Array
(
[count_posts] => 7
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjc5NjM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 151524
[content] =>
A magyar Országgyűlés hétfői ülésén letette a képviselői esküt Rónai Sándor, aki Gyurcsány Ferenc lemondása után kapott mandátumot a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójában.
Dobrev Klára május 8-án bejelentette, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke lemond a párt vezetéséről, az országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, és a választáson sem indul. Az európai parlamenti képviselő emellett közölte azt is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel. A párt vezetését hamarosan Dobrev Klára veheti át.

Molnár Csaba, a DK ideiglenesen elnöke a Gyurcsány Ferenc lemondását követő sajtótájékoztatón elárulta, hogy a korábbi pártelnök parlamenti mandátumát Rónai Sándor kapja.
Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció alapító tagja, 2019–2024 között európai parlamenti képviselő, azt megelőzően a párt szóvivője, valamint Pest megyei önkormányzati képviselő.
Kövér László hétfőn azt is bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc után Sebián-Petrovszki László vette át a DK frakciójának vezetését. Molnár Csaba ezzel kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, hogy politikai értelemben Dobrev Klára vezeti a frakciót, míg közjogi értelemben Sebián-Petrovszki Lászlóé a pozíció.
Miért nem Dobrev Klára kapta Gyurcsány Ferenc mandátumát?
Molnár Csaba a korábban említett sajtótájékoztatón kitért arra is, Dobrev Klára készen állt arra, hogy akár azonnal a magyar parlamentben folytassa munkáját, de van egy furcsa jogi helyzet: a szabályozás homályos abban a kérdésben, hogy aki képviselői mandátumot szerzett, majd erről lemondott, az később ezt a mandátumot visszaveheti-e. Márpedig Dobrev Klára 2022-ben az ellenzéki listáról országgyűlési mandátumot is szerzett, amelyről lemondott. A jogászoknak inkább az volt a szakmai álláspontja, hogy ez nem lehetséges.
[type] => post
[excerpt] => A magyar Országgyűlés hétfői ülésén letette a képviselői esküt Rónai Sándor, aki Gyurcsány Ferenc lemondása után kapott mandátumot a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1747741500
[modified] => 1747695058
)
[title] => Máris megvan Gyurcsány Ferenc utódja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151524
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151525
[image] => Array
(
[id] => 151525
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba.jpg
[original_lng] => 211284
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/molnar-csaba.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1747684266:12
[_thumbnail_id] => 151525
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1488
[_algolia_sync] => 1023515046002
[_oembed_86d6a9b3e1c0252b07bc3856cecd1403] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4601
[1] => 7963
[2] => 683
[3] => 55969
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Demokratikus Koalíció
[1] => Gyurcsány Ferenc
[2] => lemondás
[3] => utód
)
)
[1] => Array
(
[id] => 150188
[content] =>
Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a közösségi oldalán közölte, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a DK éléről – sőt, a pártelnökség mellett az országgyűlési képviselői, valamint a frakcióvezetői mandátumáról is lemond, és a 2026-os választáson sem fog elindulni, teljesen visszavonul a közélettől. A bejegyzés végén emellett arról is írt Dobrev Klára, hogy véget ért a több évtizedes házassága Gyurcsány Ferenccel.
„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul. Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége” – írta közösségi oldalán Dobrev Klára egy bejegyzésben, amelyet „Változás” címmel tett közzé.

Hozzátette:
„Az elnök döntését az Elnökség tudomásul vette. Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét. Mindenkinél jobban megérdemli ezt. Mi lesz ezután? Új elnökválasztás és új elnök.”
Dobrev Klára azt írta: a döntés előzményeként a DK-n belül sokat beszéltek arról, hogy hogy „mi lenne a legjobb Magyarországnak, a magyar baloldalnak, a DK-nak, nekünk”, és ezt követően született meg a döntés Gyurcsány Ferenc lemondásáról, amelyet aztán a DK elnöksége is elfogadott.
