Jevhen Zsukov rendőrtábornok lemondott a Nemzeti Rendőrség járőrrendőrségi főosztályának parancsnoki posztjáról – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a lemondásról szóló döntést a parancsnok felettesei a szombati lövöldözés helyszínére érkező, de a lövések eldördülése után elmenekülő járőrrendőrök miatt kitört botrány után hozták meg. „Bevetési tisztként úgy döntöttem, hogy kérvényt nyújtok be tisztségemből való elbocsátásom érdekében. Úgy gondolom, ez igazságos lesz” – jelentette be Zsukov a lövöldözéssel kapcsolatos sajtótájékoztatón.
A parancsnok a járőrök lövöldözés közbeni cselekedeteire is kitért. Szerinte „szakszerűtlenül és méltatlanul” viselkedtek. „Megtévedtek, és sebesült civileket sodortak veszélybe. Nagyon szégyenletes eset. Hivatalos vizsgálatot fogunk lefolytatni, és minden vezetőt felelősségre vonunk ezekért a tettekért. Minden vezetőt, aki felettese ennek a két rendőrtisztnek” – mondta.
Ugyanakkor Ivan Vihivszkij a Nemzeti Rendőrség vezetője megjegyezte, hogy Zsukovnak „más pozíciót fognak találni”. „Talán kifejezetten a háborúhoz kapcsolódó segítségnyújtáshoz lesz köthető” – mondta az országos rendőrfőkapitány.