Tusk szerint Oroszország a hibrid háború új szakaszába lépett, amelynek célja az ország helyzetének destabilizálása.
Az Oroszországi Föderáció átlépte a „kritikus határt”, és a hibrid háború új szakaszába lépett, amelynek célja az ország helyzetének destabilizálása. Varsónak minden „de” nélkül Ukrajna mellett kell állnia. Ezt Donald Tusk, a lengyel kormányfő jelentette ki november 21-én a Szejmben megtartott beszédében, jelentette az Ukrinform.
„A Kreml által hónapokig inspirált és közvetlenül szervezett szabotázsakciók a közelmúltban átléptek egy kritikus határt. Ma már állami terrorizmusról is beszélhetünk. Ezen akciók célja az emberi életek fenyegetése és a lengyel állam alapjainak destabilizálása volt” – hangsúlyozta Tusk a közelmúltbeli lengyelországi eseményekre reagálva. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban vasúti síneket robbantottak fel Lengyelországban, a sínek áramellátása megszakadt, és hatalmas dezinformációs és propagandakampány indult, beleértve a lengyelországi „partizánokról” szóló kitalációkat, valamint a lengyelországi nagykövet elleni támadást Oroszországban.
„Oroszország mindenáron meg akar gyengíteni minket, mert a mai Lengyelország túl erős ahhoz, hogy közvetlenül megtámadja. Moszkva stratégiája világos: ellenségesek kell legyünk Európával, Ukrajnával és ami a legfontosabb, az országon belül is. De nem engedhetjük meg, hogy ez a forgatókönyv, vagy annak bármely része valóra váljon. És ez mindannyiunktól függ” – mondta a lengyel miniszterelnök.
Arra kérte a lengyeleket, beleértve a politikusokat és az ország elnökét is, hogy ezt tartsák szem előtt.
Tusk hozzátette, hogy „öt egyszerű parancsolata” van minden politikus számára, aki „nem áruló”.
„Először is, ne ismételjétek az orosz propaganda hazugságait. Másodszor, ne ássátok alá a lengyel hadseregbe és a különleges szolgálatokba vetett bizalmat, és ne akadályozzátok munkájukat. Harmadszor, ne hiteltelenítsétek az országot és annak egységét törvényhozási szabotázzsal – a modern Liberum Veto-val (egy politikus joga a többség döntésének blokkolására – szerk.), amelyet Oroszország mindig is támogatott. Negyedszer, ne ássátok alá az európai egységet, legyetek az erős Nyugat, nem pedig Oroszország mellett. Ötödször, legyetek Ukrajna mellett az Oroszországgal vívott háborújában, mindenféle „de” nélkül. Minden „de” Oroszországnak dolgozik, és ezzel a mi biztonságunk ellen”, jelentette ki a miniszterelnök.
Oroszország a hibrid háború újabb szakaszát indította el Európa és az USA ellen, a Kreml különböző hibrid fegyvereket – gázt, migránsáradatot, megfélemlítést és propagandát – vet be – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője rámutatott: „Fehéroroszországban nincs semmiféle úgynevezett migránsválság. Oroszország Európa elleni hibrid háborúja van.” Hozzátette, hogy Moszkva célja az, hogy problémák okozásával a világ többi részét arra kényszerítse, hogy vele együtt oldja meg azokat.
Kuleba szerint a Kreml a hibrid fegyverek különböző típusait – gázt, migránsáradatot, megfélemlítést és propagandát – vet be.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár meghívására november 15-én, hétfőn az Észak-atlanti Szövetség brüsszeli főhadiszállásán tesz látogatást és folytat tárgyalásokat Dmitro Kuleba külügyminiszter.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország a hibrid háború újabb szakaszát indította el Európa és az USA ellen, a Kreml különböző hibrid fegyvereket – gázt, migránsáradatot, megfélemlítést és propagandát – vet be – jelentette ki Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1636740000 [modified] => 1636737384 ) [title] => Kuleba: Fehéroroszországban nem migránsválság van, hanem Oroszország Európa elleni hibrid háborúja [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=33461&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 33461 [uk] => 33465 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 33463 [image] => Array ( [id] => 33463 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [original_lng] => 24594 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-2.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1636730249:3 [_thumbnail_id] => 33463 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5436 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d97139877b675fb5dd396240faed2c06] => [_oembed_time_d97139877b675fb5dd396240faed2c06] => 1645324653 [_oembed_349071a0c583822c6056adc4d5a77e0b] =>
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.