Közlése szerint csütörtöktől kezdve az új elnök megválasztásáig tartó időszakban Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja. „Döntöttünk, változunk. A változás lehet jó is, a változás jelenthet lehetőséget is, mert nem minden rossz, ami ismeretlen” – fogalmazott Dobrev Klára, aki a lemondás mellett azt is bejelentette a Facebook-posztjában, hogy véget ért a házasságuk is Gyurcsány Ferenccel.
„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk” – írta erről.
„Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dolgok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk. A válásról a továbbiakban egyikünk sem fog nyilvánosan beszélni, ez a legbelsőbb magánügyünk. Közösen arra kérünk mindenkit, a sajtót is, hogy ezt fogadják el, tartsák tiszteletben” – tette hozzá Dobrev Klára.
My Website
Gyurcsány Ferenc a maga részéről ugyan még nem posztolt ezekről az ügyekről a közösségi oldalán (és a fentiek alapján valószínűsíthető, hogy a válásról nem is fog posztolni, legfeljebb a lemondásról).
A Demokratikus Koalíció elnökénél az utóbbi hetekben még nem volt jele annak, hogy lemondásra, vagy a közéletből való távozásra készülne. Két héttel ezelőtt, április 23-án például még arról írt, hogy a DK teljesítette a 2026-os induláshoz szükséges feltételeket.
Három évtizede voltak házasok
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 1994 augusztusában, a balatonőszödi kormányüdülőben ismerkedtek meg. Gyurcsány akkoriban egy balatonszemesi villában nyaralt második feleségével és két fiával – onnan járt be a kormányüdülőbe, Szilvásy György akkor MSZP-s államtitkárhoz, aki Dobrev Klára anyjával, Apró Piroskával tartózkodott ott. Két hónap múlva Gyurcsány elhagyta akkori feleségét és összeköltözött Dobrevvel, később pedig össze is házasodtak. Házasságukból három gyermekük született: 1996-ban Anna, 1997-ben Tamás, majd 2015-ben Márton.
A Mandiner szerint Dobrev Klára öt éve, 2020-ban még arról beszélt, hogy jól működik a kettejük kapcsolta. Akkor Dobrev azt mondta egy interjúban: „Én imádok Gyurcsány Ferenc felesége lenni. Valószínűleg annak köszönhető az is, hogy jól működik a házasságunk és nagyon intenzív a kapcsolatunk, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk is, benne a politika, általában a közélet.”
[type] => post
[excerpt] => Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a közösségi oldalán közölte, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a DK éléről – sőt, a pártelnökség mellett az országgyűlési képviselői, valamint a frakcióvezetői mandátumáról is lemond, és a 2026-...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746730800
[modified] => 1746727087
)
[title] => Gyurcsány Ferenc lemond minden tisztségéről, és elválik Dobrev Klárától
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=150188&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150188
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 150189
[image] => Array
(
[id] => 150189
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany.png
[original_lng] => 681360
[original_w] => 986
[original_h] => 494
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany-300x150.png
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany-768x385.png
[width] => 768
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany.png
[width] => 986
[height] => 494
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany.png
[width] => 986
[height] => 494
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany.png
[width] => 986
[height] => 494
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dobrev-gyurcsany.png
[width] => 986
[height] => 494
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1746716288:12
[_thumbnail_id] => 150189
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2435
[_algolia_sync] => 984457674002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 13877
[1] => 7963
[2] => 41875
[3] => 263226
[4] => 95950
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dobrev Klára
[1] => Gyurcsány Ferenc
[2] => lemond tisztségéről
[3] => válás
[4] => visszavonulás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 35162
[content] =>
17 éve, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett baloldal aljas kampányt indított a külhoni magyar nemzetrészek ellen, és elárulta a határon túli magyarokat, mondja Brenzovics László, a KMKSZ elnöke.
2004. december 5-én Magyarországon népszavazást tartottak arról, hogy a külhoni magyarok egyszerűsített eljárással kaphassanak magyar állampolgárságot. A Fidesz kiállt a határon túli magyarok mellett, viszont az akkor regnáló Gyurcsány-kormány „hazugságkampánya” azzal riogatta az anyaországiakat, hogy ha állampolgárságot kapnak a külhoni magyarok, százezrek települnének át, ami sok milliárd forintos terhet jelentene az ország számára.
[type] => post
[excerpt] => 17 éve, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett baloldal aljas kampányt indított a külhoni magyar nemzetrészek ellen, és elárulta a határon túli magyarokat, mondja Brenzovics László, a KMKSZ elnöke.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1638898380
[modified] => 1638898259
)
[title] => Brenzovics László: Gyurcsány Ferenc és a baloldal 17 éve árulta el a magyar nemzetet (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=35162&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35162
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 35163
[image] => Array
(
[id] => 35163
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo.jpg
[original_lng] => 84346
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/brenzovics-laszlo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1638891072:10
[_oembed_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] =>
[_oembed_time_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] => 1638891016
[_thumbnail_id] => 35163
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3321
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_078f8cbf98ad37a531873589637f3a64] =>
[_oembed_time_078f8cbf98ad37a531873589637f3a64] => 1638891063
[_oembed_deb519c95199e0b3bebaa22ea5f0800f] =>
[_oembed_time_deb519c95199e0b3bebaa22ea5f0800f] => 1638891063
[_oembed_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] =>
[_oembed_time_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] => 1639261905
[_oembed_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] =>
[_oembed_time_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] => 1639261905
[_oembed_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => {{unknown}}
[_oembed_dad6ca8198d56fc13d298c0133c71e43] =>
[_oembed_time_dad6ca8198d56fc13d298c0133c71e43] => 1640363785
[_oembed_44882579a44cefa760a473886c7c4097] =>
[_oembed_time_44882579a44cefa760a473886c7c4097] => 1646154121
[_oembed_1d3a17711a3112dde57fee99dd43c45e] =>
[_oembed_time_1d3a17711a3112dde57fee99dd43c45e] => 1647283890
[_oembed_430d5fcc6544f37417b47ed10b2640ab] =>
[_oembed_time_430d5fcc6544f37417b47ed10b2640ab] => 1648555573
[_oembed_588cb084aa397d63896f22aad99f8799] =>
[_oembed_time_588cb084aa397d63896f22aad99f8799] => 1669816117
[_oembed_d2aff4f1fa9ce739a085eb810e4534b8] =>
[_oembed_time_d2aff4f1fa9ce739a085eb810e4534b8] => 1669816118
[_oembed_4cac4d0ac48f17a7cd230b7824e7c33e] =>
[_oembed_time_4cac4d0ac48f17a7cd230b7824e7c33e] => 1670345118
[_oembed_de51e40fa2672aa166d117bf6de8169f] =>
[_oembed_time_de51e40fa2672aa166d117bf6de8169f] => 1681130213
[_oembed_62c84ec77edf9425433ce9d0cef41e98] =>
[_oembed_time_62c84ec77edf9425433ce9d0cef41e98] => 1681130213
[_oembed_88930033b7c621c839f8da8a48379b48] =>
[_oembed_time_88930033b7c621c839f8da8a48379b48] => 1685687902
[_oembed_77a3b4688138023fb8fa210231cf4f33] =>
[_oembed_time_77a3b4688138023fb8fa210231cf4f33] => 1686577646
[_oembed_909aea844ba18a536df4670218674931] =>
[_oembed_time_909aea844ba18a536df4670218674931] => 1688993853
[_oembed_e3212f04dbf35a9ccc37ae22273bc251] =>
[_oembed_time_e3212f04dbf35a9ccc37ae22273bc251] => 1712986763
[_oembed_69d9f2408c60670b471cdecc0f84b394] => {{unknown}}
[_oembed_2c981e6e3a86834625980b1ab6147066] => {{unknown}}
[_oembed_1d95dc0a6d42e05beffcdb272113fbb0] => {{unknown}}
[_oembed_c7301a0c632681e8f2cdd2549f1d0900] => {{unknown}}
[_oembed_3ef6e1948a9b4c145882fafbcba320c5] =>
[_oembed_time_3ef6e1948a9b4c145882fafbcba320c5] => 1737274771
[_oembed_e67cf165c81dd26cc4c2fb84c55e474b] =>
[_oembed_time_e67cf165c81dd26cc4c2fb84c55e474b] => 1739385266
[_algolia_sync] => 831514296002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 35053
[1] => 86
[2] => 7963
[3] => 28800
)
[tags_name] => Array
(
[0] => árulás
[1] => Brenzovics László
[2] => Gyurcsány Ferenc
[3] => magyar nemzet
)
)
[3] => Array
(
[id] => 19879
[content] =>
Jönnek! Felvenni a nyugdíjat, vásárolni, és a hírek szerint oltakozni is – háborodott fel Vadai Ágnes a Demokatikus Koalíció (DK) szerdai online sajtótájékoztatóján.
Elmondása szerint elsősorban a magyar–ukrán határon érkeznek a határon túliak a koronavírus elleni oltásért. Szerinte Magyarország nem hívta le az uniós vakcinákat, arra viszont nem tért ki, hogy már egymillió fölött van a beoltottak száma. Vadai Ágnes azt sem tudja, mennyi oltóanyagot kötött le a kormány, illetve, hogy számoltak-e a határon túli magyarok számára elérhető vakcinákkal. Magyarország egyébként eddig 31 millió adag vakcinát kötött le, ez nyilvánosan elérhető bárki számára a koronavirus.gov.hu weboldalon.

„Mi nem tartjuk igazságosnak emberek kezébe adni a döntést a haza sorsáról, akik soha nem éltek itt, nem itt nevelnek gyereket, nem itt fizetnek adót, és semmilyen formában nem viselik a döntésük következményét” – kelt ki a határon túli magyarok ellen kedden közösségi oldalán Arató Gergely.
A DK másik országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy pártja továbbra is elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.
– Gyurcsány Ferenc vezette miniszterelnökként 2004-ben azt a kampányt, amely zsigeri ösztönökre építve igyekezett őket kirekeszteni a magyar nemzetből – mondta el a Magyar Nemzetnek korábban a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a jelenségről. Németh Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány pártja még 2018 márciusában is olyan kampányvideót készített, amelyben a kolozsvári magyarokat arctalan bűnözőkként ábrázolta.
– Fekete-Győr András nem egy alkalommal arra biztatta szimpatizánsait, hogy a választásokon a magyar pártokkal szemben román vagy szlovák pártokra adják le voksaikat – folytatta a felsorolást Németh Zsolt. – A magyarországi baloldalnak ma Gyurcsány Ferenc az igazi vezére, a Momentum lényegében a DK ifjúsági tagozata. Ez nem több, mint színjáték, és meggyőződésem, hogy a határon túli magyarok is jól tudják ezt – tette világossá az országgyűlési képviselő.
[type] => post
[excerpt] => Jönnek! Felvenni a nyugdíjat, vásárolni, és a hírek szerint oltakozni is – háborodott fel Vadai Ágnes a Demokatikus Koalíció (DK) szerdai online sajtótájékoztatóján.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1615391220
[modified] => 1615390143
)
[title] => Tovább támadja a határon túli magyarokat a DK
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19879
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 19880
[image] => Array
(
[id] => 19880
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany.jpg
[original_lng] => 347855
[original_w] => 1920
[original_h] => 1281
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany.jpg
[width] => 1920
[height] => 1281
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/vadai-gyurcsany.jpg
[width] => 1920
[height] => 1281
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1615382943:12
[_thumbnail_id] => 19880
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5673
[_oembed_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] =>
[_oembed_time_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] => 1615382860
[_oembed_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] =>
[_oembed_time_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] => 1615382860
[_oembed_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => Orbán a legnagyobb bajban árulta el a magyarokat!Miközben itthon százezrek válnak munkanélkülivé, és cégek tízezrei mennek tönkre, a kormány 36 milliárdot költ a határon túli gazdaság támogatására. Kövesd élőben, és oszd meg Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóját!????
Posted by Demokratikus Koalíció on Wednesday, May 20, 2020
[_oembed_time_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => 1615382860
[_oembed_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura....
Posted by Gyurcsány Ferenc on Saturday, August 1, 2020
[_oembed_time_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => 1615384024
[_oembed_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] =>
[_oembed_time_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] => 1639260032
[_oembed_2c981e6e3a86834625980b1ab6147066] => {{unknown}}
[_oembed_b040e6aff029614ac297d258e1f7c3f6] => {{unknown}}
[_oembed_6939d09c09d41ea57eb6e2cfc3eb87e8] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202618254001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4601
[1] => 22190
[2] => 7963
[3] => 21115
[4] => 21113
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Demokratikus Koalíció
[1] => gyűlölködés
[2] => Gyurcsány Ferenc
[3] => határon túli magyarság
[4] => Vadai Ágnes
)
)
[4] => Array
(
[id] => 19116
[content] =>
A Gyurcsány-párt egyik politikusa, Vadai Ágnes is elkezdett uszítani a határon túli magyarok ellen. A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, országgyűlési képviselője a közösségi oldalán azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogatással épült a székelyföldi Marosszentgyörgyön egy műjégpálya.
Vadai a témát összekötve a Tisza magyarországi szakaszának a szennyezettségével, kétértelműen arra utalt, hogy „ami Romániából jön, az minden mocsok”. Egy másik bejegyzésében pedig – szokásához híven – a kárpátaljai nyugdíjasokat támadta, visszahozva a Gyurcsány-párt unalomig ismert kommunikációs paneljét „az ukrán nyugdíjüzletről”, leukránozva ezáltal a kárpátaljai magyarokat. Ahogy közelednek a 2022-es magyar parlamenti választások, a Gyurcsány listájára felkéredzkedő baloldali politikusok részéről láthatóan egyre inkább fog erősödni a magyarellenes hangulatkeltés a határon túliak ellen.

Első Facebook-posztjában, kedden az erdélyi magyarokat támadta. Vadai arról értekezett, hogy múlt héten az erdélyi, székelyföldi Marosszentgyörgyön egy fedett műjégpályát adtak át, amelynek megépítését a magyar kormány 264 millió forinttal támogatta.
A Gyurcsány-párti politikus felhívta rá a figyelmet, hogy 2016 óta ez a negyedik, magyar kormányzati támogatással létesült székelyföldi műjégpálya, a mostanit építtető alapítvány elnöke pedig Tánczos Barna (RMDSZ), Románia környezetvédelmi minisztere. Arról azonban nem írt Vadai, hogy Tánczos Barnát csak 2020. december 23-án nevezték ki környezetvédelmi miniszterré, az általa vezetett alapítvány pedig már 5 évvel ezelőtt eltervezte a marosszentgyörgyi műjégpálya megépítését, ennek tehát köze sincs az RMDSZ-es politikus miniszteri tisztségéhez.
Továbbá közzétett egy fényképet a Tiszának egy meg nem nevezett magyarországi szakaszáról, ami láthatóan szennyezett.
Vadai ezt a következőképpen kommentálta: „Őszintén remélem, hogy a kedélyeskedő avató közben azért megvitatták az alábbi kép tragédiáját, meg azt, hogy a magyar adófizetők által adott pénz egy részét talán arra kellene költeni, hogy ne jöjjön a Tisza magyarországi szakaszára például Romániából se minden mocsok!”
