Donald Trump amerikai elnök közölte, csapata „nagyon komoly” tárgyalásokat folytat Oroszországgal a konfliktus lezárásáról, és „jelentős lépéseket” terveznek Putyinnal a béke érdekében. Trump nem árulta el, hogy pontosan kik és milyen szinten egyeztetnek az orosz féllel, és azt sem, hogy ő személyesen beszélt-e már Putyinnal – számolt be az Euronews.
Trump továbbra is bírálja Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt, és úgy véli, hogy az ukrán vezetőnek meg kellett volna állapodnia Putyinnal a háború elkerülése érdekében. Már egy korábbi interjúban gúnyosan megjegyezte, hogy Ukrajna ugyan bátor, de elsősorban az amerikai pénzügyi és katonai támogatásnak köszönheti ellenállóképességét.
Washington eddig több mint 65 milliárd dollárt küldött Kijevnek, és az amerikai támogatás jelenleg Ukrajna katonai szükségleteinek mintegy 40%-át fedezi.
Putyin orosz elnök nemrég dicsérte Trumpot, „okos és pragmatikus embernek” nevezve őt, aki elsősorban az amerikai érdekeket tartja szem előtt. Szerinte ha Trumptól nem „lopták volna el” a választást 2020-ban, akkor a 2022-es ukrajnai háború ki sem tört volna. Putyin kijelentése nyílt támogatásként is értelmezhető Trump azon állításával kapcsolatban, hogy a 2020-as választási vereségét csalás okozta, bár erre semmilyen bizonyítékot nem találtak.
Trump kampányában azt ígérte, hogy egyetlen nap alatt véget vetne az ukrajnai háborúnak, és bírálta Joe Biden kormányzatát, amiért hatalmas összegeket fordított Ukrajna támogatására. Az elnök és Putyin viszonya régóta visszás ügy, különösen a 2016-os választás óta, amikor Trump nyíltan kérte Oroszországot, hogy találja meg Hillary Clinton eltűnt e-mailjeit. Azóta is többször méltatta az orosz elnököt, sőt az ukrajnai invázió kapcsán „elég okosnak” nevezte őt.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
Az ukrajnai és az izraeli-palesztin háború, a migráció, a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján, amely a dél-olaszországi Borgo Egnaziában kezdődött csütörtökön. Az Ukrajnáról szóló délutáni egyeztetésen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz.
A szombatig tartó találkozó a G7 ötvenedik csúcsértekezlete, a hetedik, amelyet Olaszországban rendeznek.
Hat fő témakör szerepel a napirenden, ezek közül a mesterséges intelligenciát érintő pénteki szekción – első alkalommal a G7 történetében – a katolikus egyházfő, Ferenc pápa is részt vesz.
Elsőként Rishi Sunak brit miniszterelnök érkezett meg a csúcsot vendégül látó Borgo Egnaziába. A résztvevők között van a házigazda Giorgia Meloni olasz kormányfő mellett Joe Biden amerikai elnök, Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár, valamint az Európai Bizottság leköszönő elnöke, Ursula von der Leyen és Charles Michel, az Európai Tanács szintén idén távozó elnöke.
A több-, valamint kétoldalú megbeszéléseken az európai parlamenti választásokat követő helyzet is napirenden szerepel. Giorgia Meloni értésre adta, hogy az EP-választásokon aratott siker után nemzetközi és európai pozícióját kívánja erősíteni a csúcson.
Vendégként számos afrikai és arab ország is képviselteti magát, jelen van az Afrikai Unió és az Afrikai Befektetési és Fejlesztési Bank elnöke.
Az Egyesült Államok és Ukrajna egyeztetései lezárultak, és a két ország elnöke aláírja a kétoldalú biztonsági megállapodást a G7-ek olaszországi csúcstalálkozójának keretében – erősítette meg a találkozó előtt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója újságíróknak. Szó van egy 50 milliárd eurós, Ukrajnának szánt hitelcsomagról is.
António Guterres ENSZ-főtitkár a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjúban hangoztatta: a béke feltételének számít, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök lemondjon az Ukrajnától elcsatolt területekről. Ami a migrációt illeti, Guterres úgy vélte, bármilyen migrációs döntésnek figyelembe kell vennie a különbséget menekültek és migránsok között.
