Az Egyesült Államok már nem önti a pénzt, Ukrajnába – ellentétben „a nagyon rossz Joe Biden elnöksége idején” érvényes gyakorlattal – hanem pénzért adja el a fegyvereket, amelyekért a NATO európai tagjai fizetnek – mondta Trump.
Zelenszkij hozzátette: a fegyvereket pénzért vásárolják az Egyesült Államoktól, amit megköszönt Amerikának és azt pedig külön megköszönte Európának, hogy fizet a fegyverekért, amelyeket eljuttat Ukrajna védelmére. „Biztonsági garanciára van szüksége Ukrajnának, ennek része az ország hadseregének felfegyverzése, ez nagyon fontos.” Megjegyezte, hogy a légvédelem megerősítése is kulcsfontosságú, ebben az Egyesült Államok elsődleges szerepet játszik Patriot rakétái révén.
„Mi csináljuk a legjobb védelmi fegyvereket” – nyomatékosította Trump száz százalékosnak minősítve a rakétarendszer hatékonyságát.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter véleménye szerint az orosz védelmi miniszter nem „pihen”, hanem fegyvervásárlásról tárgyal észak-koreai látogatása során.
Washington úgy véli, hogy phenjani látogatása során Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter biztosítani kívánja Oroszország Észak-Korea általi fegyverellátását, és „erősen kétli”, hogy Sojgu Észak-Koreában „nyaral” – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter július 29-én, szombaton.
Blinken megjegyezte, hogy Oroszország a világ minden tájáról próbál fegyvereket beszerezni szövetségeseitől.
„Látjuk, hogy Oroszország kétségbeesetten keres támogatást, fegyvereket, ahol csak tud, hogy folytathassa Ukrajna elleni agresszióját. Ezt látjuk Észak-Koreában, Iránban, amely jelentős számú drónnal látta el Oroszországot, amelyeket polgári infrastruktúra megsemmisítésére és civilek megölésére használ Ukrajnában” – idézte az AFP ügynökség.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
A 16 milliárd dollár értékű amerikai védelmi megrendelések finanszírozatlanok maradhatnak, mivel az államadósság felső határának emeléséről szóló törvény korlátozza a szövetségi kiadásokat is.
Kérdéses a tankok, egy kétéltű rohamhajó beszerzésének és a támadóhelikopterek korszerűsítésének finanszírozása. Normális körülmények között ezeket a költségeket a védelmi költségvetésből finanszíroznák, azonban a korlátozások bevezetése után lehet, hogy erre nem lesz elegendő pénz.
Ukrajna kész a partnerség új formáinak fejlesztésére az USA-val a biztonsági szférában, és vizsgálja a számára szükséges fegyverzetek vásárlásának kérdését – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök pénteken Kijevben a Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel hivatalában folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón, tájékoztatott az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Az államfő hangsúlyozta, „Ukrajna kész a partnerség új formáinak fejlesztésére az USA-val a biztonsági szférában. Ezt bizonyítja a történelmi szerződés a Javelin tankelhárító rakétarendszerek megvásárlásáról.” Jelezte, az amerikai külügyminiszterrel megvitatta az ukrán haditengerészet Island osztályú naszádokkal történő erősítésének, valamint az ukrán légvédelem fejlesztésének kérdéseit, aminek kapcsán megvizsgálták az Ukrajna számára szüksége új fegyverzetek beszerzésének opcióit.
Zelenszkij azt is elmondta, hogy Ukrajna szorosan együttműködik amerikai partnereivel hadiiparának sikeres megreformálása érdekében. Meggyőződését fejezte ki, hogy ez új impulzust ad majd a kölcsönösen előnyös együttműködésre a vezető amerikai fegyvergyártó vállalatokkal. Kiemelte annak fontosságát, hogy Amerikában kétpárti konszenzus van Ukrajna támogatását illetően.
Az elnök jelezte, 2020-ban az USA Ukrajnát támogató programjainak összege 700 millió dollárt tesz ki, amiből 365 millió az ország védelmi és biztonsági kapacitásának a növelését szolgálja.
Володимир Зеленський підписав указ щодо окремих заходів, спрямованих на деокупацію та реінтеграцію Кримського півострова. Зокрема, Глава держави повідомив про те, що уряду доручено організацію та запуск «Кримської платформи», а також реалізацію заходів для розвитку й підтримки кримськотатарської мови, культури та захисту прав мешканців тимчасово окупованого Криму. «Я щиро вірю, що настане день, коли я зможу скасувати власний указ просто тому, що він втратить актуальність і Крим повернеться до складу України», – наголосив Президент.
Радий чути від @jensstoltenberg, що двері @NATO для #України відчинені. Дякую, що ви особисто й члени Альянсу підтримують нас у бажанні досягти членства у #НАТО. Наша найближча мета – ПДЧ. Ми серйозно ставимося до реформ, оскільки це насамперед зміцнення нашого оборонного сектору pic.twitter.com/mlQ8hm51Mm
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.