Joe Biden amerikai elnöknek megvan a saját kapcsolata Kínával – mondta a Fehér Ház sajtófőnöke, Jen Psaki pénteken, amikor az orosz és kínai vezetők találkozásáról kérdezték.
Anthony Blinken külügyminiszter ázsiai útjai viszont arról árulkodnak, hogy továbbra is Kína jelenti a prioritást az Egyesült Államok számára.
Psaki azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok jelenleg a partnereivel való együttműködésre koncentrál az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban – írja a Reuters.
A Fehér Ház állítása ellenére nagyon is úgy tűnik, hogy az amerikai vezetés továbbra is elsősorban Kínára figyel: Anthony Blinken külügyminiszter ugyanis hamarosan a délkelet-ázsiai szövetségeseivel találkozik, köztük a QUAD-országok külügyminisztereivel is – írja szintén a Reuters. Szakértők szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenére az USA első számú célja továbbra is a kínai befolyás növekedésének visszaszorítása.
Blinek hétfőn utazik, előbb Ausztráliába (február 9-12.), ahol a többi QUAD-országgal egyeztet (India, Japán és Ausztrália). Blinken ezután a csendes-óceáni szigetek vezetőivel is egyeztet Fijin, majd Hawaiira utazik, ahol a japán és dél-koreai külügyminiszterekkel egyeztet Észak-Korea ügyében.
A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a miniszter látogatásának a célja, hogy támogassa a szövetségeseket a csendes-óceáni térség békéjének fenntartásában, és ápolja a partneri kapcsolatokat.
Eközben Kína és Oroszország átfogó stratégiai partnerséget hirdetett az Egyesült Államok befolyásának ellensúlyozására.
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024