Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke aláírta az „Igazságszolgáltatási rendszer és az alkotmányos igazságszolgáltatás 2021–2023 közötti fejlesztési stratégiájáról” szóló rendeletet – számolt be az Elnöki Hivatal.
A dokumentumnak megfelelően a helyi bíróságok rendszerének ellenőrzését tervezik, melynek célja a tevékenységük során felmerülő problémák és hiányosságok meghatározása a Legfelsőbb Bíróság funkcionális és eljárási képességének fokozása.
Ezen kívül biztosítani kell a szükséges forrásokat a Korrupcióellenes Főbíróság munkájának hatékony megszervezéséhez, többek között a helyiségekről van szó, amelyeknek meg kell felelniük az építési normáknak és a biztonsági előírásoknak.
A stratégia a bírósági illetékek egyes kategóriái meghatározásának módszertan tökéletesítését írja elő, amely megkönnyíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.
A tervek szerint kötelező előzetes eljárási szabályt hoznak létre a viták megoldására mediációs és gyakorlati módszerek alkalmazásával, valamint a kidolgozzák a békebírói intézmény létrehozását.
A bírák Legfelsőbb képesítési bizottsága valamint a Legfelsőbb igazságügyi tanács létrehozása a nemzetközi szakértők részvételével lefolytatott nyílt pályázat eredményein fog alapulni. A dokumentum egyben meghatározza az ügyészség intézményei és az ügyvédi kamara fejlesztését is.
Ezen kívül a Stratégia meghatározza Ukrajna Alkotmánybírósága bíráinak becsületességét valamint a szakmai etikai normáknak való megfelelésük ellenőrzése mechanizmusainak tökéletesítését.
Javaslatok között van az Alkotmánybíróság bírói posztjára történő pályázatok folyamatának módosítása, a bírák becsületességének valamint a szakmai etikai normáknak való megfelelésének ellenőrzése nemzetközi szakértők bevonásával.
A tervek között szerepel az Alkotmánybíróság bíráit, döntéseik és következtetéseik meghozatalakor, a politikai és egyéb nyomástól való megóvását szolgáló mechanizmus létrehozása. A rendeletnek megfelelően a jogi reform kérdéseivel foglalkozó Bizottságnak, a központi és helyi hatóságok képviselőivel, a társadalmi szervezetek és szakértőkkel, ki kell dolgoznia az Igazságszolgáltatási rendszer és az alkotmányos igazságszolgáltatás 2021–2023 közötti fejlesztési stratégiájának Cselekvési tervét. A jogi reform kérdéseivel foglalkozó Bizottság az államfőt tájékoztatja a Stratégia rendelkezéseinek végrehajtásának állapotáról.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Remember – what exactly allows us to be united now, united for justice. Every person matters. That is, every person is important, every life is important. Glory to all those who protect ?? and the international order on the legal front! Glory to all who are now fighting for ??! pic.twitter.com/MSEgYOpYNJ
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024