A német rendőrszakszervezet alelnöke szerint rengeteg jogszabály nem lett elfogadva, amelyek megerősíthették volna a közbiztonságot. Az országot fojtogató migránserőszakért a baloldali pártokat tette felelőssé.
A német rendőrszakszervezet alelnöke, Manuel Ostermann szerint a baloldali pártok elutasították azokat a jogszabályokat, amelyek csökkenthették volna a bevándorlók által elkövetett súlyos bűncselekmények számát, ezzel pedig az egész migrációs politika kudarcáért felelősek – írta a Magyar Nemzet.
Ostermann élesen bírálta a szövetségi kormánykoalíciót a migrációs politika kudarcáért, és kiemelte, hogy a belügyminiszter, Nancy Faeser figyelmen kívül hagyta a szakértői javaslatokat, és politikai okokból akadályozta a biztonsági reformokat.
Ostrom alatt áll Németország
A rendőrség egyre hangosabban követeli a kormánytól a migrációs politika átgondolását, miután az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a bevándorlók által elkövetett súlyos bűncselekmények száma. A szakszervezet vezetője kemény szavakkal bírálta a szociáldemokraták (SPD), a zöldek és a baloldal politikáját, felelőssé téve őket a közbiztonság romlásáért.
Ostermann az X-en közzétett bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy „naponta követnek el csoportos nemi erőszakokat és más súlyos szexuális bűncselekményeket”, amelyek szerinte jelentős részben a bevándorlókhoz köthetők. Az alelnök szerint a kormány lehetőséget kapott arra, hogy szigorítsa a migrációs szabályokat és biztosítsa az állampolgárok védelmét, de ehelyett politikai ideológiai szempontok vezérlik döntéseiket. Ahogy korábban megírtuk, a német parlament pénteken elutasította a CDU migrációs törvényjavaslatát, amely szigorúbb bevándorlási szabályokat vezetett volna be Németországban.
Ezek a bűncselekmények örökre megváltoztatják az áldozatok életét, és mindez elkerülhető lett volna, ha a politikai vezetés a közbiztonságot helyezi előtérbe – írta Ostermann, aki szerint a kormány tudatosan hagyta figyelmen kívül a migráció veszélyeit.
A rendőrszakszervezeti vezető különösen élesen bírálta Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminisztert, aki szerinte éveken át figyelmen kívül hagyta a rendőri szakértők figyelmeztetéseit. Ostermann szerint a belügyminiszter tudatosan hagyta figyelmen kívül azokat a javaslatokat, amelyekkel a migrációs bűncselekmények számát csökkenteni lehetett volna.
Die Menschen haben Sorgen und diese Sorgen muss man ernst nehmen. Die Maßnahmen liegen alle auf dem Tisch und über jegliche Parteigrenze hinaus muss man sich doch einig sein, dass sich die Freiheit als Fundament aus Sicherheit definiert.https://t.co/N2tSYxv17u
„Nancy Faeser hónapokon át nem volt hajlandó meghallgatni a rendvédelmi szerveket. Megkapta a szükséges szakértői véleményeket, de nem cselekedett” – mondta Ostermann egy interjúban. Az alelnök szerint a CDU múlt héten elutasított migrációs törvényjavaslata jelentős előrelépést jelentett volna a biztonsági helyzet javításában. A szigorítások között szerepelt volna a családegyesítés korlátozása és a szövetségi rendőrség hatáskörének bővítése a kitoloncolások felgyorsítása érdekében. A baloldali kormánykoalíció azonban ezt a javaslatot elutasította.
A közbiztonság romlása politikai felelősség
A rendőrszakszervezet vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az elutasított törvényjavaslat hiánya súlyos következményekkel járhat.
„Most az embereknek kell megfizetniük a politikai döntések árát. A közbiztonság romlása egyértelmű politikai felelősség” – jelentette ki Ostermann. A rendőrszakszervezet szerint különösen aggasztó, hogy
a baloldali kormányzat nemcsak a migrációs helyzetet kezeli rosszul,
hanem a rendőri szervek működését is ellehetetleníti.
Ostermann szerint a hatóságoknak nincs elég jogkörük a kitoloncolások végrehajtására, miközben a migrációs hullám fokozódik. Külön kiemelte, hogy az utóbbi hónapok tragikus esetei, köztük az aschaffenburgi kettős gyilkosság is elkerülhető lett volna, ha a döntéshozók időben lépnek.
A német kormánynak világosan el kellene magyaráznia az áldozatok hozzátartozóinak, hogy miért nem támogatták a törvényjavaslatot, amely ezt megelőzhette volna – fogalmazott Ostermann. A rendőrszakszervezet és a konzervatív ellenzék továbbra is nyomást kíván gyakorolni a kormányra, hogy szigorúbb migrációs szabályokat vezessenek be, és biztosítsák a rendvédelmi szervek hatékonyabb működését.
Die Menschen haben Sorgen und diese Sorgen muss man ernst nehmen. Die Maßnahmen liegen alle auf dem Tisch und über jegliche Parteigrenze hinaus muss man sich doch einig sein, dass sich die Freiheit als Fundament aus Sicherheit definiert.https://t.co/N2tSYxv17u
Álarcos férfiak állították meg a Claudia Sheinbaum mexikói elnökjelöltet szállító autót vasárnap, a nőt pedig felszólították, hogy tegyen lépéseket az ország déli Chiapas államában tapasztalható erőszakkal szemben – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
Miután megállították a járművet, Sheinbaum a leengedett ablakon keresztül hallgatta az álarcos férfiak mondanivalóját, akik mobiltelefonjaikkal filmezték a beszélgetést. Az elnökjelölt egyikükkel még kezet is rázott, mielőtt továbbment.
A magukat helyi lakosoknak valló férfiak elmondásuk szerint tehetetlennek érzik magukat, és a kormány nem tesz eleget a biztonság megteremtéséért.
Sheinbaumot felszólították, hogy amennyiben megválasztják elnöknek, tegyen lépéseket azért, hogy Motozintla de Mendozában, valamint a mexikói-guatemalai határ mentén lévő területen ne uralkodhasson el olyan katasztrofális helyzet, mint más régiókban.
Chiapas államban a Sinaloa és a Jalisco kartell állandó harcot vív a területekért. A bűnbandák folyamatosan próbálják erőszakkal beszervezni a helyi lakosokat, felügyelni az ember-, kábítószer- és fegyvercsempész útvonalakat, ezért többezer ember kényszerült elhagyni lakhelyét.
Sheinbaum Mexikóváros korábbi polgármestere volt, jelenleg a kormányzó Nemzeti Ujjászületési Mozgalom (Morena) párt elnökjelöltje a június 2-i mexikói választáson. A Chiapas állambeli kampánya során Sheinbaumot a hadsereg és a nemzeti gárda tagjai kísérték.
Sheinbaum később úgy fogalmazott, hogy a nem tartja valószínűnek, hogy az álarcos férfiak bármely helyi bűnszervezet tagjai lettek volna. Majd hozzátette, hogy a találkozás rendkívül furcsa volt, leginkább azért, mert az esetről az Andrés Manuel López Obrador jelenlegi elnök kormányát kritizáló sajtóorgánum számolt be először.
Die Menschen haben Sorgen und diese Sorgen muss man ernst nehmen. Die Maßnahmen liegen alle auf dem Tisch und über jegliche Parteigrenze hinaus muss man sich doch einig sein, dass sich die Freiheit als Fundament aus Sicherheit definiert.https://t.co/N2tSYxv17u