Elégedetlen az uniós migrációkezelés szigorával négy EU-tag ország: Olaszország, Görögország, Málta és Ciprus, szerintük túl nagy terhet ró rájuk, emiatt szombaton követelték az Európai Bizottság beavatkozását, írja az MTI.
Belügyminisztereik közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a teherviselés aránytalanságát érintő panaszuk ellenére továbbra is eleget akarnak tenni nemzetközi kötelezettségeiknek és az uniós szabályoknak. Emlékeztettek arra, hogy a tagországok júniusban Luxemburgban megállapodtak egy „önkéntes szolidaritási mechanizmus” megalkotásában, amelynek keretében az első évben tízezer ember helyezhető át a migrációs frontországokból a többiekbe, de a négy panaszos tagország szerint ennek a mechanizmusnak a működése „kiábrándító”.
Panaszuk szerint a mechanizmus lassú, és a tízezer fős keret nagyon kicsi ahhoz képest, ahány illegális bevándorló az idén eljutott ezekbe az országokba a Földközi-tengeren keresztül. Ez a négy ország és Spanyolország is évek óta követelik, hogy a migránsok elosztása kötelező legyen az EU-ban.
A négy ország elítéli azt a gyakorlatot, hogy csak ők lehetnek az első belépési pontok az EU-ban, és hibáztatják azokat a civilszervezeteket, amelyeknek a magánhajói a nemzeti hatóságoktól teljesen függetlenül tevékenykedhetnek a tengeren. Követelik, hogy minden tagország, amely megengedi, hogy mentő civilhajó a zászlajával közlekedjen, kötelezően gyakoroljon joghatóságot és ellenőrzést a hajók tevékenysége felett.
A négy ország követeli, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a migráció kezelését és a mentőhajók feletti ellenőrzés megteremtését célzó újabb tárgyalások elindítását.
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…