Andrzej Duda lengyel elnök megköszönte litván hivatali kollégájának, Gitanas Nausedának, hogy aláírta kedden a nem litván nevek helyesírásáról szóló, részben a lengyel nyelvi szabályokra is tekintettel lévő törvényt.
Duda Twitter-bejegyzésében a lengyel-litván kapcsolatok számára jó irányú lépésnek nevezte Nauseda döntését. Közölte: telefonon felhívta a litván államfőt, és megköszönte a jogszabály elfogadását. A lengyel vezetéknevek helyesírása közel 30 éven keresztül vita tárgyát képezte a litván parlamentben és a két ország közötti kapcsolatokban – emlékeztet a lengyel sajtó. Az eddigi szabályok szerint Litvániában a nem litván neveket a személyazonossági iratokban litván formában rögzítették. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy az idegen vezetékneveket ne litván, hanem (egyebek között) lengyel kiejtés szerint írják. Használni lehet a lengyel ábécé betűjeleit, köztük a litván nyelv számára idegen kettős betűket. Továbbra sem lehetséges azonban a diakritikus (a betűk fölé vagy alá helyezett) jelekkel ellátott, de nem litván betűk használata. A Litvániában élő lengyelek évek óta követelték, hogy személyazonossági irataikban eredeti, lengyel formában rögzítsék neveiket. A litván fél az anyanyelv tisztaságára hivatkozva ellenezte ezt. Egyes esetekben a lengyelek egyéni úton, bírósági perek nyomán tudták érvényesíteni névírási követelményeiket. A személynevek helyesírása mellett a lengyel-litván vita tárgya volt sokáig például a lengyel eredetű utcanevek átírása és a lengyel nyelvű oktatás is Litvániában. A lengyel Jog és Igazságosság párt 2015-ös kormányra kerülése óta a két országnak több, a lengyel kisebbséget és a közös történelmet érintő vitás témában sikerült megegyezésre jutnia. A lengyelek alkotják a legnépesebb kisebbséget Litvániában, a lakosság közel 6,6 százalékát teszik ki. Az országban csaknem száz lengyel iskola működik, és létezik lengyel nyelvű felsőoktatás is. Működik továbbá több kisebbségi szervezet és lengyel nyelvű média, a sűrűbb lengyel lakosságú térségekben pedig a templomokban rendszeresen lengyel nyelvű miséket tartanak.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Щиро вдячний @POTUS і 🇺🇸 народу за черговий пакет безпекової допомоги для 🇺🇦 у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць 🇺🇦! Російський агресор буде переможений, 🇺🇦 буде вільною!
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 15, 2022
A kormány szerdai ülésén törvénytervezetet hagyott jóvá a mezőgazdasági földbirtokok méretének növeléséről, amely elfogadása esetén lehetővé tenné a korábban az embereknek juttatott kisebb szomszédos földtulajdonrészek kisajátítását – írta a strana.ua hírportál.
Mint a kiadvány elemző cikkében rámutatott, a botrányos rendelkezéseket tartalmazó törvénytervezet megengedi a nagy földbirtokok tulajdonosainak, hogy akkor is a sajátjukhoz csatolják a kisebb szomszédos földrészlegeket, ha azoknak tulajdonosaik vannak. A jogszabálytervezet még azt is lehetővé tenné, hogy amennyiben a nagybirtokosnak nem sikerül megállapodásra jutnia a kisbirtok tulajdonosával, például megvennie a földtulajdonrészt, úgy bíróságon követelheti annak kisajátítását a maga javára. A tervezet indokolása szerint mindez a farmergazdák boldogulását szolgálja, mivel az átlagosan 4 hektáros földtulajdonrészbe nem érdemes beruházni mezőgazdasági technikai eszközöket vagy technológiákat, mert az előállított termékek önköltsége csak nagyobb földbirtokok esetében csökkenthető. Ráadásul a korábban mezőgazdasági földtulajdonrészhez jutottak közül nagyon sokan nem is művelik a részlegeiket, amelyeket ezért – a törvénytervezet logikája szerint – „nem bűn” egy nagyobb, jövedelmező birtokhoz csatolni.
A kérdésben a hírportálnak nyilatkozó Rosztiszlav Kravec, a Kravec és társai ügyvédi iroda vezetője elmondta, hogy a törvénytervezet, elfogadása esetén, kinyithatja Pandora szelencéjét. Ukrajnában ugyanis beindulhat a kisebb földtulajdonrészek kisajátításának folyamata, a többi között a kézi vezérlésű bíróságok révén – vélekedett. Mint emlékeztetett, a törvénytervezet szövege úgy van megfogalmazva, hogy a földrészleg tulajdonosa még abban az esetben sem fogja megkapni a parcellája valós értékének megfelelő összeget, ha sikerül megállapodásra jutnia nagybirtokos szomszédjával. A készülő jogszabály – mutatott rá – hatályon kívül helyezné azt a törvényi rendelkezést, amely lehetővé teszi farmergazdálkodás folytatását teszi lehetővé az államtól kapott 2 hektáros mezőgazdasági földterületen. Itt arról a 2 hektárról van szó, amelyre a jelenleg hatályos törvény szerint minden ukrán állampolgár jogosult attól függetlenül, hogy falun vagy városban él – közölte a jogi szakértő.