Az észt hatóságok lezárták a határ egy olyan útszakaszát is, amely röviden orosz területen halad át, miután a múlt héten szokatlanul nagy létszámú orosz katona jelent meg a környéken.
Az incidensről először az észt határőrség számolt be, a két ország közös határának egy szakaszáról, amelyet Saatse-csizmának (Saatse Boot) neveznek. A szolgálat október 10-én közölte, hogy átlagon felüli számú, maszkot és terepszínű egyenruhát viselő orosz katonát észleltek az úton, amely áthalad az orosz területen.
Igor Taro észt belügyminiszter beszámolója szerint az orosz katonák október 11-re elhagyták a térséget, ugyanakkor közölte, hogy nagyjából egy kilométer hosszú útszakasz biztonsági okokból még néhány napig zárva marad.
„Nincs közvetlen háborús fenyegetés. Ezt az észt védelmi erők folyamatosan megerősítik. A Saatse-csizma incidens nem változtatott a helyzeten” – idézte a Postimees a minisztert.
Margus Tsahkna külügyminiszter október 12-én az X-en közzétett bejegyzésében szintén igyekezett csillapítani az aggodalmakat, mondván, hogy a helyzetet „túlzottan felnagyították”.
A Saatse-csizma a két ország délkeleti határán található, és különlegessége, hogy az útszakasz röviden orosz területen halad át. Az észtek ezen a szakaszon útlevél- vagy vámellenőrzés nélkül haladhatnak át rajta, amennyiben nem állnak meg az orosz oldalon.
Az Ukrajna elleni orosz invázió óta Észtország – más Oroszországgal határos országokhoz hasonlóan – egyre nagyobb aggodalommal figyeli a lehetséges „hibrid hadviselési” taktikákat, amelyekkel Moszkva tesztelheti az észt védekezést – írja az RFERL.
A 2014-es események jutottak az eszükbe
A lap cikke szerint 2014 márciusában Oroszország maszkos, terepszínű katonákat küldött a Krím-félszigetre, hogy elfoglalják és megszállják a kulcsfontosságú létesítményeket. Ez később a félsziget teljes megszállásához és annektálásához vezetett. Arra is emlékeztetnek, hogy 2024-ben orosz hatóságok eltávolítottak két tucat bóját a Narva folyó mentén, amelyek a két ország határát jelezték.
[type] => post [excerpt] => Az észt hatóságok lezárták a határ egy olyan útszakaszát is, amely röviden orosz területen halad át, miután a múlt héten szokatlanul nagy létszámú orosz katona jelent meg a környéken. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1760525400 [modified] => 1760518444 ) [title] => Még mindig sok az orosz katona az észt határnál [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165685&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 165685 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 165686 [image] => Array ( [id] => 165686 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak.png [original_lng] => 1283182 [original_w] => 1296 [original_h] => 817 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak-300x189.png [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak-768x484.png [width] => 768 [height] => 484 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak-1024x646.png [width] => 1024 [height] => 646 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak.png [width] => 1296 [height] => 817 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak.png [width] => 1296 [height] => 817 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/katonak.png [width] => 1296 [height] => 817 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1760507646:5 [_thumbnail_id] => 165686 [_edit_last] => 5 [views_count] => 753 [_algolia_sync] => 454068184002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1275082 [1] => 262153 [2] => 24244 ) [tags_name] => Array ( [0] => észt határ [1] => határlezárás [2] => orosz hadsereg ) ) [1] => Array ( [id] => 86575 [content] =>
Arnoldas Abramavicius, Litvánia belügyminiszter-helyettese közölte, hogy a hatból két határátkelőhelyet lezárnak a Belarusszal közös határukon – írja a The Guardian.
A tisztviselő az orosz Wagner-csoport jelenlétével indokolta a Sumskónál és Tvereciausnál lévő átkelőhelyek lezárását. A döntést hivatalosan csak a jövő héten hozzák meg.
A The Guardian szerint nincs kizárva az sem, hogy a két ország végül az összes átkelőhelyet lezárja Belarusz felé, jelenleg is fontolgatnak egy ilyen forgatókönyvet.
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk