Több uniós tagállam jelezte, hogy nem támogatják Ukrajna gyorsított csatlakozását, így számukra elfogadhatatlan az Európai Bizottság által javasolt úgynevezett „fordított csatlakozás” terve. Eszerint Ukrajna és más tagjelölt országok először minimális kiváltságokkal lépnének be, majd fokozatosan hajtanák végre a reformokat a teljes tagság érdekében.
Március 4-én a tagállamok nagykövetei találkoztak Ursula von der Leyen kabinetfőnökével, Björn Seiberttel, aki bemutatta a Bizottság tervét Ukrajna gyorsított csatlakozására.
A nagykövetek azonban egyértelműen jelezték, hogy számukra nem elfogadható a folyamat felgyorsítása, így hiába reménykedett Volodimir Zelenszkij, 2027-re Ukrajna nem lesz az EU tagja – közölte az Index a Politico írása alapján.
Az elmúlt hetekben több tagállam is világossá tette, hogy a csatlakozásnak továbbra is érdemalapúnak kell maradnia. Friedrich Merz német kancellár például már tavaly kijelentette, hogy 2028–2034 között Ukrajna még nem lesz tag, és gyorsított csatlakozást elutasítanak Franciaország, valamint a csatlakozási tárgyalásokat akadályozó Magyarország vezetői is.
Ursula von der Leyen február 24-én Kijevben is azt mondta, hogy a 2027-es csatlakozás nem lehetséges.
A Politico szerint a szerdai vacsorán négy nagykövet egyértelműen elutasította a fordított csatlakozást, így a terv gyakorlatilag meghiúsult.
Egy diplomata úgy fogalmazott: „Meg akarjuk erősíteni Ukrajnát az EU-ban, de nem változtathatjuk meg az eljárásainkat, és nem szüntethetjük meg az érdemalapú rendszert.”
A tagállamok vezetői a március 19–20-i csúcson is kiállnak majd az érdemalapú csatlakozás mellett.
Jó hír Ukrajna számára, hogy a tervezet szerint a csúcsra esetleg megszűnhet a magyar vétó a 90 milliárd eurós hitel kapcsán, hiszen az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa már elfogadta azt. Bár kérdéses, hogy a Politico forrásai mi alapján feltételezik ezt így: a magyar kormány ugyanis továbbra sem hajlandó megszavazni a hitelt, amíg a Barátság kőolajvezeték nem indul újra (miközben Ukrajnában március végére államcsőd fenyeget, ahogy arról korábban Orbán Viktor is beszélt már).
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Mark Rutte holland miniszterelnöke kijelentette, nem lát lehetőséget arra, hogy Ukrajna gyorsított eljárással csatlakozzon az Európai Unióhoz – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön a Politico című amerikai hírportálra hivatkozva.
A jelentés szerint Rutte az Ukrajnával kapcsolatos negatív nyilatkozatot március 10-én tette, amikor megérkezett az EU-vezetők csúcstalálkozójára. Szerinte gyorsított eljárás elvileg nem létezik, és Ukrajna esetében sem tehető kivétel.
Mint a holland miniszterelnök kifejtette: „ez egy egyéves eljárás. Nyugat-Európa összes országa, amelyekkel kapcsolatban vagyok, azt mondják, hogy nem szabad gyorsított csatlakozási eljárás alkalmazni.”
Mark Rutte ugyanakkor teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön kijelentette, hogy nem tartja lehetségesnek Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelmének az elbírálását az Oroszországgal vívott háború idején.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.