Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével – számolt be róla az MTI.
Ma az orosz külügyminisztériumba bekérették a japán nagykövetet, és tiltakozást fejeztek ki neki a tokiói székhelyű Terra Drone Corporation és egy ukrán harcidrón-fejlesztő közötti befektetési megállapodás megkötéséről szóló, nyilvánosságra hozott információkkal kapcsolatban – emelte ki sajtótájékoztatóján az orosz külügyi szóvivő.
Marija Zaharova szerint Muto Akira nagykövettel közölték, hogy a „kijevi rezsim” által drónok felhasználásával Oroszország területén polgári célpontok és békés polgárok ellen rendszeresen elkövetett bűncselekmények okot adnak arra, hogy Oroszország egy ilyen lépést a biztonsági érdekei szempontjából, beleértve a békés lakosság védelmét, is „nyíltan ellenségesnek és károsnak” tekintsen.
Az orosz-japán kapcsolatok jelenlegi helyzetének megvitatása során részünkről hangsúlyoztuk, hogy (…) Tokió barátságtalan politikája következtében, amelyet sajnos az új Takaicsi-kabinet is folytat, a két ország közötti kapcsolatok soha nem látott mélypontra süllyedtek – tette hozzá.
A tárca emellett rámutatott, hogy ha a japán fél valóban érdekelt a kétoldalú párbeszéd újraindításában, akkor ezt nem szavakkal, hanem konkrét, gyakorlati lépésekkel kell bizonyítania.
A Kyodo japán hírügynökség korábban közölte, hogy március 31-én a Terra Drone Corporation japán dróngyártó cég bejelentette stratégiai partnerségét az Amazing Drones ukrán fejlesztővel.
Olekszij Kuleba, az Ukrán Elnöki Hivatal vezető helyettese Japán ukrajnai nagykövetével, Kuninori Matsudával tárgyalt
Az elnöki hivatal sajtószolgálata közleménye szerint Olekszij Kuleba megköszönte a nagykövet álláspontját és Japán folyamatos segítségét.
„Jelenleg a partnerország részt vesz az orosz támadások során lerombolt energetikai infrastruktúra helyreállításában. Nagyon fontos, hogy a japán partnerek figyelme Harkiv régióra összpontosuljon. Ez egy olyan régió, amelyet naponta érnek támadások. Az ellenség rendszeresen rombolja a régió kritikus infrastruktúráját. Közösen kell készülnünk a fűtési szezonra, egyesítve erőfeszítéseinket” – jegyezte meg Olekszij Kuleba.
Kuninori Matsuda elítélte a polgári infrastruktúra elleni orosz támadásokat, köztük az Ohmatdit Gyermekkórház elleni közelmúltbeli támadást, és szolidaritását és támogatását fejezte ki Ukrajna iránt.
A találkozó során külön megvitatták az ukrajnai decentralizációs reformot.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026