Gyurcsány politikusa kétértelműen és áthallásosan fogalmazott, ami közvetett utalásként úgy értelmezhető, hogy „ami Romániából jön, az minden mocsok”, tehát ez akár az emberekre is vonatkozhat.

Érdekes módon Vadai Ágnes a Tisza szennyezettségét akkor nem kifogásolta, amikor a bukaresti Környezetvédelemi Minisztériumot román politikusok vezették, ez csak azt követően jutott eszébe, hogy 6 év után először ismét magyar politikus került a miniszteri székbe.
A DK-s képviselő bejegyzésében az sincs megemlítve, hogy a Tiszának csak egy nagyon kis szakasza érinti Romániát, az is a román–ukrán határon, a folyó pedig a mai Ukrajna területéről ered, és a belekerült szennyeződés többsége is onnan származik.
Vadainak a retorikai fogása gyűlöletkeltésként értelmezhető az erdélyi magyarok irányába, ahogy közelednek a 2022-es magyarországi választások pedig egyre több ilyen jellegű megnyilvánulásra lehet számítani a Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök vezette baloldal részéről.
Ezt a vélekedést támasztja alá a Jobbik egyik országgyűlési képviselőjének, Stummer Jánosnak a gyűlöletkeltése is. Stummer is a közösségi oldalán uszított az erdélyi magyarok ellen, Vadaihoz hasonlóan kifogásolva azt, hogy magyar kormányzati támogatással épült meg a már sokat említett marosszentgyörgyi műjégpálya.
Vadai Ágnesnek a keddi napja sem telhetett el úgy, hogy nem uszít a határon túliak ellen, ezúttal a kárpátaljai magyarokat pécézte ki magának. A közösségi oldalára írt bejegyzésében nincs semmiféle újdonság, csupán visszahozta a Gyurcsány-párt unalomig ismert kommunikációs paneljét „az ukrán nyugdíjüzletről”, leukránozva ezáltal a kárpátaljai magyarokat.
Mindezen magyarellenes hangulatkeltés része a Gyurcsány Ferenc parlamenti listájára felkéredzkedő politikusok magyarellenes gyűlöletkampányának, amely várhatóan csak fokozódni fog a választások közeledtével. A baloldali politikusok részéről arra lehet számítani, hogy soha nem látott intenzitással fogják támadni az erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, illetve felvidéki magyarokat, ennek érdekében pedig az ál- és rémhírterjesztéstől sem riadnak majd vissza.
[type] => post
[excerpt] => A Gyurcsány-párt egyik politikusa, Vadai Ágnes is elkezdett uszítani a határon túli magyarok ellen. A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, országgyűlési képviselője a közösségi oldalán azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogat...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613850540
[modified] => 1613829453
)
[title] => Indul a kampány Magyarországon: „Ukrán nyugdíjüzlettel” és „román mocsokkal” uszít Vadai
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19116&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19116
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 19118
[image] => Array
(
[id] => 19118
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes.jpg
[original_lng] => 136517
[original_w] => 800
[original_h] => 534
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/vadai-agnes-gyurcsany-ferenc-arckifejezes.jpg
[width] => 800
[height] => 534
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1613822254:12
[_thumbnail_id] => 19118
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6497
[_oembed_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] =>
[_oembed_time_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] => 1613822255
[_oembed_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] =>
[_oembed_time_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] => 1613822256
[_oembed_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura....
Posted by Gyurcsány Ferenc on Saturday, August 1, 2020
[_oembed_time_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => 1613822256
[_oembed_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => Orbán a legnagyobb bajban árulta el a magyarokat!Miközben itthon százezrek válnak munkanélkülivé, és cégek tízezrei mennek tönkre, a kormány 36 milliárdot költ a határon túli gazdaság támogatására. Kövesd élőben, és oszd meg Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóját!????
Posted by Demokratikus Koalíció on Wednesday, May 20, 2020
[_oembed_time_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => 1613822256
[_oembed_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] =>
[_oembed_time_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] => 1639888780
[_oembed_2c981e6e3a86834625980b1ab6147066] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202617116001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4601
[1] => 7963
[2] => 21115
[3] => 21114
[4] => 21113
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Demokratikus Koalíció
[1] => Gyurcsány Ferenc
[2] => határon túli magyarság
[3] => uszítás
[4] => Vadai Ágnes
)
)
[5] => Array
(
[id] => 8929
[content] =>
Alpári stílusban megírt Facebook-posztban támadja Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház Főigazgatóját és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezőjét Gyurcsány Ferenc egykori magyar miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke.
A 2004. december 5-i kirekesztő, a külhoni magyarságot megtagadó szavazásról és a 2006-os szemkilövetésről elhíresült egykori kormányfő azzal fenyeget, hogy „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”
[type] => post
[excerpt] => A 2004. december 5-i kirekesztő, a külhoni magyarságot megtagadó szavazásról és a 2006-os szemkilövetésről elhíresült egykori kormányfő azzal fenyeget, hogy Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben föl...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1596454080
[modified] => 1596545132
)
[title] => Alpári stílusban támadja Vidnyánszky Attilát Gyurcsány (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=8929&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8929
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 8930
[image] => Array
(
[id] => 8930
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany.jpg
[original_lng] => 281872
[original_w] => 1515
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/csotany.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1596534332:10
[_thumbnail_id] => 8930
[_oembed_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] =>
[_oembed_time_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] => 1596436693
[_edit_last] => 10
[views_count] => 8824
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura....
Опубліковано Gyurcsány Ferenc Субота, 1 серпня 2020 р.
[_oembed_time_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => 1596443283
[_oembed_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] =>
[_oembed_time_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] => 1596534332
[_oembed_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] =>
[_oembed_time_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] => 1639344685
[_oembed_b040e6aff029614ac297d258e1f7c3f6] => {{unknown}}
[_oembed_6939d09c09d41ea57eb6e2cfc3eb87e8] => {{unknown}}
[_oembed_2c981e6e3a86834625980b1ab6147066] => {{unknown}}
[_oembed_ee61f7e6ff8381fcb5edb6a0c731f291] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831459498002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7963
[1] => 7964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gyurcsány Ferenc
[1] => Vidnyánszky Attila
)
)
[6] => Array
(
[id] => 8913
[content] =>
A véreskezű kommunista Apró Antalnak a dolgozó magyar néptől „ingyen kapott” villájából, az újabban már Klárika unokája, meg annak Feri férje által demokratikusan belakott (összecapcarált) fellegvárából, a pénz- és hatalom utáni kénköves sóvárgásból összegyúrt Gyurcsány ultimátumot küldött le az aljanépnek és vezetőjének.

Szokás szerint az általános iskolai fogalmazás elnéző mércéjét sem közelítő hadüzenet persze, nemcsak ezért szánalmas, hanem azért, mert a francia utópisztikusokat is lepipálva vázolja fel kurta és zavaros ecsetvonásokkal (kriksz-krakszokkal) a demokratikus, azaz számonkérő Gyurcsányi jövő közeledtét.
Lázas vágyálmaitól űzetett legújabb agymenése most azért kívánkozott ki belőle, mert szerinte: „Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából.” Később önmagától elragadtatva a jelszót is kiadja: „Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”
Eltökélt és elbizakodott jövőbelátását vélhetően megerősíti benne annak a rövid hírecskének mondandója is, miszerint Fletó az utóbbi időben bokros /több/ pártelnöki teendői közepette is képes volt a vagyonát megtízszerezni. Úgy gondolja tehát, hogy Orbánnal ellentétben belőle úgysem lehet földönfutó.
