A Belügyminisztériumhoz olyan műveleti információk érkeznek, amelyek szerint „külső és belső destruktív erők” erőszakos cselekmények elkövetésére, viszály és társadalmi konfliktus szítására készülnek a három vezető ellenzéki televízió bezárása kapcsán – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál a belügyi sajtószolgálatra hivatkozva.
A sajtóközlemény által idézett Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója elmondta, hogy a belügyi csapatok készen állnak a belügyminiszter által kitűzött feladataik végrehajtására Ukrajna területi egységének megvédését és az állam belső stabilitásának a megőrzését illetően. Mint hangsúlyozta, a Belügyminisztériumban szoros figyelemmel követik az utóbbi napok fejleményeit az „ellenséges propagandatelevíziók” elnök általi betiltása és a „Kreml információs csatlósai” ellen hozott szankciós intézkedések meghozatala után. Jelezte, a belügyi tárcához olyan műveleti információk érkeznek, amelyek szerint „külső és belső destruktív erők” erőszakos cselekmények elkövetésére, viszály és társadalmi konfliktus szítására készülnek.
Skirják óva intette a „bűnös forgatókönyvek” kezdeményezőit és szervezőt, hangsúlyozva, hogy elkerülhetetlen lesz számunkra a büntetés, ha bűncselekményt követnek el az ukrán állam ellen. Egyúttal arról biztosított, hogy semmilyen esélyt nem adnak az oroszbarát ellenséges erőknek az ukrán társadalom megosztására és az ország szétszakítására.
Стурбований подіями у Вашингтоні. Впевнений, що американська демократія впорається із цим викликом. Відновити верховенство права та демократичних процедур потрібно якнайшвидше. Це важливо не лише для США, а й для України та всього демократичного світу.
?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral. Une décision logique et nécessaire. J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter. Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?. A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0