben számos felhívást fogunk látni a szuverenitásra Oroszország területén.” Mint jósolta, „az Orosz Föderáció különböző államokként fejezi be létezését – Tatárföld, Baskírföld stb.”
A védelmi miniszter azt is kiemelte, hogy a demokratikus világ összefogott, hogy legyőzze Oroszországot, és ez a háború végeredményben véget vet az orosz birodalomnak. „Biztosak vagyunk abban, hogy megszületett a Kreml elleni koalíció. Londoni, washingtoni és más fővárosi partnereink nemcsak pénzt fektetnek be Ukrajnába, hanem népük elvárásait is, hogy kikényszerítsük a Kreml vereségét. Közösen meg kell nyernünk ezt a háborút – szögezte le Olekszij Reznyikov.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Reznyikov ugyanebben az interjúban kijelentette, Volodimir Zelenszkij elnök parancsot adott a megszállt dél-ukrajnai tengerparti területek visszafoglalásra, ebből a célból egymillió főből álló hadsereget kell felállítani. Mint megjegyezte,a megszállt dél-ukrajnai tengerparti területek visszafoglalása létfontosságú az ország gazdasága szempontjából. Egyúttal jelezte, hogy most Ukrajna egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt harci erőt gyűjt össze, hogy teljesítse Zelenszkij elnök parancsát.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy lapinterjúban úgy vélte, hogy az elkövetkező években Oroszország számos régiója fogja kinyilvánítani a szuverenitását, és ennek eredményeként az Oroszországi Föderáció több államra fog szétesni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1657541040
[modified] => 1657538964
)
[title] => Reznyikov Oroszország szétesését jósolja a következő években
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53035&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 53035
[uk] => 53038
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 53036
[image] => Array
(
[id] => 53036
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[original_lng] => 90250
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/reznyikov-4.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1657535076:8
[_thumbnail_id] => 53036
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4344
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_98771626c706caee672242d3b53f6b05] =>
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz