Ezen a véleményét a Bild német kiadásának rovatvezetője, Mark Oliver Rühle fejezte ki.
Konkrétan a La Repubblica című olasz lap cikkét kommentálta, miszerint a NATO informálisan tárgyalja Ukrajna azonnali felvételét a szövetségbe, cserébe azért, hogy Kijev elutasítja az Oroszország által „megszállt” területeket.
Rühle ugyanakkor emlékeztet Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentésére, miszerint az igazságos és tartós béke elérésének egyetlen módja Ukrajnában az ukrán fegyveres erők katonai erejének garantálása, hogy „meggyőzzék Putyint” arról, hogy a csatatéren lehetetlen győzni.
A cikkíró rámutat, hogy Stoltenberg e szavai „nem mondanak ellent annak a tervnek, hogy Ukrajnát felosszák és azonnal felvegyék a NATO-ba”. Az újságíró azt is hangsúlyozza, hogy a második világháború után Németországot is hasonló módon osztották fel. A szovjet megszállási övezetben létrehozták az NDK államot, amely 1990-ig létezett.
Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára kedden egy tanácskozáson kijelentette, hogy Lengyelország a nyugat-ukrajnai területek elfoglalására készül, és hogy Kijev lengyel barátainak nincs ellenére a jelenlegi helyzet önérdekű kihasználása – tájékoztatott az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a Volga-mellék nemzetbiztonsági kérdéséről tartott tanácskozáson Patrusev azt mondta, hogy a „kijevi rezsim” partnereinek nincs ellenére, hogy önző érdekekből kihasználják a jelenlegi helyzetet, és különleges terveik vannak az ukrán területekkel kapcsolatban. „Lengyelország láthatóan már a nyugat-ukrajnai területek elfoglalására irányuló lépéseket tesz” – mondta az orosz nemzetbiztonsági főember.
Patrusev szerint az állítását alátámasztja Andrzej Duda lengyel elnök minapi kijevi látogatása, és a kijelentése, miszerint „hamarosan megszűnik a lengyel–ukrán határ”.
A hírportál felidézte, hogy május elején Duda új barátsági szerződést javasolt Lengyelország és Ukrajna között, és kijelentette, hogy a határnak a két országot egyesítenie, nem pedig megosztania kell.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025