Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a sajtómaratonon kijelentette, mivel az orosz gáz tranzitjára vonatkozó szerződés 2024-ben lejár, Ukrajnának sürgősen be kell vezetnie a hőenergia korszerűsítésének reformját, számolt be az Espresso.TV.
„Az első számú kihívás számunkra – ez 2024, amikor is lejár a gáz tranzitjáról szóló szerződés. Úgy gondolom, hogy ez egy nehéz pillanat lesz, gyorsan végre kell hajtanunk a hőenergia modernizálásának reformját. Szakembereket alkalmaztunk az Elnöki Hivatalban és a Gazdasági Minisztériumban, akik csak ezzel a reformmal fognak foglalkozni” – mondta Zelenszkij.
Az elnök megjegyezte, hogy a hőenergia korszerűsítése magában foglalja a külső falak szigetelésére szolgáló berendezések felszerelését, ami jelentősen csökkenti az energiafogyasztást. Zelenszkij elmondása szerint ez 300 milliárd hrivnyába fog kerülni az államnak. A tervek szerint szigetelni fogják az emeletes házakat, a kommunális és az állami intézmények épületeit.
„Számomra és a leendő kormány számára ez az egyetlen kiút az állam energiafüggetlensége szempontjából. Nagyon komoly lépéseket fogunk tenni a hőenergia korszerűsítése felé. Kísérleti projektként a többszintes épületeken teszteljük majd, és megmutatjuk, hogy kétszer kevesebb gázt fogyasztanak” – mondta Zelenszkij. Az államfő reményét fejezte ki, hogy a reform végrehajtása 5 évig tart majd.
Zelenszkij azt is kihangsúlyozta, hogy növelni kell a gáz kitermelését, az ára jelenleg meglehetősen magas, és exportálni kell, hogy azt követően kielégítsük saját szükségleteinket.
„Ma a kitermelés körülbelül 60%-a a fogyasztóinknak megy. Feladatunk az elkövetkező években, hogy szükségleteink ne haladják meg a 60%-ot. El kell érnünk, hogy ennyi gáz elég legyen” – mondta Zelenszkij.
Az elnök emellett kijelentette, hogy jelenleg Ukrajnában szénhiány tapasztalható. Elmondása szerint ezt a kérdést az energiaforrás importjával oldják meg – 11 szénnel megrakott hajó van úton Ukrajnába, a következő szállítmányok 2021 decemberében várhatóak.
„Nincs elég szén az országban. Mindenképpen importálnunk kell. Ma sem Oroszországból, sem Kazahsztánból nem importálunk szenet. A kiutat a hajók jelentik” – mondta Zelenszkij.
Az elnök egyben hozzátette, hogy a szén ára emelkedett, de úgy véli, hogy csökkenni fog. A szénhiányt mesterségesen létrehozott jelenségnek nevezte.
Zelenszkij kihangsúlyozta: az állam elsődleges feladat, hogy gondoskodjon arról, hogy ne legyen áramszünet.
„Az a feladatunk, hogy ne legyenek kikapcsolások. Ma az Energoatom úgy működik, mint még soha: a 15 blokkból 13 működik. Ezen kívül fokozottan védjük őket, mert tudjuk, hogy sokan tennének Ukrajna energiarendszere destabilizációja érdekében” – mondta Zelenszkij.
Az elnök megjegyezte, adódhatnak átmeneti műszaki problémák egyes blokkok javítása vagy a magáncégek miatt.
„Nagyon szeretném, hogy azok a társaságok, amelyeken ez múlik, megértenék, hogy ez a mi közös felelősségünk” – összegezte Zelenszkij.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024