Vjacseszlav Zincsenko ügyét Irina Farion közéleti személyiség meggyilkolásáért bűncselekménnyé minősítették, a nyomozás anyagait átadták a bíróságnak, számolt be a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálata december 26-án, csütörtökön.
Most Zincsenkot azzal gyanúsítják, hogy nemzeti intoleranciára hivatkozva szándékosan megölt egy személyt, aki társadalmi kötelessége látta el, valamint illegálisan használta a fegyvert.
A rendőrség megállapította, hogy 2022-ben a 18 éves dnyiproi lakos, akit Farion meggyilkolásával gyanúsítanak, az erőszak és kegyetlenség kultuszát, valamint faji, nemzeti és vallási intoleranciát és diszkriminációt hirdető csoport tagja lett. Ezenkívül 2024-ben csatlakozott egy másik csoporthoz, amely egy orosz neonáci szervezethez kapcsolódik.
Ezekben a csoportokban a gyanúsítottban személyes ellenszenv alakult ki Farion iránt az ukrán nyelv és kultúra védelmével kapcsolatos aktív kiállása miatt. A támadó véleménye szerint tetteivel megosztotta a nemzeti egységet – emiatt meg akarta ölni.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fiatalember alaposan felkészült a bűncselekmény elkövetésére – bizalmas információkat gyűjtött a sértett lakóhelyéről és munkahelyéről, követte, majd részletes tervet dolgozott ki a megölésére és lőfegyvert vásárolt.
A bűnöző július 19-én 19 óra 20 perc körül támadta meg Fariont Lvivben, a Maszarik utcában lévő háza udvarán. Odalépett a sértetthez, fejbe lőtte, ezt követően elmenekült. Irina Farion néhány óra múlva a kórházban belehalt sérülésébe.
Július 25-én a rendfenntartók megtalálták Zincsenkot és őrizetbe vették.
A nyomozók megváltoztatták a bűncselekmény minősítését és december 25-én a vádiratot benyújtották a bíróságnak az alábbi cikkelyek értelmében:
fegyverek, lőszerek vagy robbanóanyagok illegális kezelése
szándékos emberölés a személy társadalmi álláspontjával összefüggésben.
A rendfenntartók folytatják a nyomozást Irina Farion közszereplő és egykori parlamenti képviselő meggyilkolása ügyében. Minden verziót megvitatnak, beleértve azt is, amelyik Oroszországra utal, közölte Volodimir Zelenszkij elnök Telegramon.
Elmondása szerint reggel újabb jelentések érkeztek Ihor Klimenko belügyminisztertől és Vaszil Maljuktól, Ukrajna Biztonsági Szolgálatának vezetőjétől a nagy felháborodást kiváltott gyilkosság nyomozásával kapcsolatban.
„Minden rendelkezésre álló térfigyelő kamerát feldolgoznak, a tanúk kihallgatása folyamatban van, és vizsgálják a környező területeket. Minden verziót megvitatnak, beleértve azt is, amely Oroszországra utal” – írta az államfő.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat minden szükséges erőt a bűnöző felkutatására vetett be. A belügyminiszter, a főügyész helyettesei, valamint a Nemzeti Rendőrség és az SZBU vezetése Lembergben tartózkodnak.
„Köszönet mindenkinek, aki segíti a nyomozást. Részvétem Irina Farion családjának és minden hozzátartozójának” – tette hozzá az államfő.
Ismertté vált, hogy Irina Fariont hétfőn temetik el a lembergi Licsakivi temetőben. Erről lánya, Szofia Szemcsisin számolt be a Facebookon.
„A temetés július 22-én, hétfőn 14 órakor kezdődik a Szent Péter és Pál apostolok templomában, a Teatralna utca 22. szám alatt” – írta.
Szemcsisin közölte, hogy július 21-én, vasárnap 19 órakor ugyanabban a templomban kezdődik Irina Farion temetési szertartása.
„Vasárnap este 22 óráig lehet elbúcsúzni a templomban” – tette hozzá.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Az ukrán Oktatási Minisztérium reagált a Lembergi Műszaki Egyetem professzorával, Irina Farionnal kapcsolatos botrányra az oroszul beszélő katonákról szóló nyilatkozata kapcsán. A tárca megjegyezte, hogy támogatják a hallgatók igényeit.
A minisztérium közölte azt is, hogy az alkalmazottak kinevezéséről és elbocsátásáról az egyetem dönt.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiemelte: az egyetemeknek kell formálniuk a hallgató személyiségét, világképét. „Az oktatóknak nemcsak tudást kell átadniuk a fiataloknak, hanem az alapvető értékek tiszteletét is ápolniuk kell. Ezek között van az emberi méltóság és az ukrán védők tisztelete is” – hangsúlyozta az Oktatási Minisztérium.
Megjegyezték, hogy az egyetemek felelősek azért, hogy a pedagógusok „ne csak képzett szakemberek legyenek, hanem magas értékrenddel és erkölcsi meggyőződéssel rendelkező emberek is”.
Farion az ügy kapcsán azt nyilatkozta, hogy várja a találkozót az SZBU-val, akikkel szeretné közölni, hogy létezik a 29. törvénycikkely, melynek értelmében a katonáknak is ukránul kell beszélniük.
Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében.
A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében.
Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba Ukrajna megszégyenítését azzal, hogy Putyin nyelvén beszéltek! És ne fenyegessétek Lengyelországot! Mert már bajt hoztatok Ukrajnára.”