Angela Merkelt követően Németország kancellárja a hivatalban lévő egészségügyi miniszter, Merkel párttársa, Jens Spahn lehet.
A Bild, az ország egyik vezető kiadványa szerint, a koronavírus járvány nagyon komolyan megnövelte Spahn miniszter politikai renoméját, ma az ország egyik vezető politikusának számít. És ez jóval a választások előtt.
A Bild újságírói szerint a tisztviselő azt tervezi, hogy jelölteti magát a német kancellári posztra.
Ugyanakkor ebben a hónapban kerül sor a CDU (Kereszténydemokrata Unió) kormánypárt kongresszusára, amelynek során megválasztják Angela Merkel utódját, akit erre a posztra jelölnek.
Jelenleg a német szövetségi kormány vezetői kancellári posztjára pályázik Friedrich Merz üzletember, Norbert Röttgen, a nemzetközi kapcsolatokért felelős parlamenti bizottság elnöke valamint Armin Laschet, észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök.
Érdekességnek számít az a tény, hogy nem olyan régen Jens Spahn támogatta Armin Laschet jelöltségét, de később saját jelölésén is elgondolkodott. Egyébként a Bild kiadvány és a Kantar szakértői központ legutóbbi közvélemény kutatása azt mutatta, hogy Jens Spahn népszerűsége folyamatosan ível felfelé és már megelőzte magát Angela Merkelt.
December 31-én Angela Merkel német miniszterelnök elmondta hagyományos újévi beszédét, egyben közölte: már nem tervezi a kancellári posztra való jelölést. A német kancellár elmondta, az elmúlt 15 év alatt nem élt át olyan nehéz évet, mint a 2020-as volt. Ezen kívül Merkel asszony megjegyezte, hogy nagy reményeket fűz a 2021-es évhez.
„Kilenc hónap múlva szövetségi választásokat lesznek, és nem jelöltetem magam. Ma valószínűleg utoljára fordulok szövetségi kancellárként önökhöz” – közölte Angela Merkel.
Mint ismeretes, Németországban az elmúlt év eleje óta vita tárgya Angela Merkel esetleges ötödszöri újraválasztása.
De maga a szövetségi kancellár régóta kész távozni a nagy politikából. 2018 októberében a 65 éves Merkel bejelentette, hogy lemond a Kereszténydemokrata Unió vezetői posztjáról, és hogy nem áll szándékában jelöltetni magát ötödször a kancellári posztra. De később utódja, Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új vezetője is közölte, hogy a 2021-ben nem jelölteti magát a kancellári posztra.
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.