A csúcstalálkozó helyszínét a lehető legszorosabb biztonsági gyűrű övezi, több mint nyolcezer olasz rendőr, csendőr és más biztonsági ember szolgálatával.
A találkozót Giorgia Meloni sajtótájékoztatója zárja szombaton.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai és az izraeli-palesztin háború, a migráció, a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján, amely a dél-olaszországi Borgo Egnaziában kezdődött csütörtökön. Az... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1718290800 [modified] => 1718283698 ) [title] => Az ukrajnai háborúról és a migrációról is egyeztetést kezdtek a G7 csoport csúcstalálkozóján [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116023&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 116023 [uk] => 116000 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 116001 [image] => Array ( [id] => 116001 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [original_lng] => 72052 [original_w] => 724 [original_h] => 483 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [width] => 724 [height] => 483 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [width] => 724 [height] => 483 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [width] => 724 [height] => 483 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [width] => 724 [height] => 483 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/velyka-simka.jpg [width] => 724 [height] => 483 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1718272898:12 [_thumbnail_id] => 116001 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2944 [_oembed_13b059faba88239e22bd7aa6ca1b451e] =>
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
Öt arab ország külügyminisztere egyeztetett hétfőn Ammánban a szíriai válság rendezéséről.
Fotó: EPA/MOHAMMAD ALI
Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Irak külügyminiszterei zárt ajtók mögötti tanácskozást tartottak szíriai hivatali partnerükkel, Fejszál Mekdaddal.
A jordániai külügyminisztérium állásfoglalása szerint a megbeszélések mindenekelőtt a külföldi csapatok kivonására, a menekültek visszatérésére és a szíriai határon keresztül zajló kábítószercsempészés megfékezésére összpontosítottak.
„A menekültek önkéntes alapon történő visszatérése elsőbbséget élvez és haladéktalanul lépéseket kell tenni ennek érdekében” – olvasható a közleményben, amely szerint mindez meghatározott eljárások és világos ütemterv alapján fog megvalósulni Szíria, a fogadó országok és az ENSZ között történt egyeztetéssel.
A jordániai külügyi tárca mindemellett hangsúlyozta: Szíriától elvárják, hogy lépéseket tegyen a menekültek biztonságos hazatérének szavatolására egyebek között amnesztiarendeletek, illetve a közszolgáltatások színvonalának javításával bizonyos térségekben. A legtöbb szíriai menekült az ENSZ adatai szerint Törökországban, Jordániában, Libanonban és Irakban él.
Az évek óta tartó bojkott után az arab országok az utóbbi időben hajlandóságot mutattak arra, hogy közelebb kerüljenek Damaszkuszhoz, különösen a február eleji szíriai földrengés után.
A mostani külügyminiszteri tanácskozás egyébként az Arab Liga májusban tervezett csúcstalálkozója tükrében zajlik, aminek egyik meghatározó napirendi pontja Szíria esetleges visszafogadása lehet a szervezet tagjai közé.
Szíria tagságát 2011-ben függesztették fel, amiért a damaszkuszi vezetés aránytalan katonai erővel lépett fel a később polgárháborúvá fajuló tüntetési hullámmal szemben. Különösen Omán és az Egyesült Arab Emírségek támogatja Szíria tagságának helyreállítását.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Lloyd J. Austin az Egyesült Államok védelmi minisztere megbeszélést folytatott ukrán kollégájával Olekszij Reznyikovval, különös tekintettel az Ukrajnának rövid és hosszú távon szállítandó fegyverekről – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Austin Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Reznyikov naprakész tájékoztatást nyújtott amerikai kollégájának az ukrajnai háború menetéről. „A két katonai vezető megvitatta az Ukrajna védelmére létrehozott kapcsolattartó csoport következő ülésének napirendjét is” – áll a Pentagon közleményében.
Earlier today, I again spoke with my good friend and 🇺🇦 Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Emlékeztetőül, az Egyesült Államok kezdeményezésére 2022 áprilisában hozták létre Ukrajna védelme érdekében a kapcsolattartó csoportot. Az első találkozóra a ramsteini (Németország) amerikai katonai támaszponton került sor április végén, amely után a formátum a Ramstein nevet kapta. Az Ukrajna védelmére létrehozott kapcsolattartó csoport utolsó, negyedik ülését júliusban tartották.
Mint hírportálunk július 16-án beszámolt róla, Lloyd Austin, a Pentagon vezetője a brüsszeli Ramstein-találkozó után kijelentette, hogy Szlovákia úgy döntött, öt harci helikoptert ad át Ukrajnának, de nem közölt konkrét információkat. Egyúttal jelezte azt is, hogy Kanada, Lengyelország és Hollandia új tüzérségi eszközöket szállít Kijevnek.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Earlier today, I again spoke with my good friend and 🇺🇦 Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Joe Biden telefonon egyeztetett Hszi Csin-pinggel Tajvan kapcsán és elmondása szerint megállapodtak abban, hogy tartani fogják magukat az úgynevezett „Tajvan-megállapodáshoz” – írja a Reuters cikke alapján a Portfolio.
Biden vélhetően arra a régóta irányadó amerikai politikára gondolt, miszerint az Egyesült Államok hivatalosan a pekingi kormányt ismeri el Kína képviselőjeként, azzal a feltétellel, hogy Tajvan sorsa csakis békés eszközökkel dőlhet el.
A jelenlegi status quo részét képezi az is, hogy az Egyesült Államok ellátja Tajvant olyan eszközökkel, amelyekkel képes megvédeni magát bármilyen külső fenyegetéstől. Washington jelenleg csupán elismeri Peking álláspontját, miszerint csak egy Kína van, Tajvan szuverenitásának kérdésében azonban nem foglal állást.
Az Egyesült Államok egyúttal Tajvant is értesítette, hogy semmilyen komoly változás nem várható a sziget esetében meghirdetett amerikai irányvonalat illetően.
A feszültség azért növekedett meg a térségben, mert péntek óta összesen 148 kínai felségjelzésű repülő próbált meg behatolni a tajvani légvédelmi azonosítási zónába (ADIZ), amely eddig nem látott nyomásgyakorlásnak könyvelhető el Peking részéről.
Kína az eset kapcsán az Egyesült Államokat vádolta a feszültség növelésével, mivel Amerika Tajvan első számú fegyverellátója.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Earlier today, I again spoke with my good friend and 🇺🇦 Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Hivatalában fogadta Ljubov Nepop nagykövet asszonyt Benkő Tibor honvédelmi miniszter április 16-án, pénteken – írja a Portfolio a magyar Honvédelmi Minisztérium közleményére hivatkozva.
A tárgyaláson Ukrajna nagykövete ismertette a Kelet-Ukrajnában és a Krímben kialakult helyzetet, valamint tájékoztatott az ukrán lépésekről a kétoldalú, orosz–ukrán kapcsolatokban, továbbá a multilaterális, Észak-Atlanti és Európai Uniós fórumokon.
A honvédelmi miniszter válaszában kiemelte, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, továbbá megerősítette, hogy magyar részről elfogadhatatlan az agresszió bármilyen formáját és sürgetik, támogatják a politikai megoldást.
Benkő Tibor kiemelte: Magyarország továbbra is minden támogatást megad Ukrajnának, hogy sikerüljön legyőznie azokat a nehézségeket, amikkel most szembenéz. Ugyanakkor Budapest kiemelt figyelemmel követi a kárpátaljai magyarság helyzetét és sürgeti a vitás kérdések párbeszéd útján történő rendezését, amely alapvető eleme a két ország közötti viszonyrendszernek.
A tárgyaláson elhangzott az is, kétoldalú katonai együttműködés terén hazánk folytatja a korábban megkezdett tapasztalatcseréket és támogatásokat, kiemelve a kelet-ukrajnai harcokban megsebesült katonák magyarországi gyógykezelését. A Honvédelmi Minisztérium készen áll arra, hogy a világjárvány és az erőforrások elérhetősége függvényében megvizsgálja a további együttműködési lehetőségeket.
Mint ismeretes, Magyarország továbbra is széles körű támogatást nyújt Ukrajnának az energiaellátás, az oktatás és az egészségügy területén; amely magában foglalja – többek között – száz lélegeztetőgép rendelkezésre bocsátását a Covid-19 járvány pusztító következményeinek kezelésére.
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
Earlier today, I again spoke with my good friend and 🇺🇦 Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022