Megromlott egészségi állapotára hivatkozva kedden lemondott Rudolf Anschober zöldpárti osztrák egészségügyi miniszter.
„Az országnak olyan egészségügyi miniszterre van szüksége, aki fitt és ereje teljében tudja ezt a nem mindennapi munkát végezni, és az nem én vagyok” – mondta Anschober. A hatvanéves tárcavezetőt egy hónappal ezelőtt már kezelték keringési zavarokkal kórházban, akkor úgy tűnt, felgyógyult, de a múlt héten újra kórházba került, mert összeomlott a vérkeringése. Az orvosaival történt konzultáció után döntött úgy, hogy lemond. A koronavírus-világjárvány „nem tart szünetet, ahogy én sem tartottam az elmúlt 14 hónapban” – magyarázta lemondását a miniszter. „Túlterhelt és kimerült vagyok, a szervezetem másodszori figyelmeztető jelzését már muszáj volt komolyan vennem” – tette hozzá. Anschober köszönetet mondott elsősorban az élettársának, hogy kitartott mellette, a kollégáinak a megfeszített közös munkáért, és Werner Kogler zöldpárti alkancellárnak, aki az új miniszter kinevezéséig átveszi az egészségügyi miniszteri teendőket. Sebastian Kurz kancellár a sajtóhoz eljuttatott közleményében kiemelte Rudolf Anschober felelősségteljes munkáját, megköszönte elkötelezettségét, és gyors gyógyulást kívánt a miniszternek. Alexander Van der Bellen köztársasági elnök a Twitter közösségi portálon köszönte meg a tárcavezető fáradhatatlan munkáját, egészséget és minden jót kívánt jövőbeni tervei megvalósításához. Werner Kogler alkancellár még kedd délután bemutatta a sajtó képviselőinek az egészségügyi tárca leendő miniszterét, Wolfgang Mückstein gyakorló háziorvost, akit a köztársasági elnök hétfőn iktat majd hivatalába.
Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => A 60 éves politikusnak márciusban kórházba kellett mennie egy rosszullét után és egy hét után tudott visszatérni a hivatalába. A betegségről annyit tudni, hogy az érrendszerével van probléma. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1618330320 [modified] => 1618323146 ) [title] => Lemondott Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=21620&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 21620 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 21621 [image] => Array ( [id] => 21621 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1.jpg [original_lng] => 41719 [original_w] => 976 [original_h] => 542 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1-768x426.jpg [width] => 768 [height] => 426 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1.jpg [width] => 976 [height] => 542 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1.jpg [width] => 976 [height] => 542 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1.jpg [width] => 976 [height] => 542 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/imago0096696377h-976x542-1.jpg [width] => 976 [height] => 542 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1618312347:4 [_thumbnail_id] => 21621 [_edit_last] => 4 [views_count] => 5076 [_oembed_e5edc81bdd6c8bd7293906e09c419322] => [_oembed_time_e5edc81bdd6c8bd7293906e09c419322] => 1618312221 [_oembed_cca3200ebc88a5026a1542cb52b5d8ca] =>
Racist signboards have been erected in many locations close to mosques in the Austrian capital Vienna, sparking criticism from the Muslim community https://t.co/d93c65mhQx
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5