Az Európai Bizottság kedden közleményt tett közzé, amelyben tanulságokat fogalmaz meg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és arra vonatkozóan, hogy mit kell javítani az esetleges jövőbeli hasonló kihívások kezelése érdekében.
A bizottság a többi között szorgalmazta, hogy még idén új és továbbfejlesztett európai információs rendszernek kell létrejönnie a járvánnyal kapcsolatos információk gyűjtésére. Emellett ez év végéig egy európai fő járványügyi szakértő kinevezését és egy megfelelő irányítási struktúra kiépítését is sürgette. A bizottságnak továbbá éves felkészültségi jelentést kell készítenie, és létre kell hoznia a válsághelyzetek kezelésére szolgáló eszköztárat.
A testület kiemelten fontosnak nevezte: az EU-nak elegendő aktív kapacitással kell rendelkeznie ahhoz, hogy évente 500-700 millió adag oltóanyagot állítson elő, és az adagok fele az esetleges újabb világjárvány első hat hónapjában rendelkezésre álljon. Azt is javasolta továbbá, hogy uniós szinten összehangoltabb és kifinomultabb megközelítést kell kidolgozni a félretájékoztatás és a dezinformáció kezelésére.
Sztella Kiriakídisz egészségügyért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy a lehető leghamarabb létre kell hozni egy erős európai egészségügyi uniót.
MTI
[type] => post [excerpt] => Az Európai Bizottság kedden közleményt tett közzé, amelyben tanulságokat fogalmaz meg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és arra vonatkozóan, hogy mit kell javítani az esetleges jövőbeli hasonló kihívások kezelése érdekében. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1623845400 [modified] => 1623835743 ) [title] => Az EU intézkedéseket tervez a jövőbeli járványok elleni fellépés érdekében [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=25689&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 25689 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 24599 [image] => Array ( [id] => 24599 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [original_lng] => 148424 [original_w] => 512 [original_h] => 288 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [width] => 512 [height] => 288 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [width] => 512 [height] => 288 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [width] => 512 [height] => 288 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [width] => 512 [height] => 288 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/eu.jpg [width] => 512 [height] => 288 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1623824945:10 [_thumbnail_id] => 24599 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4387 [_oembed_df9ad50d0a4c4e8e36148de9e06e461c] => [_oembed_time_df9ad50d0a4c4e8e36148de9e06e461c] => 1663430410 [_oembed_e7a99c63eb241c659eb6e7186d1635c0] =>
Ukraine’s strength lies in its people.
In their courage, their force and enduring hope in a future of peace and prosperity in a united Europe.
Dmitro Kuleba európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere videokonferenciás egyeztetés tartott március 26-án. A felek megállapodtak, hogy a két ország szerződést ír alá az egészségügyi ellátás terén folytatott együttműködésről a koronavírus-járvány ideje alatt.
A tárgyalás elején a miniszterek megállapodtak arról, hogy országaink összehangolják a koronavírus elleni küzdelmekkel járó intézkedéseket. Megegyeztek a Magyarország területén áthaladó ukrán állampolgárok védelmének biztosításáról a közlekedési korlátozások során, Dmitro Kuleba pedig ígéretet tett az Ukrajnában lévő magyar állampolgárokkal szembeni hasonló eljárással kapcsolatban.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy ebben a nehéz időszakban a Magyarországon tartózkodó ukrán állampolgárok nem kapnak bírságot lejárt okmányaikért, továbbá vízumaik lejárati idejét is meghosszabbítják a korlátozó intézkedések időtartamára. Dmitro Kuleba köszönetet mondott azért is, hogy a magyar fél biztosítja a tranzitálás lehetőségét a Nyugat-Európában rekedt ukrán állampolgároknak.
A miniszterek egyéb megállapodások véglegesítéséről is tárgyaltak, melyeket várhatóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóján írnak alá. „Örömmel tölt el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta meghívásunkat és Ukrajnába látogat. (…) Megegyeztünk, hogy a világjárvány végeztével rövid időn belül kijelöljük a munkalátogatás időpontját” – nyilatkozta Kuleba.
A felek megvitatták az Ukrajnában élő magyar nemzeti kisebbség jogainak védelmének fontosságát és megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet annak érdekében, hogy megoldásokat találjanak a problémás kérdésekre.
Dmitro Kuleba kihangsúlyozta, hogy tovább kell fejleszteni a két ország között kialakult pozitív kereskedelmi dinamikát. „Egyetlen válság sem áshatja alá gazdasági együttműködésünket, kétoldalú kapcsolatainkat és a kereskedelmet” – jelentette ki.
[type] => post [excerpt] => Dmitro Kuleba európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere videokonferenciás egyeztetés tartott március 26-án. A felek megállapodtak, hogy a két orszá... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1585245660 [modified] => 1585244509 ) [title] => Kuleba: Szerződést ír alá Magyarország és Ukrajna az egészségügyi ellátás terén folytatott együttműködésről a koronavírus-járvány ideje alatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=4300&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 4300 [uk] => 4304 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 4302 [image] => Array ( [id] => 4302 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba.png [original_lng] => 1656617 [original_w] => 1280 [original_h] => 960 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba-300x225.png [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba-768x576.png [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba-1024x768.png [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba.png [width] => 1280 [height] => 960 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba.png [width] => 1280 [height] => 960 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/szijjarto-kuleba.png [width] => 1280 [height] => 960 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1585237309:12 [_thumbnail_id] => 4302 [_edit_last] => 12 [views_count] => 11293 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_224dbfc6d443f5b6165b2ac3f46969ab] => [_oembed_time_224dbfc6d443f5b6165b2ac3f46969ab] => 1585238464 [_oembed_39294e39cea8b9944e3ff28c145fef39] => [_oembed_time_39294e39cea8b9944e3ff28c145fef39] => 1589004011 [_oembed_5dd88540bcde6f152f84af2fa313d3e6] => [_oembed_time_5dd88540bcde6f152f84af2fa313d3e6] => 1590579215 [_oembed_ee07eb8934a05272f866c9a2e3657fb3] => [_oembed_time_ee07eb8934a05272f866c9a2e3657fb3] => 1594857812 [_oembed_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] => [_oembed_time_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] => 1596331918 [_oembed_c05b0860af11569edc10504e5fd40461] =>
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.