Pedig, leszámítva az így-úgy összelapátolt anyagiakat, már most is az: egy erkölcsileg, emberileg és politikailag lenullázott földönfutó. A moliéri Harpagon, a hiteltelen, széllel-bélelt köpönyeg (libernyák) forgató, aki az Istent, a hazát, meg a magyar szabadságot úgy veszi a szájára, mint bigott ateista, mint eleinte még Moszkva, de újabban már Brüsszel bérenc hazafia és aki a magyar szabadságot gumibottal, vízágyúval, meg szemkilövetéssel öldöste, miközben a magyar kultúrát aszerint ápolta, hogy például Wass Albert földi maradványait nem engedte honi sírba eltemetni.
Gyurcsány újabb gyermeknapi előadásában mégis azt játssza el, hogy ő „higgadtan, racionálisan és szárazon” addig futja hazamentő sajátságos köreit, amíg az Adjon Istennel köszönők tábora és azok vezetői földön futókká nem válnak.
Arra az anyaföldre tetszik gondolni kedves KISZ, DEMISZ, MSZP és DK elnök úr, amelyen ön már csak legfeljebb csúszni-mászni képes? Publius Syrust idézve: „A holnap a tegnap tanítványa.” Merészen úgy gondolja, hogy önből a kommunizmus, meg a liberalizmus tegnapok tanítványából a magyar holnap üstököse lehet?
Magvas és igényesnek szánt hadüzenetére hasonló emelkedettséggel had hívjam Goethét segítségül: „A csúszó-mászók sosem botlanak meg” – írta egy helyütt a nagy német.
De felegyenesedni sem tudnak a földről soha – teszem hozzá én a kis: Franka Tibor
[type] => post
[excerpt] => A véreskezű kommunista Apró Antalnak a dolgozó magyar néptől „ingyen kapott” villájából, az újabban már Klárika unokája, meg annak Feri férje által demokratikusan belakott (összecapcarált) fellegvárából, a pénz- és hatalom utáni kénköves sóvárgásb...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1596310665
[modified] => 1596313286
)
[title] => Magyarország: Gyurcsány, a földi sikló
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=8913&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8913
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 8914
[image] => Array
(
[id] => 8914
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf.png
[original_lng] => 1415140
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf-300x158.png
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf-768x403.png
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf-1024x538.png
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/gyf.png
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1596302486:12
[views_count] => 9645
[_thumbnail_id] => 8914
[_oembed_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura....
Опубліковано Gyurcsány Ferenc Субота, 1 серпня 2020 р.
[_oembed_time_f3246cdb3571417067417c3cd9e0c736] => 1596299866
[_oembed_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => Orbán a legnagyobb bajban árulta el a magyarokat!Miközben itthon százezrek válnak munkanélkülivé, és cégek tízezrei mennek tönkre, a kormány 36 milliárdot költ a határon túli gazdaság támogatására. Kövesd élőben, és oszd meg Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóját!????
Опубліковано Demokratikus Koalíció Середа, 20 травня 2020 р.
[_oembed_time_1926ddf62b4a072c02ab4505d2d48d90] => 1596299867
[_edit_last] => 12
[_oembed_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] =>
[_oembed_time_2013d90df9e6f98715fb386986892b7e] => 1597746663
[_oembed_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] =>
[_oembed_time_f20e7db6459d790b95d0d1cde20a66a0] => 1597746663
[_oembed_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] =>
[_oembed_time_73afcf2e2f95c3d7f761adbe063f7f04] => 1639344685
[_oembed_ee61f7e6ff8381fcb5edb6a0c731f291] => {{unknown}}
[_oembed_2c981e6e3a86834625980b1ab6147066] => {{unknown}}
[_oembed_de3001664ff880f2829eaa73e8732910] => {{unknown}}
[_oembed_b040e6aff029614ac297d258e1f7c3f6] => {{unknown}}
[_oembed_6939d09c09d41ea57eb6e2cfc3eb87e8] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202611446001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 17
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Sürgős
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4601
[1] => 7963
[2] => 7964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Demokratikus Koalíció
[1] => Gyurcsány Ferenc
[2] => Vidnyánszky Attila
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 7963
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 7963
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Gyurcsány Ferenc (1 Oldal)